Magyar Országos Tudósító, 1939. december/2
1939-12-29 [219]
A 3Ü&1PESTI OR\Ü0OK SZÖVETSÉGE 'IAGÉRTEICEZLETE• A Budapesti Orvosok Szövetsége pén teker: este a Magyar Országos Or v osszöve tség tanács termében nyilvános tagértekezletet tartott. A tágértekezlet törgya a kormány egészségügyi törvényjavaslatával kapcsolatos tuberkulózis ügy gyökeres rendezése volt. A tagér teke zbíbe te t dr.Molly József e gye temi magántanár, az Orvosszövetség alelnöke nyitotta meg , majd Morepoy-Csákány Gyözö dr. egyetemi magántanár tartotta meg nagy'érdeklődéssel várt előadásai, a tuberkulózis ügy gyökeres rendezéséről. Bevezetőjében, azt fejtegette, hogy "ii.es meg egy olyan megbetegedés, amely annyira jelentőségteljes és annyira a nemzet életébe vágó kérdés volna, mint a tuberkulózis. Ez a kórdós faj védelmi, családvédelmi, gyermekvédelmi, honvédelmi, valamint gazdaságpolitikai kordos, az előadó ezután statisztikai ada- ' tokát ismertetett, amelyek szerint egy évben. Magyarországon, kb. 15.000. ember hal meg tuberkulózisban. A képviselőház által most altalános s ágban elfogadott egészségvédelmi trványjavaslat véleménye szerint hala— dá s t jelent az egészségvédelem toré', azonban nem tartja teljes mértékbon kielégítőnek. Ilerepey Csákány Gyözö dr. előadását olasz ós német statisztikai adatokkal világította meg, rámutatva o két orsz ágnak a gumókor ellehi védekezés torén tett sikeres intézkedéseire. Hia'gyolta, hogy az orvosi rend nem nyilváníthatta véleményét a törvényjavaslat megalkotása során, majd részletesen taglalta az egyes paragrafusokat. Mint általános hiányt o mii tette meg, hogy a törvényjavaslatban nom történt intézkedés a gümokoros betegekkel foglalkozz orvosok, valamint ápolok szociális gondoskodás -r ól. Sérelmezte, hogy az orvosok tiszteletdíjban részesülnek. A törvényjavaslatot an ak a hatalmas feladatnak megoldására, amelyre hivatva van, nem tartja tökéletesen kielegitónek. A korházi agyak számát 15.ooo-re kellene felemelni. Síükségcs volna országos bizottság felállítása a szociális kérdésekkel val'Q foglalkozás oóljából.nA. gémekor e Honi védekezésnek át kell hatnia az egész magyar társadalmat. Egészséges falu tipust kell teremteni. A megoldásra vár u kérdések közül legfontosabb volna szociális egészségügyi minisztérium felállítása, amelynek hiányát régen érzi az orvostársadalom. A tuberkulózis ellen kötelező biztosítást kellene életbe léptetni, e z fejérként havi 3o fillér körtili öszszegot es mégis hatalmas támogatást jelentene a védekezés torén. Az előadó végül annak a reményének adott kifejezést, hogy egy uján" törvényjavaslattal végső győzelemre lehet vin: 1 a tuborldW...-zis elleni küzdelmet, Dr. ia elly József elnök köszönetet no adott a magas színvonalú előadásért, majd néhány hozzászólás hangzott el. Sas Sándor dr., a tiszteletdíjak kérdésével foglalkozott és nyugdíjas fizetés bevezetését kérte,• Sarudy Ottó Lajos dr. sürgette az orvosokról val° szociális gondoskodás megteremtését és külön orvosi státus felállítását, a szolgálati idö lesz állit ás áfc, hogy 55-So éves korában, valamennyi orvos nyugdija biztosítva legyen. Ezután dr. Szab-' Gyula ország gyűlési képviselő emelkedett SZolásra. Elismerését fejezte ki az egészségügyi kormányzat, ak azért a munkásságórt, amelyet kifejt. Hangoztatta, hogy a mai időkben rendkívüli kiadások szükségesek, azonban mihelyt lehetőse • nyílik rá, a kormányzat az eddiginél is nagyobb összegeket fog áldozni a tuberkulózis elleni küzdelem kiópitósóre• Megállapította, hogy a törvényjavaslat hiánya, hogy nom gondoskodik az orvosokról és a segédszemélyzetről* Kifejtette, hogy az orvostársadalom megérdemli, hogy státust létositson.ck szamára. Annak a meggy óz édesének adott kifejezés t, hogyha az ország t.horbir- képessége megengedi, meglesz a remény arra, hogy ebien., a kérdésben is 'agyon':- mértékben valósítsa meg a kormányzat az orvoskari érdekek védelmét. Kijelentette, hogy az elhangzott felszólalásokat a képviselőház bizottságában sz ü vá teszi, majd hangoztatta, hogy a törve -yjavaslaton meg képviselőházi elfoga1 dása után is, lehet simításokat végezni, ^elhivta az orvos szövetséget, hogy kívánságainak alkotmányos utou adjon kifejezést ós ebben az esetben fr a»g lobot győződve roló a magyar orv os tér sadalom, boy kéréseit'a legmosszob menő mértékig honorál"! fogják. Hádor ííikitics István, dr, hozz ás zoI lása után elhatároztak, hog a kiváns -gok-b oljuttatjálí a kormányzathoz,