Magyar Országos Tudósító, 1939. november/2

1939-11-23 [217]

/ Az OMGE igazgatóválasztmányi ülése n Folytat ás 2,/ Az államvasutak tarifájának kérdésével is foglalkozott Mutschenbacher Emil és megállapította, hogy az eddigi tarifaszámítás *• megfelelő volt a mezőgazdaság részére e Most azonban olyan helyzet következett be, ami megváltoztatja az eddigit, mert a felvidéki ré­szek igen nagy hátrányba jutnának a többiekkel szemben* A MAV most is­mét a régi zónatarifa rendszert vezeti be az OMGE intencióinak megfe­lelően és öt díjszabási zónát állit fel az eddigi három helyett. Ki­tért Mutschenbacher Emil a kövezetvámok egyesítésének kérdésére is. Az eddigi rendszer erősen sújtja a mezőgazdaságot, mert a feladó és a lerakó állomáson is kövezetvámot kellett fizetnie A MÁV tervbe vette az átalányozást, ami mezőgazdasági szempontból teherkonyebbed.est je­lentene és igazságos is lenne, mert a valóságos értékhez képest egyen­lően oszlana meg a teher. Enfcek a kérdésnek a megoldását továbbra is szorgalmazza az OMGE. A kar teli törvény reformjára tért ki ezután Mutschenbacher Emil,, aminek a végrehajtását az OMGE is javasolta, hogy a kartell­bizottság kívánsága erőteljesebben érvényesülhessen. Végül a nóprádió kérdését tárgyalta, ami ^iger • ?ontos szerepet tölt be a mezőgazdaságban. Már most is érezhető a földmive­lésügyi minisztérium mezőgazdasági oktató előadásainak előnye,s^ez méginkáb'ö fokozódna, ha olcsóbb lenne a rádió vételára és az előfize­tési dij. Sajnos a néprádié nagyon szük körre van korlátozva, mert csak ott lehet használni, ahol villanyáram szolgáltatás van, nem. Is lehetett nagyobb mértékben üzembe állítani, mert bár 50,000 előjegyzés történt, a készülékek nem készültek el, Az OMGE felkéri az illetékes miniszté­riumokat, elsősorban a f öldmivelésügyi' minisztert, hogy a néprádió készülékek forgalomba hozását sürgessék* Befejezésül annak a reményének adott kifejezést Mutschen­bacher Emil, hogy az emberiség tanulni fog a természettől, ahol a sta­tisztikák szerint 365 napon át folyik egy évben az élet aratása és meg­szűnik a most már sajnos mindinkább sűrűbben előforduló halálaratás és arra törekednek, hogy az emberiség civilizációjáíiak és az ál­talános emberi boldogulásnak fejlődését szolgálják. /folyt* köv ./ HÍREK A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG DECEMBER 3-AN TARTJA KÖZGYŰLÉSÉT. A Magyar Sakk-Szövetség november 23-ára hirdett közgyűlését december 3-ra halasz­totta. A közgyűlést délután 4 órakor tartják meg VIIIé, Baross-utca 44. J szám alatt /Kermosz nagyterme/./MOT/B. \ü , P r o d o m o? Dr, Vécsey Zoltán szerkesztő tisz­lr\' telettel kéri a t. Szerkesztőségeket a fenti V hir szíves átvételére s

Next

/
Thumbnails
Contents