Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2

1939-11-30 [217]

H I R S K HóMAN BALINT KULTUSZMINISZTER A NÉPRAJZI TÁRSASÁG ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉN. A Magyar Néprajzi Társaság most ünnepelte fennállásának ötvenedik év-­fordulóját, s ebből az alkalomból ünnepi közgyűlést rendezett a Tudoraá­nyos Akadémia üléstermében*-Az ünnepségen megjelent dr,Hóman Bálint tit­kos tanácsos, kultuszminiszter is és dr.grof Zichy István elnöki megnyi­tója után fel is szólalt, rámutatva beszédében a Magyar néprajzi tudo­mány nagy fontosságára és kiemelve, hogy mennyire fontos a magyar nép? kultúra tanulmányozása az egyetemes nemzeti művelődés szempontjából, A miniszter szavait dr,gróf Zichy István elnök köszönte meg, s rámutatott a kultuszminiszternek a magyar néprajzi tudomány érdekében tett nagy­értékü segítségére, majd megtartotta előadását, amelyben a magyar nép­rajz uj célkitűzéseit fejtegette. Vázolta előadásában gróf Zichy István a szabadtéri muzeum megvalósításának lehetőségeit, az egész országra ki­terjedő korszerű gyűjtőmunka tervét és ismertette a megindulás első lé­péseit a nagyszámú hallgatóság előtt, A továbbiakban dr.Bartucz Lajos ügyvezető alelnök a tár­saság eddigi működéséről tartott beszámoló^, ismertetve azokat a nehéz­ségeket, amelyekkel a Magyar Néprajzi Társaságnak eddig meg kellett küzdenie, s amely küzdelmek között a társaság mégis hiven tudta szolgál­ni a magyar nemzetismeret ügyét* A társaság komoly tudományos kutatáso­kat végzett, fenntartotta a kapcsolatot a nagyközönséggel és mindig rá­terelte a figyelmet a magyar népi kultúrában rejlő nagy értékekre, A beszámoló után a különböző rokontársulatok képviselői, dr.Szabe Zoltán a Természettudományi Társulat, dr.Doraanovszky Sándor a Magyar Történelmi Társulat, dr,Németh Gyula a Magyar Nyelvtudomá nyi Társulat, dr.Gliolnoky Jenő a Ma-yar Földrajzi Társaság és dr,Felvincz£ Takács Zoltán a Magyar-K e leti Társaság nevében üdvözölték a társaságot, majd gr,gróf Zichy István emlékezett meg meleg hangon a még életben lé­vő alapit ót ag okról és az elfő esztendők nehéz munkájáról, A z ünnepi közgyűlésen megválasztották a társaság uj al­elnökét is, dr,Németh Gyula egyetemi tanárt, a török nyelv és a magyar őstörténet kiváló művelőjét, /MOT/J. CSENDŐRSÉG ISMERETLEN HOLTTESTEK. Tótszerdahely község határában a Mura folyó­ool egy 25-50 évesnek, látszó, 157 cm. magas ismeretlen nő holttestét fogtak ki, A holttest fogsora hiányos, ruházata fehér ing, kék szinü kombiné, fűzős félcipő, amelynek gummisarkán Novin felirás van, zöldes­fekete bluz és fekete vászon szoknya. Bal fülében egy aranynak látszó, négyszögletes foglalatú, középen piros kővel ellátott fülbevaló, a bal gykrüsujján egyjjprürü volt, amelynél: köve hiányzik, A gyürü belsejében 1 Neu Goldjjelzés van bevésve. A holttest kb,15-20 napja lehetett a vizben, Komáromfüss község határában a Dunából egy 65 év körüli, jol fejlett és táplált, 162 cm, magas, teljesen épségben lévő ismeret­len férfi holttestét fogták ki, A holttest feje teteje kopasz, mig há­tul és oldalt a haja barna, A nyak. jobboldalán és hátulsó részén egy­egy lencse nagyságú szemölcs van> fogai hiányosak, bajusza őszes,nyi­rott, szakálla őszes, kezei ápoltak. Ruházata sárgás puplin ing,sárga és kék csikozattal, elől gombolós hosszú téli trikó alsónadrág, fekete posztónadrág, fekete nadrágtartó fehér csikókkal, duplatalpu erős,egész bokbőr cipő és kék szinü kapca, A csendőrség a holttestek személyazonos­ságának megállapítására nyomozást inditott, A IQ T/ -

Next

/
Thumbnails
Contents