Magyar Országos Tudósító, 1939. december/2
1939-12-19 [219]
C VJ V i-i. i\ u u A TANÜGYI KINEVEZÉSErE"•' 11 KEDDEN DÉLUTÁN JÓVÁHAGYTA A KULTUSZMINISZTER. A Magyar Élet Keresztény Községi Pártja kedden délután Városház-utcai központi helyiségében értekezletet tartott, amelyen több fontos bejelentés történt. Az értekezleten megjelent Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, Bódy László dr e , Morvay Endre dr. alpolgármester, több tanácsnok és a bizottsági tagok nagy számban. A pártértekezleten Osilléry András dr. elnökölt és megnyitóbeszédében a megjelente!-: viharos ünneplése közben Szendy Károly polgármoste^köszöntötte abból az alkalomból, hogy a törvényhatóság öt évvel ezelőtt választotta meg őt Budapest polgármesterévé. Megállapította, hogy Szendy Károly polgármester a legnehezebb időkben került a főváros élére, de -lelkes optimizmusa, munkabírása és tudása minden akadályt legyőztek, a főváros az elmu.lt öt esztendő alatt továbbfejlődött. Ezután Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester emelkedett szólásra és bejelentette, hogy az elnökség kívánságára eljárt a kultuszminisztériumban és a pénzügyminisztériumban. Egyhangú helyeslés közben közölte, hogy a kultuszminisztérium kedden délután közbenjárására jóváhagyta a fővárosi tanügyi kinevezéseket, A pénzügyminisztériumban interveniált az uj fővárosi állások szervezésének ügyében és soronkivüli elint^péjffc kért, A főpolgármesternek a párt nevébe Ggilléry András mondott lelkes fáradozásáért köszönetet, Bocsáry Kálmán ckr, országgyűlési képviselő megemlékezett Bajcsy Zsilinszky Endrének a képviselőházban mondott egyik beszédéről, a képviselő a főváros tanügyi személyzetét súlyosan megtámadta, azt állitotta, hogy nem nevezhető hazafias szellemű nevelésnek, ami a fővárosi iskolákban folyik. A felszólaló szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre súlyos támadását személyi kérdésekbe burkolta. A bizottsági t. g >k egyhangú helyes! sétől kisérvo Bocsáry Kálmán hangsúlyozta, hogy ez ellen az érdemtelen támadás ellen a legélesebben tiltakoznia kell ugy a pártnak, mint a tanügyi bizottságnak s Bednárz Róbert, mint a tanügyi bizottság elnöke, szintén elitélte ajtanszamélyzetet ért igazságtalan támadást s azt javasolta, hogy vissza kell utasítani a vádaskodást, Osilléry András éles szavakkal mtasitotta vissza BajcsyZsilinszky Endre beszédét, hangoztatta, módot kell keresni, hoej ugy a polgármester, mint a tanügyi személyzet a legteljesebb elégtételt kap4»a. Rosszindulatú és rosszhiszemű támadásnak \r>.ij'. ve Bajcsy Zsilinszky Endre parlamenti beszédét és közölte, hogy a sérelem nem marad megtorol atlantaiVály Ferenc dr, megemlékezett arról, hogy egy - nem árja társaság a Normafánál nagy szállodát akar építtetni. Ez ellen a budai lakósok tiltakoznak, mert a Normafa történelmi hely, ahová a főváros közönsége szívesen rándul ki, morvay Endre dr, apolgármester a felszólalásra válaszolva közölte^ hogy a főváros csak elvi épitési engedélyt adott ki a szálloda épitkezésére 5 egyébként a főváros a jövő év tavaszán elkészíti a Svábhegyre vonatkozó rendezés programját. Hangsúlyozta, hogy a szálloda olyan helyen épülne, ahol a Normafa környékét nem zavarja, Bocsáry Kálmán, KlCs' ezár Elemér megállapították, hogy nagyon óvatosan kell az engedélyeket kiadni, ha sor kerül a szálló felépítésére, vigyázzanak a környék termeszeim, nzépségére r A A napirend ej.5 v 11 felszólalások után az értekezlet a (3e/ cember 20-1, szerdai közgyűlés elé kerüli polgármesteri előterjesztés ^»ket letárgyalta és elfoga'aáa 0 jfLé-n Az értekezlet után a főváros vezető-tisztviselői és o. I f /.zottsági tagok vacsorán vettek részt, AíOT/Vr."