Magyar Országos Tudósító, 1939. december/2
1939-12-19 [219]
/A pénzügyi bizottság üléso. Folytatás, 5,/ Annál-: idején az iparügyi miniszter elnöklésével az összes érdekeltek bevonásával a mim.sztóriumban tárgyalás is volt, amelynek eredményeképen a főváros a fenti értelmű leiratot kapta az erőmű helyére vonatkozólag, A szalértő dijazásokra megjegyezte,, hogy a főváros minden nagyobb alkotásánál meghallgatta az ország,séfe különösebb esetekben a, legkiválóbb külföldi szakértőket is, ami nemcsak a szakszerűséget biztosította, hanem sok esetben lényeges megtakarítást is jelent-. A szak*értői díjazások addig tartanak, amíg az uj erőmű nem kezdi meg működését. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a költségszámítások a legreálisabb alapon épültek fel. Felszolalt b zendy Károly polgármester is és hangsúlyozta, hogy a matravidéki uj erőmű építése ügyében készített előterjesztésért . természetesen vállalja a felelősséget, majd megindékolta^ az építkezés fontosságit, A bizottság ezután nagy szótöbbséggel elfogadta az előterjesztést. Hozzászólás nélkül megszavazta a bizottság a II» kerületi levente otthon építkezésének befejezéséhez szükséges 145,000 pengő póthitelt, a felállítandó népmozgalmi nyilvántar'' ' hivatalok működésének megkezdéséhez szükséges 200,000 pengő póthitex J : is, A kisipari és kiskereskedelmi hitelakció fejlesztése céljából 50,000 yengőt szavazott meg ezután a bizottság Mü..ler A n tal felszólalása után, A. pénzügyi bizottság végül hozzájárult a polgármester javaslatához, me. v szerint a főváros • a kisipari kiviteli intézet részére 10,000 pengő rendkívüli segélyt engedélyez. Befejezésül a bizottság 19,500 pengőt engedélyezett a vámmentes tehergépkocsik beszerzésére, A pénzügyi bizot ság ülése a főpolgármester zárószavaival ért véget,/MOT/Lá.Vr, A Vlí-i SORENDEZÉSE ÉS MAG..AJÉPITÉSI BIZOT'. SÁG ÜLÉSE. A városrendezési és magánépitési szakbizottság dr, koryay Endro alpolgármester elnöklésével ülést tartott. Az ülésen több telekszabályozási és telekrendezési ügy mellett 10 nagyobb éitési ügyet tárgyalt a bizottság. Elintézésre került még a főváros és a főváros Közműnkák Tanácsa, mint a fővárosi pénzalap tezelője között kötendő egyezmény a függőkérdések rendezése ügyében, . • * - £p. közterületek használati dijáról szóló szabályrendelet tervezetet is, /lIOT/Lá,Vr«- / és letárgyalifcák, RENDŐRSÉG NYOLCEZER PENGŐRE ÍTÉLTEK AZ OLASZ MAGYÁR' 3AH VEZÉRIGAZGATÓJÁT, Az államrendőrség budapesti főkapitányságának V, kerületi rendőri bünt r" óira ja 80 papi elzárásra átváltoztatható 8.000 pengő pénzbüntetésre i'•te Halmi Miklóst* az Olasz-Magyar Bank vezérigazgatóját, mert a bank alkalmazottai közül olyanokat, akiknek erre jogosultságuk nem volt, hadiÍ rokkantaknak es tűzharcosoknak jelentette be, értelmiségi munkakörben foglalkoztatottként jelölt meg altiszteket, és az illetményeket sem 'olentetae be pontosan./MOT/A,