Magyar Országos Tudósító, 1939. szeptember/2
1939-09-20 [213]
1—ÜLÉST TARTOTT A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI SZAKBIZOTTSÁG, A főváros közegészségügyi szakbizottsága szerdán délelőtt Salamon Géza dr, tanácsnok elnöklésével ülést tartott, Napirend előtt ^ongó Orbán a megjelent bizottsági tagok lelkes ünneplése közben elsimerő szavakkal köszöntötte Salamon Géza dr 0 tanácsnokot, m.kir.kormányfőtanacsosi kinevezése alkalmából. Salamon Géza dr. tanácsnok hálás szavakkal köszönte meg az üdvözlést, majd ismertette a főváros tüdőbeteggondozó intézeteinek most összeállított szervezeti és működési szabályzatát, Polacsek Elemér megállapította, hogy a fővárosi tüdőbeteggondozó intézetek eredményes működést fejtenek ki, sikerült a halálozási aranyszamot csökkenteni, éppen ezért az intézetek fejlődését biztosítani kell, Preventiv intézkedéseket sürgetett, a súlyos^tüdőbetegeket sajnos nem lehet mind elhelyezni az amúgy is túlzsúfolt kórházakba és ezért felvetette azt a gondolatot, hogy a betegeket esetleg tüdőbeteggondozó menhelyeken helyezzék el, A tüdőbeteggondozó intézetekben dolgozó orvosokat is az alkalmazottakat időközönként vizsgálják meg, Salamon Géza méltatta a tüdó'beteggondozó intézetek eredményekben gazdag, áldásos működését és közölte, hogy ami óta a pestkörnyéki és a vidéki tüdőbeteggondozó intézetek is megkezdték működésüket, a helyzet javult a fővárosban, kevesebb beteg jön Budapestre, A tanácsnok hozzájárult Polacsek elemér indítványához és a szabályzatba íelvették, hogy az orvosokat és a személyzetet egészségügyi szempontból időközönként meg fogják vizsgálni. Szabó Géza elismerte a fővárosi tüdó'beteggondozó intézetek eredményes működését, az eredmények azt mutatják, hogy az intézete!: hatáskörét ki kell fejleszteni. Gyakran a fertőzés az iskolákban történik és sürgette, hogy ne csak a tanulókat, hanem a tanszemélyzetet is vizsgálják felül egészsági szempontból. Berkes Jenő több észrevétele után Dongó Orbán kérte, hogy az orvosok illetményét is állapítsák meg a szabályzatban és az orvosi kar mellékfoglalkozását is szabályozzák teljes szigorral, A tanácsnok felvilágosításai után a bizottság elfogadta a szabályzatot, majd hozzájárult a polgármester előterjesztéséhez, melyszerint a fővárosi kórházakban szolgálatot teljesítő ideiglenes alkalmazottal: szabadságuk alatt élelmezés-megtéritést kapjanak, A magyar hajózási betegségi biztositó intézet engedélyt kért arra, hogy a gróf Klebelsberg-utca 29,számú házban lévő rendelő, kapcsolatosan házi gyógyszertárt állithasson fel, - a polgármester indítványozza, hogy a kérelmet pártólólag terjessze fel a főváros a belügyminiszterhez, l'aufjbr Gábor megállapította, hogy Budapesten tul sok a gyógyszertár, közel 200 működik, felesleges uj gyógyszertár engedélyezése és éppen ezért ellenezte azt, hogy a főváros pártfogolja a házigyógyszertár felállítását* Mielőtt ebben a kérdésben döntenének, javasolta, hogy hallgassák meg a gyógyszerész testületet és az egyesületet és ezért az előterjesztést vegyék le a napirendről,A tanácsnok felvilágosításai után a bizottság elfogadta Tauíjbr Gábor indítványát és az előterjesztést levették a napirendről, döntés a szakértők meghallgatása után tört nik, A bizottság ezután több kisebb , jelentőségű ügyet tárgyalt le és fogadott el./MOT/Lá,Vr. ORSZÁGOS LEVÉLTAR --^ K. szekció H I 'R E K MEGÉRKEZETT AZ UJ JAPÁNI KÖVET. Szerdán délelőtt a romai gyorsvonat, 1 ! Budapestre érkezett Inouje Hozuno, 3-apán U J budapesti követe. Inouje eddig a tokiói kLllügyminisztóriumban az európai és közeikeleti osztály f nöke volt«, A Hakone Maru gőzhajón érkezett néhány nappal ezelőtt Napol"' • ba, ahonnét rövid római tartózkodás után folytatta útját Magyarországr vy\.z uj köpetet a pályaudvaron Takeucsi ügyvivő és a magyar Nippon Társa elnöksége üdvözölte./MOT/B. ^ ^