Magyar Országos Tudósító, 1939. október/1

1939-10-09 [214]

A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. A főváros törvényhato s ágának közigaz gatásí bizottsága hétfőn délelőtt az Újvárosháza tanácstermében tartotta októberi ülését, Karafiáth Jen* titkos tanácsos, főpolgármester elnöki megnyitója után a polgármesteri jelentéshez elsőnek Petrovácz Gyula szólt hozzá. Megállapította, hogy a kerületek egyre fejlődnek, s ugyan­akkor a belügyminisztérium nem hagyta-' jóvá több tisztviselői állás meg • szervezését, főleg a mérnöki és orvosi személyzet kevés. A jövőben a polgármester a kerületi elöljárók jelentését is ismertesse az autonómia­tagjaival. Megállapította, hogy az építőipar helyzete jelenleg siralmas, novemberre nem készülnek el az épülő házak, a lakók kénytelenek lesznek esetleg félig kész házakba beköltözni. Az építkezéseket a felesleges hatósági intézkedések hátráltatták, igy az építkezési központok,amelyek nemcsak visszatartják, h nem meg is drágítják az építkezési anyagokat. Jelenleg nom lehet megfelelő építési anyagot kapni, s nem valószirük hogy az épüli házak novemberre elkészülhetnek. Inkább ne adjanak ki épít­kezési engedélyt, ez becsületesebb eljárás lenne, mint belekergetni az építkezőket az építkezésbe, amelyet azután nem lehet befejezni. A. kü­lönböző intézkedéseknek köszönhető az épjJbó'ipar súlyos helyzete, ugyanilyen rendelkezés voltf^airely megdrágította a kávét és a teát, i ORSZÁGOS LEVÉLTÁR «. x_r —-K? szekció­A tovaDoxaicoah Fetrovácz Gyula arr ó l beszélt, hogy félti a kislakásépitk­sí akciót, látta a terveket, amelyek kritikán aluliak, s annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy azokat a Közmunkatanács vissza fogja uta­sítani. A tervpályázat eredménye szánalmas, fegyházakat, börtönöket és toloncház álcát terveznek, esztétikailag példátlanul Ízléstelenek a bemu­tatott tervek. Kérte a polgármestert, ne járuljon hozzá ezekhez a tervé­hez. A jobboldali közlekedés bevezetése régi problémája az országnak és a fővárosnak. Európában Anglián. . és Svédországon kivül már csak Ma­gyarországon van baloldali közlekedés, amely hátráltatja idegenforgal­munkat és rengeteg szerencsétlenségnek okozója. Tudja, hogy ez a kérdés nem egyodül a fővárosra tartozik, de meg kell oldani annál is inkább, mert a kereskedelemügyi minisztériumban megvan a hajlandóság erre .Mint •• gy nyolcmillió pengőbe kerülne a villamossínek átrendezése, a kormánynak hozzá kell járulni a költségekhez, minélelőbb meg kell szüntetni a je­lenlegi helyzetet, kérte a polgármester, intézkedését, Szendy Károly polgármester azonnal válaszolt a felszóla­lásra, mert az ülésről el kellett távoznia a Közmunkatanács ülésére, amelyen döntenek a kislakásos bérházak tervei felett. Közölte, hogy azért van tisztviselőhiány, s az ügyek intézése néhol késedelmes, mert a fővárosnál: több mint ezer tisztviselője'teljesit katonai szolgálatot> de ezenkívül a feladatkörök is kibővültek. Az építőipar csakugyan sú­lyos helyzetben van, soxc épület építkezését nem lehet befejezni időre, a maga részéről is inkább azt tartja helyosnek, ha nem adnak ki a jelen­legi helyzetben építkezési engedélyeket. Közölte, hogy már négy-öt he­te jóformán mást sem tesz a főváron vezetősége, mint erről a kérdésről tárgyal, sürgetik az építőanyagok fölszabadítását, igyekeznek az akadá­lyokat megszüntetni. Ami a kislakásos épületek terveit illeti, a döntér nem rá tartozik, hanem a szakértőkre. M 0 st csütörtökön ítélik oda a tervpályázatok dijait és a munkákat, amelyeket a hét végén meg kell kez­deni, mert különben csak májusban, tehát elkésve lehetno megindítani az építkezéseket. Ha a terveket módosítani kell, azt ugy végaAk el,hogy ne legyen fennakadás, A jobboldali közlekedés országos kérdés, már egy év óta tárgyalnak ebben az ügybon, a jobboldali közlekedés bevezetése mintegy 14,5 millió pengőbe kerülne a fővárosnak a Beszkárttal együtt, Ijj^xnnníTv összeg felett a főváros nem rendelkezik, a kormánynak megfele­lő 1 - f_ hitelakcióval kell lehetővé tenni ennek a problé­mának megoldását, A főváros természetesen kivo&ii részét a terhekből, ei \nál is inkább, mert igen fontos kérdés a jobboldali közlekedés beveze­'•se., /folyt, köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents