Magyar Országos Tudósító, 1939. december/1

1939-12-07 [218]

VARGA JÓZSEF MINISZTER NYITOTTA MEG A " HEREND SZAZ ÉVES" CIMÜ KIÁLLÍTÁST, Több mint egy évi. el okosai tő munka után csütörtökön dél­után ünnepélyes külsőségek között nyílott meg az Iparművészeti Társulat ál tal a Budqpest Télen akció keretében rendezett'"Herend száz éves" cimü kiallitás a Társulat Mária Valéria-utcai gyönyörűen átalakitott és művészien feldiszitett helyiségeiben, A herendi porcé11án-gyár ju­bileumi kiállításával kapcsolatban bemutatta az Iparművészeti Társulat hagyományos iparművészeti karácsonyi vasárának anyagát is, A megnyitó ünnepélyen nagyszámú és előkelő közönség vett részt, megjelentek Varga József kereskedelem és iparügyi miniszter, Hóman Balint kultuszminiszter felesége, gróf Esterházy Móric v,_ minisz­terelnök, Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, hÁró Kruchina Károly ny, államtitkár, gróf Széchenyi Károly, SzSitovszky Béla, a kul­tuszminiszter megbízásából b£r° Wlasslcs Gyula, Szablya Frisauf Ferenc, a GYOSZ képviseletében Knob ^ándor, Chorin F erenc, és sok más közéleti előkelőség, akiket az Iparművészeti társulat részéről ^zablya János kormányfőtanacdos ü.v, alelnök, a jubiláló herendi gyár képviseletében pedig dr, Gulden Gyula vezérigazgató üdvözöltek, A minisztert és a megjelent előkelőségeket a Társulat el­nökénél^ vitéz József p erenc királyi herceg megbizás ibói is M zablya János ü.v, alelnök a következő beszéddel köszöntötte: ( - ünnepre jöttünk, mondotta - a magyar iparművésze b és műipar ünnepére, a százéves Herend jubileumára, ulyos időkben ünne­peljük a magyar porcellángyártás ugyancsak nehéz *zaz esztendejének az évfordulóját. Áldja meg a Mindenható ezen a százesztendős évfordulón azt a sok magyar tehetséget ís kezet, ameljíqipk gyönyörű munkája oly sok örömet szorzott a magyar szemnek, a magyar leieknek, amely annyi dicső­séget hozott idegen országokban 4 még az Óceánokon tul is - nemzetünk­nek. Áldja meg a Mindenható a herendi gyár jelenlegi vezetőit gróf Es­terházy Móric elnökkel az élén, hogy lelkes munkájukat a jövőben is eredményesen folytathas sáli: hazánk dicsőségére, A lelkes éljenzóssel fogadott üdvözlő beszéd után Varga Józsof ipari és kereskedelemügyi miniszter nagyvonalú megnyitó beszédet mondott í — A magyar iparművészet az utóbbi esztendőkben is sok di­csőséget szerzett magának és hazánknak. Egyme-másra ismeri meg és is­meri el alkotóink képességeit a legtávolabbi országok társadalma is. Azok között az intézmények közóVtt, amelyek mindenkoron harcosai vol­tak a magyar iparrjjüvészetnek, egyik legelőkelőbb helyet foglalja el a herendi porcellánüzem. Ez a gyáérá terebélyesedett üzem alapításának száz esztendős évfordulóját üli most és az O r szágos IparművéseetiTár­sulat álatl rendezett kiallitás keretében mutatja be száz esztendő küz­deJÉamjs, de dicsőséges történetét, A küzdelmekről csak kevesfeknek van tudómásuk, Istennek hála. a dicsőség annál szélesebb rétegek előtt is­meretes , —A kiállításon sokak előtt és előttem is, becézve nézett tárgyak láthatók, egy-egy itthon maradt hirdetői az elmúlt évszázad magyar művészi törekvéseinek, ~zekről csal: annyit, hogy a legszebb pél­dányok nem hazánkban maradtak^ császárok és fejedelmek háztartásának ékességei napjainkban is, D e ha erre a múltra minden magyar bü^sjkén te­kinthet is vissza, ugyanezt mondhatjuk a jelenről is, Művészeink (^sjine­javának alkotásait égeti porcellánná a herendi gyár, amelynek vezetősége n megértve az idők parancsát, már nemcsak az élet vagyoni kiváltságosai számára teszi lehetővé^ művészi értékű szobrok és háztartási disz <0> és használati tárgyak birtoklását is, hanem mindazoknak is, akik bősé­, ges anyagi javak hijján lelki szükségletüket elégítik ki, amikor szere­/ tik az Ízléses porcellánt, / /Fnl vt.-kriv./

Next

/
Thumbnails
Contents