Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2

1939-11-29 [217]

NYOLCEZER PEiMGGJE VOLT ES EVEKIG A NEPKOÍÍYHAJÍ ÉTKEZETT. Töpörödött, rongyokba öltözött asszonyt özvegy Hartmaun ViImosná szül, W-ldmann Teréz, osül ás büntette miatt volt vádlott m. délelőtt Mersohitz Kálmán dr. törvényszéki tanácselnöki egyesbiró előtt, A 75 eves asszony éveken keresztül félrevezette o VII, kerü.' eti elöljáróság szegénygondozó hivatalát^ segélyeket, ingyen élelmezést vett ig uybe, ho.aott vrgyoaos. Ez év juu-ius 3o-án o Rózsak terén lévő templom egyik mellékoltá­ránál,8 méiyedésb, húzódva koscrában motoszkált a koldus kinézésű Haí?t­möúiió, akire a rendőr figyelmes lett, odament hozzá, mire Hortmonné gya­nús sietséggel kifelé igyekezett. A rendőr utána eredt és igazolásra szó­1 itott. feli majd bekísérte a közeli őrszobára. Itt megmotozták, kikutat­ták .. '-osarát ás -bban 3ooo pengő készpénzt, ezenkívül egy 5ooo pengőről szóló t..k- rá ^betétkönyvet találtuk. Megállapították, hogy az asszony ál­landó vea&ege a népkonyhának ás éveken keresztül kért és kapott pénzbe­li sege.yt is. Megindult a bűnvádiéi j áfás c h-t óságot megtévesztő öreg­asszony ellen, aki a - vád szerint - közel 800 pengővel megkárosította a kerületi elölj Íróságot, ennyit tesz ki a pén est érmészetboli adomá­nyok ártéke, A büntetőbirós'g előtt özvegy Hartmanué beismerte bűnösségét, - Gyűjtöttem a pénzt ör gségemre - moiidotta védekezésíSbeh, - Honnan tudott onay t összeszedni? - kérdezte a tanáé seinök 0 •* Örököltem évokkcl ezelőtt, azután rokonaim ill ndomi rpróbb pénzbe i segélyt küldtek, semmit sem költöttem m gamra, mind 011 krajcárt félretettem. Azóta már megfizettem -z elöljáróságnak, mivé" 1 t "tozt mi; A törvényszék ezután áh;: -tig-tta , tanukat, m jd Spray ?•" dr« kir, ügyész vá "beszéde után bűnösnek mondott', ki özvegy Hortmonn Vilmos­iiét cs .1ás vétségében ős ezért kétheti fogh" zbünt atésr e Ítélte, de a fcUa%9'bós végrehajtását prób. időre felfüggesztette , - W'gyon szépen köszönöm biró ur jóságát, tessék elhinni, nem .-.kart f-m senkit megkárosít ni, csk • -temetésre, meg z öregségemre tor­togctt m a pénzt, - mondott. z Ítélet kihirdetése után : vádlott -sszcny, Minthogy vádhi tóság képviselője se jelentett be perorvos V-t ot, az Íté­let uyomb-n jogerőre emelkedett, /MOT/ Sy, KENYSZEREGYEZSEGEK. A szo áaoki kir. törvényszék meginö.itott 0 éuyszoregyezsógi eljárást: - Ugrál Ferenc mezőtúri lakos ellen. Vagyonfelügyelő Autalioz Károly dr. mezőtúri ügyvéd. Követelések bejelentése december 7-ig a flEÖlnoki kir, törvényszéknél; - Kiiuger Ignác férfi és női ruh. :eres..:edö, szolnoki lakos el­len, V gyoafelügyelő Csató Déevi dr, szolnoki ügyvéd. Követe ésok beje­lentése december 12-ig az OHE bud.p^sti : s5z vontjánál, A bud-. pesti kir, t örv éay sz ók megind ito tt. : c ^lyszeregyo aségi eljárást! - Weinberger és Feledi /Ferenc József raapsr 1./ bej, cég és shnak egyedüli tulajdonosa á»einberg»r Jakab ellen, Vagyonfeuügyel 0 Stu­diiikc. Béla dr. ügyvéd. Követelések bejelentése december 18-ig az OHE­- SteinbüOh Miklós /Vilmos csesz Ír ut 18,/ be nem jegyzett fes­ték és piperecikk áer sslodő kenyszeregyezsógi ügy-ben a törvényszék sz egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánitott£ és a v ,.gyonf elü­gye'.ó diját és kiadását 167 pengőben állapitotth meg. - Boskovics László /Rákóczi ut 59./ uri és n oi div^t áru keres­kedő, valamint Kellner Albert nyomdatulajdonos /Hajós utca 27./ kényszer egyezségi ügyében e törv íny szék az eljárást befejezetté nyilvánította, az elrendelt biztosítási : ntézkedé seket megszüntette és 0 vagyonfelügye­lőt tiszte alól felmentette. /MOT/.

Next

/
Thumbnails
Contents