Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2
1939-10-30 [215]
&, Protestáns Napok mái napjának egyik kiemelkedő ese né-. • ya a protestáns sajtóértekezlet volt, amelyet a Lonyay-utcai református gimnázium dísztermeken tartotta 1 : meg. d sajt-értekezletre hivatáLos-ak voltak az összes magyar protestáns lapok szerkesztőségeinek tagjai, a napilapok és idosza i lapok protestáns szerkesztői és munkatársai, A sajtóértekezleten rótt voltak ---edgyaszay Vince református püspök, ]-.lakkal Sándor dr, debreceni egyetemi tanár, Ráoz Gyula ny, államtitkár, EefflÓny Lajos evangélikus esperes, Mészöly Gedeon egyetemi tanár, valamint a sajti kérdései iránt érdeklőd-- na yszámú közönség. Az értekezletet Törs Tibor, az u rszágos -^etklen G or Szövetság társelnöke : yitott- meg, majd Muraközy Gyula református lolkJs z "Sajté és evangélium" elmen mindvégig nagy érdeklődéssel kisért előadást tartó tt.Har.goztattá, hogy az evangélium Isten üzenete, mely irás an maradt reánk, s igy neve és lényege is jó hir. .Örvendetes, világot megrázó és átalakít 1 ; hir. .Az evangélium hir eket hoz messze multakral, történelem előtti időkből: próféciákat hoz történelem utáni időkre. - Az evangélium mindig a betűvel harcol - mondotta — s igy a legtermészetesebb dolog volna a mai világban, hogy az evangéliumnak meglegyen a ciaga sajtója, zt látjuk sajnos, hogy az evangélium ós a sajt 0 nem tudnak igazi házasságra lepni egy.:ással. Ma a sajtó a propaganda eszköze • -z evangélium a világtól független, nem befolyásolja az, ami kö: Ülőt te történik, - a sajtó viszont állandó függésben van a világgal, . z evangélium tömegeimre való tekintet' nélkül evangélium, - a sajt- a tö_ •3górt van és a tömeg között dolgozik. Az evangélium :unk.sa leszámol a tapsokkal, mindig negitéli a világot, - a sajtó teljesen ebből az irány-' b;..I van, s mindig negnézi,. hogy mi ennek a világiak az izlóse, gondolata, azután foglalkozott azzal a gondolattal, hogy az evangélium és a sajt w találkozhatnak-e egy -.ássál, s hangoztatta, hogy kisebb kísérletekben igen. Ezután a protestáns magyar ,sajtó szükségességét f e j te ge tte« Törs Tfobor országgyűlési képviselő " '"an-e szükség protestáns sajtóra" cimü előadásában mindenekelőtt a sajt-' nagy jelentőségét fejtegette. Hangoztatta, hogy a hivatása magaslatán áll.,- sajt. csodákra képes, a lelkiis :eretlen sajtó uszít-- hangja nemzeteket dönthot ro lás. a. - Hazánkban a reformáció térhódítás át elősegítette, ho y a nrotesta tizmus úttörői felismerték a sajté nagy jelentőségét, x*. reformáció idejérn 4-0 nyomdavállalat működött Magyarországon, amely köz "xL -kO protestáns volt, AZ ellenreformáci 0 is felismerte később a sajt- jelentőségét* s egymásután keltek életre az ujak: nyomdák. - Nem vitás, hogy egy ország, állam, nemzet, társadalom élete elképzelhe te ilie '. s aj t° nélkül. Sőt minden eszmei tábornak megvan a naga sajtója, I y elképzelhe te tien. egy egyházi élet is sajt 1- nélkül. A protestáns egyházi sajtót '. gyülekezeti lapok alkotják, amelyet az egyes egyházközségek adnak ki. Ezen a téren számszerüleg'nincs _hiány, amennyibe•• jele "leg 75 protestáns lap szolgálja az e gyházat, A hiány ott mutatkozik; hogy mindegyik önállóan él, nincs közös szerv, amely összefog á okét, Me keli szerveznünk a protestáns gyülekezeti lapokat, 'Ezutar- hai goztattá; az úgynevezett protestáns napisajtónak fontosságát, A ka: ényősség és a kockázattól való félelem állotta eddig útját, hogy a napisajtó megindulhasson. - . A protestáns nap is aj tora nagy szükség van, mert hisze" a protestantizmus ópitö, javit- ereje elvitathatatlan, azonban e sajtóval nem ak. runk éket verni nagpar és magyar közé. Az evangélium ott sugároz, ott lüktet az élet minden vonatkozásában, kanyar történelmünk, kultúránk, társadalmi életünk folyása azt igaI zolja, hogy e földön szükség volt ós szükség van a protesta tiz '.usra; igy í következésképen kimondhatjuk, Hogy szükség • an protestáns sajt ara is, protestáns jelleg azonban ne legyen jelsz-, hanem jelző, ami azt jelenL ti, ao a pro te r tan tiz mus ne oógór, oles elkülönülésre.: a megjelölése