Magyar Országos Tudósító, 1939. augusztus/2

1939-08-23 [211]

— KOMMUNISTA IZGATÓK BŰNÜGYE. Bedő Károly kiskunhalasi másolómester és Nagy József órásmester t többlám­pás rádiót készítettek, amelyet Nagy József órásmester lakásán állítot­tak fel s ezen rendszeresen hallgatták a moszkvai leadást". Ilyen alkal­makkor vendégeket is hívtak s ezekkel együtt hallgatták az orosz híreket s maguk is énekelték az Int er nációnál ét. Bűnügyi eljárás indult Bedő Ká­roly és Nagy József ellen, akiket a budapesti büntetőtörvényszék ötösta­nácsa vont felelősségre. Nagy Józsefet a magyar állam és társadalom tör­vényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló izgatás vétsége elmén jogerősen tizhónapi fogházra Ítélte, mig BedS Károly háromhónapi foghá­zat kapott. Ez a vádlott semmisségi panasszal élt, ugy hogy az ügye fel­került a kúria Kvassay-tanácsa elé,-ahol dr. Moldoványi Géza kir, koro­na ügy és shelyettes felszólalása után, a semmisségi panaszok elutasításá­val az ötöstanács Ítélete jogerőssé vált. /MOT/ G. NYUGDÍJAS KÖZTISZTVISELŐ KÁRIGÉNYE MUN KA. KÉPESSÉGCSÖKKENÉS CÍMEN • Egy magasabb állású köztisztviselő, 'amikor nyugdíjba vonult, nem helyez­kedett el más kereső foglalkozásban^ hanem eléggé tekintélyes nyugdíj­járulékából élt. Egy utazás alkalmával komolyabb balesetet szenvedett, a szemén sérült meg s azóta kettős látás elhárítása erdőkében állandóan sötét szemüveget kell hordania. A nyugdíjas főtisztviselő munkaképességé­nek huszonötszázalékos csökkenése miatt kártérítési pert indított a vas­utvállalat ellen, amelytől baleseti j áradék~megitélését kérte. Ebben az ügyben a kir. kúria Jakab-tanácsa érdekes Ítéletet ho­zott. Kötelezte az alperesi vasutvállalatot. hogy balesoti járadék" he­lyett egyösszegben 5ooo pengő kártóritóst fizessen a f olperoaaak^z ité3et indokolása szerint a felperes nyugalmazott főtisztviselő a baleset ide­jén kereső foglalkozást nem folytatott, ennélfogva munkaképessóg-csökko­nés miatt járadék megítélését jogosan riem igényelheti, aort Ilyen cimen kára nem származott. Kétségtelen azonban - mondja az itélot - hogy a baleset folyományaképp a felperes érvényesülésének az egész életre kiha­tó megnehezülése következett be. A baleset'révén előállott testi fogyat­kozás ^lényeges akadályául szolgálhat annak, hogy a jövőben a társadalmi állásának'megfelelő valamely jövedelmező állást, vagy foglalkozást tölt­hessen be. Erre való tekintettel a kúria a felperes'javára egyösszegű, 1 nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte az alperest. /MOT/ G. A TÜRELMETLEN VENDÉG. Török István huszonhétéves fö]dmüves tavaly ókt°ber 16-án Kiskunhalason többedmagával a Gyugél-féle kocsmába tért be, ahol bort rendelt. Mivel a kiszolgálás késett, Török'István türelmetlenkedni kezdett és bicikli­pumpájával verte az asztalt, hogy így sürgesse me^ a 'kiszolgálást• E bot­rányos magaviselete miatt megtagadtak a kiszolgálást, sőt Gyugelék'kiuta­sították a kocsma helyiségéből és Török Istvánt kitették az utcára. A garázda vendég dörömbölni kezdett a kocsma bezárt ajtaján és azt kiáltoz­ta, hogy megöli Gyugel Pistát, aki kidobta a kocsmából. Betörte az ajtót s a következő percben bicskájával csakugyan mellbeszurta Gyugel Istvánt, aki rögtön meghalt. A kalocsai törvényszék szándékos emberölés büntette miatt hétévi fegyházra Ítélte Török Istvánt. A budapesti tábla Kállay­tanácsa erős felindulásban elkövetett szándékos emberölőnek minősítette a cselekményt és a fennforgó enyhitő körülményekre való tekintettel a vádlott büntetését négyévi fegyházra csökkentette. /MOT/ G. M H» » W *•

Next

/
Thumbnails
Contents