Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2

1939-11-27 [217]

Budapest, 1939, november 27. j V / XXI. évfolyam 302, szám, HÍREK GÁRDONYI-EMLÉKEST. Az Országos Gárdonyi Társaság vasárnap este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében nagyszabású estélyt rendezett a ! ^Gárdonyi-Emlékalap" javára.A Z e neakadémia nagytermét figen nagyszámú és előkelő közönség töltötte meg. Az ünnepélyt Móra László nyitotta meg. Ünnepi beszédében a pásztortűz élesztgetőinek nevezte a költőket, akik a ma kiválasztott­jai, magasra szítják a pásztortűz lángját, hogy világosságot és utat mutassanak a boldogabb jövendő felé.N&£iüjk,akik a ma vándorai és elitélt­jei vagyunk,fel kell figyelni ezekre a titokzatos, fel-fellobbanó lán­gokra és követnünk kell az általa bevilágított utat, A közönség nagy tapssal fogadta Móra László ünnepi beszé­dét.Utána Kántor Béla szavalt el több verset, a közönség igen nagy t etszése mellett. A műsor további részében Akom Lajos orgonaszámokat adott elő, Szántó Gyula, Végh Sándor, T.Uray Margit, H 0 nthy H a nna, Gyurkovics Mária és Oláh Ferenc, valamint Szabó Ilonka énekszámokkal, illetőleg zongorakísérettel szórakoztatták a közönséget. Nagy tetszéssel fo­gadta a közönség Laurisin Miklós zongorakisérétét, valamint a V a sutas Enek- és Z e netársaság férfi karánál: énekét, Thegze-G e rber Miklós zon­goraszámokkal szerepelt, A kitűnően sikerült estet a rádió is közvetítette,/MOT/Ni, HAZAÉRKEZTEK A MAGYAR GAZDA IFJAK NÉMETORSZÁGI TANUDá ANYUT JUKRÓL, Azok a magyar gazdáif jak, akik az év tevastzá n a F a lu és Gazdaszö­vetség gazdaif jusági os erekkel ójának keretében a német mezőgazdaság t anulmányozásara Németországba utaztak, most érkeztek vissza Magyaror­szágra, Hazautazásuk előtt Berlinben Darré német birodalmi minisz­ter helyettese fogadta a magyar gazda ifjakat, megvendégelte őket, majd meleg szavakkal búcsúzott tőlük, A. magyar gazdaif jak a tanulmány­úton szerzett tapasztalatokat itthon szüleik gazdaságában hasznosit­j ák. /MOT/B. TVT— ELŐADÁS A FÜLRŐL. Az OTI Egészségügyi Múzeumának szociális előadás­sorozatában november 28-án, kedden este hét órakor dr.K r epuska I s tván egyetemi magántanár tart előadást a fülről. /MOT/B. A FÖLDTANI TÁRSULAT SZAKÜLÉSE, A Magyarhoni Földtani Társulat hid­rológiai szak osztálya november 29-én, szerdán délután öt órakor szak­ülést tart az Ásványtani Intézetben, VIII. , Múzeum-körút 4. Az ülésen Vitális Sándor dr., Emszt Kálmán dr.£s Frajok Miklós dr. tartanak elő­adást. /MOT/B. A THRÁNI TaRSASÁG ÜLÉSE A FIM NEMZETI ÜOTEP ALKALMÁBÓL, ^Finnország n emzeti ünnepe alkalmából december 1-én, pénteken este hat órakor a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti kairának II. sz . tantermében /VIII.,Múzeum-körút 8./ felolvasó ülést tart a Turáni Társaság, Ohol­| noky Jenő elnöki megnyitója után Bán Aiadár, '.Faragó Jó z sef és Virányi I Elemér tartanak előadást, majd Paikert Alajos zárószavaival ér véget \ az ülés, /MOT/B, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents