Magyar Országos Tudósító, 1939. október/1

1939-10-05 [214]

A MAGYAR KÜLuGYI TÁRSASÁG ELŐADÓESTJE. Dr. Eöttevónyi Olivér, a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető el­nöke csütörtökön este a Külügyi Társaság által a Parlamenti Múzeum nagytermében rendezett előadóesten "Ferenc Ferdinánd és az orosz orientá­ció" cimmel nagysikerű előadást tartott. Az előadáson nagy és előkelő kö­zönség jelent meg. Az előadó, aki esztendők óta behatóan foglalkozik az úgy­nevezett Ferenc Ferdinánd problémával, vagyis az osztrák-magyar monarchia 1914-ben Szerajevóban meggyilkolt trónörökösének annyi ellentétes felfogást kiváltó egyénisége élet- és jellemrajzával - ennek a búvárkodásának egyik fejezetét mutatta be előadásában. /Ferenc Ferdinánd Hangoztatta, hogy a néhai trónörökös határozottan oroszbarát volt s ámbár akkor, amikor foglalkozni kezdett a monarchia közügyeivel, mi már régen szakitottunk a ffiult század hetvenes éveinek oroszbarát irány­zatával*;?/ .szivesen ragaszkodó tt. ahhoz a felfogásához, hogy a Monarchia jövőjét'egyedül az úgynevezett három-császár-szöve tség; vagyis a Monar­chia, Németország és Oro jzország szoros együttműködése biztosithatja, mert az a főherceg által vallott konzervativ világrendnek az oszlopa. Nyilatkozatait szűkebb körben, vagy egyes kiválasztottak előtt tett megjegyzéseit az előadó szorgalmas kutatással gyűjtötte össze és felolvasásában Bünting orosz cári tábornok adatai éppúgy feldolgozásra találtak, mint Eulenburg herceg egykori bécsi német és Dumaine francia nagykövet feljegyzései és jelentései, valamint Chlumetzky báró osztrák publicistának, Morsey báró, a trónörökös udvartartása tagjának ós Giessl báró, a Monarchia utolsó belgrádi követének az adatai is. A nagy gonddal szerves egésszé feldolgozott adatok tiszta képet adtak Ferenc Ferdinándnak e tárgyban vallott felfogásáról és egyút­tal bepillantást engedtek Oroszországnak Európa külpolitikájába való be­kapcsolódásáról' is, amely kérdés napjainkban - változott viszonyok ellenére^ nagyon aktuális. A megjelent előkelő közönség hosszantartó lelkes'éljenzéssel és tapssal fogadta dr. Eöttevényi Olivér előadását.' /főherceg Az előadóülésen megjelentek egyébként: Radvánszky Albert báró, a felsőház alelnöke, Lukács György v.b.t.t., ny. miniszter, Kerntler Kálmán ny. államtitkár, Masirevich Fedor és nagymegyeri Nagy Károly ny. altábornagyok, Gömöry-Laiml László rendkivüli követ és meghatalmazott mi­niszter, Malcoraes Gyula báró, Bródy András országgyűlési képviselő, Pogány Sándor, Siposs Géza ős Suhay Imre ny. al tábornagyok,'Nagy Miklós a kép­viselőház könyvtárának főigazgatója és mások./MOT/Na./Ni. HAGY SIKERE VOLT ZSINDELYNÉ TÜDŐS KLÁRA MÁSODIK ELŐADÁSAIM IS .A nagy érdeklődésre való tekintettel, közkivánságra Zsindelyné Tüdős Klára csü­törtökön délután az Iparművészeti Társulatban megismételte "Önellátás a divatban" cimü érdekes és tanulságos előadását. A nagyszámú és e kelőkel5 közönség teljesen megtöltötte a társulat disz termét. Megjelent/az előadá­son :Hóman Eálintné, Bartha Károly né miniszterek feleségei, Rátz Jenőné, Balogh Ele mér hé, Vináry Ernő miniszteri osztályfőnök, bár ü Kruhina Károly ny. államtitkár és még sok más előkelőség, akiket Szablya János'kormány­főtanácsos, ügyvezető alelnök üdvözölt az elnökség megbizás éból, Zsindelyné Tüdős Klára előadásai iránt vidékről is oly nagy az érdeklődés, hogy a társulat felkérésére az illusztris előadónő "Ön­ellátás a divatban" cimü előadás ót szombaton is megismétli, ugyancsak ^ a társulat V. Mária Valéria utca 12.szám alatti dísztermében, délután J 5 órai kezdettel. Jegyek a társulat titkárságul ál válthatók, előadás e­'< ' " :j-t jegykiadás nin.csen./MOT/Vr. , ORSZÁttns i r\/ái-rín

Next

/
Thumbnails
Contents