Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2
1939-11-27 [217]
/Elnöki bizottsági ülés, Folytat ásl, / Hcntz Lajos szerint kevés a 35o-es kerot, több szellemi szükségmunkást kell véglegesíteni, megnyugtatta az alpolgármester kijelentése, hogy gondoskodnak azokról a szellemi szükségmunkásokrol, akik nem kerülnek státusba. Baján Ferenc helyeselte, hogy akiket nem vesz át a főváros véglegesen,rendszeres segélyt kapnak, C s ordás Elemér tiszti főorvos ismertette a szellemi szükségmunkások pontos munkakörét, Keledy Tibor dr, tanácsnok válaszolt a felszólalásokra és a polgármester nevében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy azokat a szellemi szükségmunkásokat, akik a polgármesteri előterjesztés feltételeinek megfelelnek, átveszik a főváros statusába, a 35o-es létszámot természe_ tes apasztással akarják elérni, , Azokat a szellemi szükségmunkásokat, akik nem rendelkeznek a megfelelő képzettséggel, vagy akik már magac é1 etkoruak, vagy más ok miatt nem jöhetnek számitásba a státusba való felv ételnél, a főváros rendszeres, s a fővároshoz méltó állandó segélyben részesiti'. • Hangsúlyozta a tanácsnok, hogy a szellemi szükségmunka akció voltaképen nem volt más, mint rendszeres segélynyújtás, fentar+ani to\ább már nem lehetett, mert . nem méltó a fővároshoz, 'Akik a főváros státusába kerülnek, jobb jövő elé néznek, előmenetelük biztosítva van, A bizottság végül is ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadta a polgármester előterjesztését, a szellemi szükségmunkaakció tehát megszűnik, a jövőben mint népjóléti hivatalnokok dolgoznak majd a szellemi szükségmunkások közül 350-en» A bizottság letárgyalta és elfogadta a napirenden szereplő összes polgármesteri előterjesztéseket is, /MOT/Lá,Vr u ÜLÉST TARTOTT A KÖZÉLELMEZÉSI SZAKBIZOTTSÁG, A főváros közélelmezési szakbizottsága hétfőn délután ülést tartott, R Q sta János tanácsnok ism értette a főváros közélelmezési helyzetéről sz°ló jelentését, melyhez elsőnek Pakányi Ferenc szólt hozzá, A megjelentek egyhangú helyeslésétől kisérve nagy elismeréssel beszélt R 0 sta J a nos tanácsnok munkásságáról, a vezetése alatt álló közélelmezési ügy>osztály fontos és eredményes munkát végez, A kereseti lehetőségek rosszabbodtam, ez kinatással van az élelmezési viszonyokra is, A liszt forgalmi adót töröljék el. Fokozzák a rozsaburg onya termelését,, Tóth Uábor helyxeienixexxe, nogy a közönség az élelmiszereket felhalmozza Megvédte akiskereskedőket, . Reisz Mór hangoztatta, hogy a tejárakat nem szabad emelni, a közönség a magasabb terheket nem tudná elviselni, S z entjóbi Stau<& Elemér elismerő szavakicai méltatta Rosta János tanácsnok jelentését, majd megállapította, hogy bár háborús időket élünk, a külpolitikai helyzet nyugtalan, mégis Budapest élelmiszer el, 1 átasa^kifogástalan c Helyes, ha a fogyaszt ü k érdekeit megvédjük, de meg " keli védenj a mezőgazdaság érdekeit is,. Ha emelni akarjuk a mezőgazdasági L' termelést, gondoskodni kell a termelés rentabilitásáról. Védelmébe vette \gaz egykézt, helyeselte a központi irányítást, annál is inkább, mert ez a 1; rendszer megvédi a mezőgazdákat a kereskedőkkel szemben, M e gáilapitotta, í hogy a mezőgazdasági társadalom az egykéz rendszer mellett van, azt feüin