Magyar Országos Tudósító, 1939. november/1
1939-11-13 [216]
A PULLMKNIM Ü&Y KORONATANUJANAK MEGE3K8TESET MELLŐZTE A BIRÓSÁ*, A pestvidéki törvényszék C silónak Lajos tanácsa ma folytatta dr. Pullmann Károly váci egyházmegyei jobtan ácsos loo.ooo penbös csalási bűnügyének f6 tárgyalás át • Mivel a tanuk első csoportjának kihallgatását a bíróság befejezte, dr. Szabó Gusztáv kir. ügyész indítványozta, hogy dr, Kalácsaka György ügyvédjelöltet a néhány nappal ezelőtt tett vallomására a törvényszó 1-: eskesse meg. Dr. Sebestyén Ernő, Pullmann védője, ellenezte Kalácska megesketését, mert - szerinte - az ujabb tanúkihallgatások csak megerősítették azt a gyanút,, hogy a nemlétez6 személyek nevére kitöltött hamis váltok aláírására Kalácska bujtotta fel Bftda Jánost ós Werner Józsefet, Pullmann volt inasait. - Egy olyan ember - mondotta a védő - aki ellen a váltóhamisításokra nézve sokkal több terhelő adat merült fel a főtárgyaláson, mint Pullmann ellen, nem szerepelhet itt a vád koronatanujaként, A bíróság rövid tanácskozás után a védő indítványát tette magáévá és dr, Kalácska György megesketését mellőzte, mert gyanú forog fenn arranózve, hogy a bűncselekmény elkövetésében neki is része van* A kir. ügyész semmiségi panaszt jelentett be a megesketés mellőzése miatt. Ezután a bíróság folytatta a tanúkihallgatások sorát. /E 0 lyt. köv./B. A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK TELES1LÉ3E, A pestvidéki törvényszék hétfőn délelőtt teljes ülést tartott dr. Monde- . lányi László törvényszéki elnök emökl és évelj amely alkalommal dr. Márton Albort/it lötáblai tanácselnök a pestvidéki törvényszók most kinevezett másodelnöke letette a hivatali esküt, Mendolónyi László keresetion szavakkal üdvözölte Márton Albertet és hosszasan jellemezte izzó hazafiúi, biroi és emberi kiváló tulajdonságait. / volt Ezután dr Götz Béla, a pestvidéki ügyészség olnöke az ügyész sé 0 nevében üdvözölte az uj másodelnököt. Dr. M' r ton Albert meghatódottsággal mondott köszönetet az ünneplésért, yolt / Végül dr. Papp László a pestvidéki törvényszék/titkára, akit most növeztek ki a gödöllői járásbírósághoz bírónak, tette le a birói esküjét. Ezzel a teljes ülés vébet ért. /MOT/B, — ZU PULLMANN-UGY /l.folytatás/ Ezután'dr. Lázár Kornél váci rendőrkapitányt hallgatta ki tani vént a biroság. A kapitány előadta, hogy B 0 dát és Wernert, a bünpor másod- és harmadrendű vádlottját ő hallgatta ki a hamis váltók ügyeben. 3oda állandóan tagadott, azt állította - hogy nem irt alá váltót. Később annyit beismert, hogy egy-két esetben idegen"neveket irt alá a valto-_ biankóttákra, arra azonban mér nem emlékszik, hogy Pullmannt vagy Kalácskát nevezte-e meg felbujtókónt. Boda most felállt a vádlottak padjáról p azt ullitotta,hOgy o P u Xlmannról nem beszélt a váci rendőrkapitányságon;, hanem azt mondotta, hogy Kalácska ügyvédjelölt Íratott alá vele váltót* Werner István is azt az észrevételt tette a rendőrkapitány vallomására, hogy o is Kalácskáról bőszéit. Erre egy dotoktiv azt mondta neki: "Ne beszéljen Kaiácskár01, hiszen az adta át a hamis váltókatnem hihető tehát, hogy átadta volna ezeket, ha neki is vaj lenne a fejen." Ezután több lényegtelen tanúvallomás hangzott ol, majd az elnök a főtárgyalás folytatását kedden délelőtt fél tíz órára napolta cl, /MOT/ B. • ' KENYSZEREGYEZSEG. - Bogdány Mór férfiszabó /Arany János-utca 33./ bejegyzett cég kényszeregyezségí ügyébon a törvényszék az egyezséget jóvá hagyó vóözóst jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 86 pengőben állapította meg. /MOT/