Magyar Országos Tudósító, 1939. december/1

1939-12-12 [218]

A közgyűlés egyébként felhatalmaz ás t adott Barosay Akc főispánnak, hogy a Kormányzót Pestvármegye közönsége nevében a húsz­éves évforduló alkalmából hódolatteljesen üdvözölhesse e A közgyűlés ezután vitéz Endre László alispán elmúlt negyedévi jelentését tárgyalta, a jelentés részletesen beszámol Pest­vármegye helyzetéről. Az alispáni jelentés hangsúlyozza, hogy az el­múlt időszak az európai nagyhatalmak között kitört háborús veszedelmek között az erők összegyűjtése és megszervezése jegyében folyt le,A vár­megye közállapotai is erkölcsi ás fizikai erőt szolgáltattak nemzeti öncéluságunk békés íciépitéséhez, - hangoztatja az alispán jelentésében, Politikai, társadalmi, vagy nemzetiségi szempontból, valamint a köz­igazgatás hitele és a közellátás biztositása terén a vármegye állapota kielégítő volt, K 0 moly Ínség jelei sehol nem mutatkoztak, a mezőg..z-­dasági munkabérnapszám a legtöbb községben jóval magasabb most, n»int mult évben. Sürgeti az alispán, hogy a napszámbérek legkisebb taéz té ­nek megállapítása mellett meg kell állapítani a legmagasabb béreket is a mezőgazdaságok jövedelmezőségének egyensúlyban tartása érdekéi 3n« A 1 sgkiméb11 enebbül meg kell akadályozni minden olyan törekvést,..ere Ly akár a munkavállalók munkába állása ellen, akár a sztrájkok szitásába irányul. Közli az alispán, hogy a munkakerülők a tél folyamán ner rá ­ezesülnok hatósági támogatásban, vagy közmunkákban. Az alispán jelen­tésében újból szóváteszi, hogy kevés a vármegyei tisztviselő,,a köz­igazgatási teendők ellátása a legnagyobb igyekezet mellett is alig biz­tositható. Közli az alispán, hogy a jövőben a törvényhatóság évente négy rendes közgyűlést tart és pedig: február, május, szeptember és december hó második .keddjén. Fejtegetései során a zsidótörvény rendel­kezéseit teszi szóvá a jelentős, amely ismerteti, hogy a zsidótörvény alapjón 81 törvényhatósági bizottsági tagot igazoltattak, ezek közül 53-nak tagságát az igazolóválasztmány megszüntette, 15-en a közigazga­tási"' bírósághoz panasszal éltek, A panaszok tárgyában döntés egy kivé­telével a mai napig nem történt, 31 törlés jogerőre emelkedett,7 eset­ben az eljárás megszűnt, a többi 28 esetben beigazolást nyert,hogy a felszólítottak nem esnek a zsidótörvény hatálya alá'jrA belügyminiszter engedélyt adott,hogy a nagyobb községek és körjegyzőségek a tisztvise­lői létszámot feledhessék, 118 község uj dijnoki állást szervezett. Közli az alispán, hogy a közeljövőben Budafok, Cegléd,'Kiskunhalas, Nagykőrös és Pesterzsébet uj polgármestert választanak.Megemlíti je­lentésében az alispán, hogy az alföldi mezőgazdasági jellegű városok kivétel nélkül száz százalékon felüli pótadóval tudják csak egyensúly­ban tartani háztartásukat,' ezzel szemben a pestkörnyéki ipari jellegű városok helyzete kedvezőbb, A legsúlyosabb helyzetben Kiskunfélegyhá­za városa van, a rossz gazdálkodás miatt teljesen eladósodott a "áros, amelynek háztartását csak akkor lehetne egyensúlyba hozni, ha 943 szá­zalékos pótadót vetnének ki, A város most a belügyminiszter segitségét várja, A megye közbiztonsági helyzete jónak mondható - közli az alis­pán - , A munkaképes Ínségesek csak megfelelő értékű munkateljesitmány ellenében részesülnek támogatásban. Az inség enyhítésére a megye . 459,000 pengőt fordit, a megyei városok közel egymillió pengőt, f Átszer­vezik ez inségenyhitő munkát, a jövőben nemcsak időleges segitségét -apnak a szegények, hanem igyekeznek őket talpraállitani. Ennek érde­kében az inségjárulékok kezelése a vármegyékben, így Pestvármegyeien^ is központilag fog történni, A részletes terv feldolgozása most folyik, A megyében a fertőző megbetegedések száma emelkedett, a cigányok között több kiütéses tifusz fordult elé, azért kedvezőtlen a helyzet, mert a „.egyében kórházhiány van. Sürgeti az alispán, hogy a vidéki gócpontok­.­A ban kisebb kórházakat építsenek. Ismerteti az alispán,hogy a legutóbbi Vivharraad időjárása a mezőgárásra nem volt, kedvező, a takarmány félék I közepes termést adtok, de a'kttteleltetésre elég lesz a készlet, A j gytfciölestermés bőségen volt, /folyt, köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents