Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2

1939-11-28 [217]

POLITIKA ANTAL ISTVÁN SOMOGYBAN. A Magyar Élet Pártja képviselőjelöltjének, dr.Csorba Sándornak támogatásira ..ntal István igazságügyi államtit­kár holnap a marcalii választókerületbe utazik és délelőtt féltizenegy órakor Csömenden, 12 órakor Niklán, délután három órakor Pusztakovácsi­ban mond beszédet a választoigyűléseken, /n/ P 6* V Á R 0 S . onzügyi bizottság ülése* Folytatás 3./ A pénzügyi bizottság ezután egyhangúlag hozzájárult a budapesti evangélikus egyház püspöki székházának ópitési költségeihez adandó t,nogatás engedélyezéséhez. A husz millió pengős kislakás épitesi programm kereté­ben végrehajtandó kislakás építkezéseknél Müller Antal szolalt fel rá­mutatván annak szükségességére, hogy a kislakások építkezéséhez szüksé­ges anyagokat előre kellett volna szerződésileg biztosítani, kz foltét­lerlil legalább 1 milliós kiadás megtakarítás, t jelentette volna* helye­sebbén ekkor nem kellett volna a kislakások szamát lesz Ilitani. egyéb­ként panaszokat hallott, hogy a kisfsjlkások épitésénél újra próbálkoznak a strohmann rendszer he ezetósóvel. Ezt a legszigorúbban ellenőrizni és üldözni kell, mert ez a főváros becsapása és megkárosítása azonkívül ••ég árd.rgitast is jelent. Payer Károly sajnálattal állapitja meg, hogy az anyag­ár guiás miatt kisebb számban lehet csak kislakásokat épiteni. azután Beliczay Imre tanácsnok válaszolt Müller Antalnak, nansul. ozv án, hogy különféle jogi nehézségek miatt az anyagokat nem le­hetett előre lekötni, ami pedig a Strohmann-rendszert illeti azt a leg­szigorúbban fogják üldözni. s Z endy Károly polgámester magyarázata és feYvilágositása után a bizottság az előterjesztést elfogadta. A kisipari hitelintézet alaptőkéjének egy millió arany pengővel való felemelés*, kérdésénél Müller A ntal szolalt fel, kije­lentvén, hagy örömmel veszi tudomásul a polgármester előterjesztését ehhez hozzájárul és egyben a kisiparos ok köszönetét is tolmácsolja, mert a gyakorlati életben ez az egy milliós tőkeemelés valójában 5 millió pengő hitelt jelánt. A bizottság ezután felszólalás nélkül hozz áj árul a fő­város több intezetének, közélelmezési épületeinek és iskoláinak tata­rozás ra szükséges költségek engedélyezéséhez. AZ insógj árulókból várható bevételi többlet felhasz­nálásénak tárgyalás nál Lázár Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a 30% bevé­teli töb let azt mutatja, hogy az előirányzat tul nagy. minek következtééi azt le kell szállitani. ' Cselónyi Pál ellene van az inségj árulék leszállítás ..nak mert ez azzal az óriási szociális feladattal szemben, amellyel a fő­városnak meg kell küzdeni csak sz mszerüleg jelent nagyobb bevételt, kár azért sem szabad lesz ilitani az insógj áruiékot, mert ez olyan osz­tályt terhel, amely azt elbírja. Ha valaminek a leszállítás rol van szó, akkor elössorbaö a kereseti adot kell leszállítani. A pénzügyi bizottság ezt az előterjesztést is elfogadta amivel az ülés véget ért./MOT/LáVr..

Next

/
Thumbnails
Contents