Magyar Országos Tudósító, 1940. február/2

1940-02-28 [222]

A KORMÁNYZÓT ÜNNEPELTÉK A MAGYAR HADITENGERÉSZSEC EGYESÜLETE DÍSZÜLÉSEN. A Ma^gyar Haditengerész ok Egyesülete Horthy Miklós kormányzóvá való ne gvál asz tás ának 20, -ik évfordulója alkalma ból szerdán este bensősé­ges ünnepélyt rendezett. Az ünnepségen megjelent többek között dr, Vfulff 01 af titkos tanácsos, ny, főlyamőr-vezérfőkapitárny, a MEmbelnö­ko, Seholtz And«r a kormányzó szá-rnysegéöje, folyamőr-törzskapitány, a MPTR h. vezérigazgatója, vitéz Tasná/dy Guido folyamőr-főkapitány, a folyamőrök parancsnoka, Skripecz Dezső ny. folyamőr főkapitány, vitéz Muray^" Ottmár folyamőr törzskapitány, Bausznern Ármin ny. folyamőr ka­pitány, Bornemissza Pelix kormán nyfőtaiiá csos, a Csepeli Szabaíkikötő igazgatója, töbo országgytlősi képsivelő, valamint még számosan társa­dalmi életünk és az egykori haditengerészek kiválóságai közel, A Hiszekegy elmondá sa után Beke Károly a közönség nagy tetszése mellet elszavalta Tóth József "ftrantói emlék" cimü versét, majd uerwaili Kőnek Emil titkos tanácsos, ny. aXLtengernagy, a M a ­gyar Haditengerészek Egyesülete elnöke mondott ünnepi beszédet. Március 1.-én lesz 20 éve annak - mondotta-, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklóst Magya rország kormányzójává választották, A komáh:yz£ nevének említésekor- a megjelent, volt haditengerésze]: he­lyükről felállva, percekig lelkesen ünnepeltek, - A szomorú emlékű kommunizmus idején fényes üstökösként tűnt fel^a magya^r égboltozaton vf téz nagybányáéi Horthy Miklós alatkja, reményt és bizavkodást öntve a csüggeteg, fáradt magyatr lelkembe. Mi­kor meg-fcálasztották Magyarország kormányzójává, erős kézzel hozzálátott az ország ujjá-épitóséhez. Megszilá-rditotta a belső rendet, felállitat* ta a nemzeti hadsereget| megszervezte a honvédségééi felfegyverezte. 29 éves országlásához szociális reformot sorozata, a közigazgatás moder­nizálá.sa, egyszerűsítése, nagysza • á^'su kulturális létesítmények megte­remtése, az ipar ős kereskedelem fellendülése 03 még számos, komoly fej­lődést jelentő lépés fűződik. . — Vitéz nagybányáéi Horthy Miklós egyéniségének, s páratlan bölcsességének köszönhető, hogy az azelőtt semmibe vett Magyarország­ból ma. tekintélyes sulyu középhatalom lett, Magyarország ma nélkülöz­hetetlen tényező a Dunamedencéjébon, a egész Európában, Az egész világ­gal ujtmól fel-és megismertette fajának, a magyar nemzetnek ti váló t u­lajdonságait, erényeit, vitézségét. Hávla a magya^-ro": istenének, éppen hazánk legválságosabb pillanatéiban adta nekünk kormányzó urunmat, hogy ujjá teremtse Magyarországot. — Horthy Miklós bölcs külpolitikájának követé-.ezményo-képen hatalmas barátokéul szerez tűn!:, visszaállítottuk önrendelé:ezési jogun­kat, leráztuk Trianon békjóit, s a F e lvidék magyar lakta része és a Káyrpátalja visszaszerzése révén M a gyarorszá g politikai súlya megnö­vekedőt t,_ Bizakodással tekintünk a jövőbe, reméljük, hogy a mindenható Idten kegyeiméből főméltóságu kormányzó vrunk gondvisel és-szerű vezetése alatt ezer éves határainkat is Vissza fogjuk áéliitani, s mi ismét visz­sza fogunk jutni haditengerész elemünköz az örök tengerhez is. Kormányzó urunl: óhajához hiven tartózkodunk a zajos ünnep­lestől. Osupá n szivünk legmélyéből kérjük a mindenhatót, hogy még sokáig éltesse és tartsa meg a magyaéT haza javákra Magyarország kormányzóját, / vitéz nagybányai Horű&y Mikló 3 t! k*j A nagy tetszéssel fogadott és közben lelkes él jonz essél ••^többször félbe sza<itott ünnepi beszéd után a jelenlevő]^el énekelték a J^HUanuszt,. majd bajtársi vacsorán vettek részt. /SVIOT/ NI,

Next

/
Thumbnails
Contents