Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2
1939-11-26 [217]
d . torvenyszexi Kiau cia , u «« a fo u u j _.-e.^. —_-. - • HAJ 6KARÁM BOL Bük ÜGYE A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. A pestvidéki ügyészség kőzveszélyü cselekmeny vétsége miatt vádat emelt wKnbek Rudolt pozsonyicseb hajöskapitány és Lukács László, a Mefter egyik hajóskapitánya ellen, A vádirat szerint augusztus 3o-án ojjel Ráckeve és Ercsi között a Dunán összeütközött a Szent László személyszállító gőzös egy cseh motoroshaj óval, amely kukoricát szállított Romániából, A Szent László hajó két utasa könnyebben megsérült, azonkívül a hajó körülbelül 80.000 pengő kárt szenvedett, a cseh hajó pedig 25ooo pengő erejóig rongálódott'meg. A két hajóskapitány már két kilométerrel előbb látta a másik hajó közeledését, de sem fényjelet, sem füttyjelet^nem adtak egymásnak, csak mmr akkor igyekeztek kitérni, amikor ötven méter közelségben voltak s már elkerülhetetlen volt az összeütközés. A cseh kapitány tolmács utján mondotta el védekezését, amely szerint ö szabályosan haladt, ellenben a Szent László hajó kapitánya nem tartotta be az előirt útirányt. Lukács László, a Mefter hajóskapitánya éppen ellenkezően vallott s azt állította, hogy a cseh kapitány gondatlansága okozta a karambolt, A birósáe ezután több tanút hallgatott ki, majd szakértők kihallgátasát rendeltével és a tárgyalást elnapolta, /MOT/ B. HATNAPI FOGHÁZRA I TELTEK EGY RMvIHIR TERJESZTŐT, Dr, Kovács Miklós tanácselnök vezetésével ma tartott t rgy.alást a bün te tó tör vény szék Horv th Ernő pincér bűnügyében, <aVi ellen a kir, gyészség rémhírterjesztés vétsége miatt emeltvádat. A vád szerint Horv'.th az év szeptember 17-án a N-gymező utc'ben egy napilap kirakati előtt csorgó emberek csoport j b cn politiz Iás közben olyan kijelentéseidet tett, amelyek alkalmasak ek öznyugelom megzavarására, Horváth kihal get sa sor'n t. g.dt? bűnösségét és uzzel védekezett, hegy ő o Kispest-Hung .ria meccs tippje ir"Int érdeklődött, közben mások, okik a híreket olvost k politiz' Itak és lehets .gos, hogy összetévesztették őt. T.gdta ..zt, hogy a terhére rótt kijelentéseket megtette volna. A törvényszék kihallgatta Képes Tibor ny. dete'"tivf elügye; Őt ós még egy tanút, akik azonban megc 'folt.'.k a vádlott védekezését és •• leghat rozottabban állitottlkí Horv'.th volt cz, aki rémhíreket terjeszt ^tt és éppen ezért adták öt át rendőrnek, A bizonyítási elj .rás befejezése, valamint dr. Németh János kir, ügyész vádbeszéde és a védőbeszéd u tán 0 törvényszék a vádjbr-1 értelmében mondotta kibünösnek • pincért és h-thapi fogházr-.. Ítélte el, mely büntetést ez eddigi letartóztatásával kitöltöttnek vette. Az iárélet nem jogerős, /MOT/Ma. BOROStVÉGGEL .iGYONüTOTTE, MERT KOSZOiíES Ná__tÜL JLTAZ ASZTALHOZ; Ámult JV december lo-én egy vendéglőben borozott Molnár István csiszolósegéd. Galambos János iparossegód köszönés nélkül az asztalhoz lépett és. le rt ülni. Molnár István ezen saa&ife felháborodott, hogy az aszt álról felkapott egy borosüveget és azzal GalimDos Jánost fejbeütötte. Az iparossegó" fején vérző seb támadt, ez a seb később elgeniy edt, m jd Galambos János vérmérgezés következtében megh_.lt, A kir, ügyesség Molnár Istv n ellen halált okozó súlyos testi sértés büntette mictwádat emelt és z ügyet .ma tárgyalta a bünt e tő törvény 3 z k PáLfy ElelT dr. elnökletével. Molnár Istv'n beismerő vallom st tett, hangoztatta, hogy Galambos János udvariatlan mag-atertása háborítotti fel anylra, hogy az üveggel f e jbesu j tott s őt.. Ezut '.n ismertették az orvossz ^kérték vé leményét, mely szerint Galambos János sérülése nyele napon tul gyógyuló sérülés volt. Arat kid ej ón kórh'zb.n figyelmeztették az iparossegédet, hogy rendesen és gyakran kötöztesse fejsebét orvossal, G.l-mbos ózonban nem járt el •• kezelésre és ezért lépett fel vérmérgezés, A perbeszédek elhurg z'.sa ut n ' törvényszék bűnösnek mondott;, ki Molnár Istvánt hal'ltokozó súlyos testisértés vétségében és ez árt egySvi ás hathónapi bö tönbüntetésr . italt . Az Ítélet nem jogerős. /MOT/P.