Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2
1939-10-28 [215]
~-A FELVIDÉKI BEVONULÁS EVPOBDULuJÁN HARMINCKÉT KÖZSÉGBEN ADJÁK A HISZEKEGY ISTENBEN CIMÜ NÉPSZINí.lt ; VET. Mint ismeretes, vitéz Pölöskei János, Válji Nagy Géza és Tbrmay Károly "Hiszekegy Istenben" elmen' uj zenés népszínművet Írtak a mult évi bszi felvidéki bevonulásról, A nagysikerűnek Ígérkező darabot többéig között harminckét felvidéki községben is adják a bevonulás évfordulóján. /MOT/B. Pro domo: A hir szives közlesét tisztelettel kéri a T. Szerkesztőségektől vitéz Pölöskei János, az akti TJjság munkatársa, Á TURÁNI TÁRSASÁG FELOLVASÓ oLÉSE, A Turáni Társaság október 27-én, délután Törökország nemzeti ünnepe alkalmából a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának egyik tantermében felolvasó ülést tartott, AZ ölesen megjelent többek között Üneydifi budapesti török követ, a követség tisztikara, Lukács György v.o.t.t,, v,miniszter, Gömöry-Lairal László ng,követ és meghatalmazott miniszter, Nemes Antal' c .püspök, valamint a tudományos és társadalmi élet számos kitűnősége, Cholnoky Jenő egyetemi tanár megnyitó beszédében méltatta Törökország történetét és annak a tudományos meggyőződésének adott kifejezést Törökország történelmével kapcsolatban, hogy a természetes a a tár ok a legegészségesebbek. Rámutató tt arra, hogy Törökorsz ' - a magyar nemzet igaz barátja,. Végül üdvözlő szavakat intézett az Ülésen aegjelont török követhóz^fa követség tisztikarához, Medriczky Andor Törökország szabadságharcáról tartott előadást, méltatva a nemrég elhunyt Ke mái Atatürk és a mostani köztársasági elnök, Ismét Inönű érdemeit. Gálánthay-Glock Tivadar ny .tábornokvisszapillantás t vetett a török népfajok történetére, foglalkozott a magyar nép eredetével és rámutatott az egymással • való őszinte barátságunkra, Vitéz Horváth Béla •-. ' lásat a török-magyar kulturális kapcsolatokról dr .Virányi Elemér olvasta fel. Végül Paikert Alajos ny,államtitkár mondott francia és -.agyar nyelven üdvözlő beszédet. /.aOT/Ni. FŐVÁROS A FANSZ KÜLDÖTTSÉGE A POLGÁRMESERNÉL A KARÁCSONYI SEGÉLY ÜGYÉBEN. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselő, oktat éjüzemi, nyugdíjas és altiszti osztályának küldöttsége megjelent S z endy károly polgármesternél, hogy tőle a folycjévre magasabb karácsonyi segély kiutalását kérje. A küldöttséget vezető dr.Duday Alajos tanácsnok őszinte szavakhal tárta fel a tényleges és nyugdijas alkalmazottak súlyos anyagi helyzetét és közös memorandum átnyujtásával leérte a polgármestert, hogy a karácsonyi segély engedélyezésénél ezévben vegye figyelembe a nyugdijasoknak és a férjes asszonyoknak helyzetét is,hogy azok is a mult évekkel ellentétben karácsonyi segélyben részesüljenek,, - A polgármester a fővárosi alkalmazottak nehéz anyagi helyzetének ismeae /1 rétében kilátásba helyezte a FANSZ memorandumában foglaltak igazságos y ós méltányos elintézését. /MOT/Lá, Vr, Pro domo: A FANSZ elnökségé kéri a T,Szerkesztőségektől a hir szives közlését.