Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2

1939-10-24 [215]

-—ELŐADÁS A IÍAGYAR MÉRNÖK ÉS ÉPÍTÉSZ EGYLETBEN. A Magyar Mérnök éa m '' rÉpitész Egylet mii- és középitósi szakosztályai hétfőn este ülést tartottak. Az ülés tárgya Padányi Gulyás Jenő építészmérnök "Épí­tés városban ós vidéken" cimü előadása volt. Padányi'Guly ás Jenő építészmérnök előadását mindvégig ve­ti tettképek kisérték. Vázolta azokat a különbségeket, amelyek a városi és vidéki épitkezés között fennállanak. így például városban tekintet­be kell ve^ni a már eddig kialakult utcaképet, - Bemutatta a Magyar Általános Hitelbank debreceni székházának tervpályázatára be­érkezett müveket, valamint saját pályázatát, amelyet a bírálóbizottság elfogadott. Kiemelte, hogy mire kellett tekintettel lennie a Hitelbank^ debreceni székházának megépítésénél, Képekben bemutatta a székház külső és belső képét» Előadása második részében egy dunamenti nyaralóház szerkeze­tét és - megoldási módját mutatta be a közönségnek. Előadása folyamán hangsúlyozta, hogy épitsünk magyarosan. AZ előadást a magyar építészmérnöki kar megjelent tagjai nagy tetszéssel fogadták. /MOT/Ni. SIREMLÉKAVATÁS. Molnár Béla, a Magyarság munkatársa - aki a tavaly történt repülőszerencsétlenség egyik áldozata - síremlékének felavatá­sa október' 27-én, pénteken délután félnégy órakor lesz a Kerepesi-te­metőben 42.parcella, IX,sor, 30. sir. /MOT/B. ——GÖNCZYNÉ MADARÁSZ ERZSÉBET ELŐADÁSA.Dr.Gönczyné Madarász Erzsébet dr. főorvos nagy érdeklődéssel kisért előadást tartott "Ruházkodás,di­vat, egészség" Címmel, Előadásában a ruházat feladatát és célját ismer­tette orvosi szempontból, • beszélt a szövetek egészségtelen tulajdonsá­gairól, valamint'fizikai és kémiai vizsgálatáról, s behatóan megvilágí­totta azt a" kérdést, hogy a ruhák szabását mennyiben befolyásolja a higiénia és a divat.- Előadásának végén a szoros ruhák és cipők egész­ségtelen hatását ismertette, s végül a magyaros divat'és a háziipar fejlesztésének nagy jelentőségét hangsúlyozta. /MOT/B, "A mí EURÓPA FÖLDRAJZA ÉS A HÁBORÚ". Az EMSZO újlaki helyiségé­ben /III.,ürömi-utca 60-62,/ október 25-én, szerdán este nyolc órakor Pintér Imre építészmérnök tart előadást "A mai Európa földrajza ós a háború" cimmel. /MOT/B.*' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR FŐVÁROS K " ekcí0 LÉGI RIADÓ A KÖZPONTI VÁROSHÁZÁN, Kedden délelőtt 11 órakor,amikor a városban felbúgtak a szirénák, megszólaltak a Központi Városháza vészcsengő! is, szaggatott jeleket adtak le, mire néhány pillanat múl­va benépesedtek a folyosók: a tisztviselők és a hivatali helyiségek­ben tartózkodó ügyfelek sietve az óvóhelyekre vonultak. A Városháza helyiségeit és folyosóit a közelmúltban sárga zománctáblákkal szerel­ték fel, ártáblákon vörösszinü nyilak és feliratok jelzik,hogy merro vannak az óvóhelyek, A tisztviselők és altisztek közül többen karsza­lagot viseltek, ők adtak felvilágosítást az érdeklődőknek és egyben ügyeltek arra,hogy az óvóhelyekre való levonulás körül ne legyenek zava­rok és fennakadások. Sokan fel voltak szerelve gázálarccal is,igy töb­bi között Bódy László dr,alpolgármester szintén magával vitte a közpon­ti óvóhelyre gázálarctáskáját. Egy-két perc alatt a Központi Városhá­zán dolgozó közeimásfélezer tisztviselő és altisztj továbbá az ügyes­bajos dolgát intéző közönség rendben elhelyezkedett a Vastagfalu pin- "It cékben. /folyt, köv./ I /

Next

/
Thumbnails
Contents