Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2
1939-10-24 [215]
A KÖZÉLELMEZÉSI SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE. A fővárosi közélelmezési szakbizottság Rosta János tanácsnok elnöklésével kedden délben ülést tartott, amelynek napirend^" * ' tárgya bizonyos takármánynemüeknek szabadkézből való beszerzése volt. Az ügyosztálynak erre irányuló előterjesztését a szakbizottság elfogadta, N a pirend után egyes szakbizottsági ta • gok szóvátették, ho^y Budapesten az élelmieikkek terén általános drágulás mutatkozik. Rosta János tanácsnok válaszolt a felszólalásokra, hangnulyozva azt, hogy ez a beállítás tévedésen alapszik, mert a főváros által állandóan ellenőrzött statisztikai adatok azt mutatják, hogy ahol történt némi drágulás, az egészen jelentéktelen, a legtöbb élelmicikk ára változatlan, sőt egyeseknél bizonyos olcsóbbodás mutatkozik.„ A főváros kiküldöttei hetenkint 1500-2000 élelmiszerjizletet vizsgálnak felül, s az eddigi tapasztalatok szerint mindösszeStiz olyan esőt fordult^ elő, ahol feljelentést lehetett volna tenni. A fővárosnak ez az állandó és szigorú ellenőrzése legfőbb oka...annakj hogy Budapesten az élelmicikkek árai szinte stabilizálódtak és jóformán kísérlet sem történt arra. hogy az élelmicikkek árait emeljék. A főváros ezt az ellenőrzést a jövőben is állandóan fenn fogja tartani. . A felszólalóknak a kávénalqa kávéházakban való felhas-&»élására vonatkozó megjegyzéseire Rosta János tanácsnok kijelentette, hogy a vizsgálatot a jövőben ki fogja . terjeszteni a kávéházakra is, annak megállapítására, hogy a kávéházak a kávét az árkormánybiztos által rendeletben megállapított módon használják-e fel. /MOT/Lá, Vr 4 HÍREK ZTJ: LÉGOLTALMI GYAKORLAT. A légoltalmi gyakorlatból kivette részét a budapesti főkapitányság hatalmas épülettömbje is. Már szombaton próbariasztást tartották a főkapitányságon, kipróbálták a nemmrég épület terjedelmes és modernül felszerelt óvóhelyeket, amelyekbe ma délelőtt is levonultak a főkapitányság épületében tartózkodó róndőrtisztek, az őrszemélyzet tagjai és az épületben tartózkodó ügyfelek. A riasztás tartama alatt dr.. vitéz Sándor ImTe:' rendőr tanácsos, a főkapitányság épületének légoltalmi parancsnoka végigjárta a főkapitányság óvóhelyeit és megállapította, hógy mindönki pontosan eleget tett a riasztásra előirt rendelkezése kntek./MO T/J. A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG SZENTESEN. Csongrádmegye Némüvolési Bizottsó•gának . meghívására a Magyar Külügyi Társaság a szentesi városháza nagytermében dr. Kanász Nagy Sándor polgármester elnöklésével külügyi estet rendezett, amelyen dr. Eöttevényi Olivér, a Külügyi Társaság ügyvezető' ouiöke' tartott előadást "Európai és Európán kivüli külpolitika" cimmel* /MOT/B. Pro d o m o: Hirt adtunk arról, hogy október 26-án délután a Dunapalotábaft előadást tart dr. Pundit Agnihotri indiai mérnök. A Nemzetközi Klub az értekezletet megelőzően sajtótcát rendez négy orai kezdettel és ezzel alkalmat kivan adni a t. Szerkesztőségek kiküldötteinek, 'ho gy az indiai mérnökhöz kérdéseket intézhessenek, A Klub kéri a t. Szerkesztőségeket, hogy szivcskedjonek'bejelentonl kikü'idik-e munkatársukat a sajtótoára. Telefon: 18-22-77,/mi/B„ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR I RENDŐRSÉG ' " I HAToSÁGI KÖZEG ELLENI ERŐSZAK CÍMÉN LETARTÓZTATTÁK. A főkapitányságon | letartóztatták Dózsi Ernő 45 évos cipészt, mert az intézkedő göndörnek Vtámadt és tettleg bántalmaz ta,/M0T/A. q. ^