Magyar Országos Tudósító, 1939. augusztus/1

1939-08-12 [210]

FŐVÁROS A BELÜGYMINISZTER JÓVÁHAGYTA A FŐVÁROSI HÁROMEZER KISLAKÁS ÉPÍTÉSÉT e Szombat délelőtt az a hir érkezett a Városházára, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a főváros közgyűlésének a 3,000 kislakás épitésére vonatkozó határozatát, A fó'város már előzőleg minden előkészületet megtett, hogy^ a belügyminiszter jóváhagyása után a kislakások egy részének építkezését a legsürgősebben megkezdhesse, A telkek már ki vannak jelölve,, a kisla­kások tervpályázatát kurták, a kivitelre alkalmasakat díjazták és elfo­gadták és minthogy az OTI-től felveendő kölcsönből 8 millió pengő ez év­re már rendelkezésre is áll, az építkezések megkezdésének igy már semmi akadálya ninns s azt minden valószinüség szerint már októberben el is fog­ják kezdeni,/M0T/Láo —-ÁTHELYEZÉSEK A FŐVÁROSNÁL, Szendy Károly polgármester a hivatali szol­galat érdekében dr 0 Hanzéli József tanács jegyzőt a'IX, kerületi elöljáró­sághoz, dr. Székelyhídi József fogalmazót a XIV, kerületi elöljáróság­hoz, innen dr, ifj« Alm Emil fogalmazót a XIV, kerületi anyakönyvezető­séghez, dr, Ipolyi Keller Imre s, fogalmazót a XIV, kerületi előljróság­hosu dr. Széli Lajos tanács jegyzőt a IV, ügyosztályhoz, Saller Endre mű­szak' tisztet a gazdasági hivataltól a XVI* ügyosztályhoz, Ladányi Erzsé­bet V-Qz.előnó't az V c kerületi elöljárósághoz, Urbán János adóhivatali fé­tis Z et a X e kerületi adó számviteli osztályához, . :' ....';áthelyezte 0 Ugyanekkor Áprili Lezső adóhivatali Lanác sost a X. kerületi adószámviteli osztály vezetésével, Urbán János főtisztet pedig a vezető helyettesítésével megbizta»/MOT/Lá, ——ORVOSI KI NEVEZ ESEK o Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester a székesfőváros közkórházainál üresedésben lévő segédorvosi^áll ásókra 1939 1 évi augusztus hó 1-től .dr, Joós ^lemért, dr. Szabó Pál Józsefet és dr, Takáts László orvosokat novezte ki./MOT/Lá, MEGSZŰNIK A 31-ES AUTÓBUSZJÁRAT, A kereskedelmi és közlekedésügyi mi­niszter hozzájárult ahhoz, hogy a Beszkárt üzeukezelésében lévő Kispest­Budapest, Rákoskeresztur-i temető között közlekedő 31-es autóbuszjáratot a Beszkárt beszüntesse és ugyanakkor engedélyt adott arra, hogy a BART Osopel-Kispest közötti járatát a Budapest-Keresztur-i köztemetőig meg­hosszabbítsa, A meghosszabbított járat utvonala a kispesti Arany János­utca-Üllői-ut-Lehel-utca, a budapesti Vasgyár-utca-Gyömrői-ut-Ujhegyl-ut Rákoskeresztur-i temető főbejárata, illetőleg visszafelé Ujhegyi-ut-gyön­rci-ut-Vasgyár-u+^a, Kispesten a Lehel-utca-Attila-utÉa-Kossuth Lajos-tó: , -—UJ UTOA ELNEVEZÉSEK, A Közmunkák Tanácsa a III., Vihar-utcának a Ve­der-utca és Meggyfa-utca közé eső szakaszát a felszabadult beregmegyei községről Bilke-utcának, a XII., ^olyom-utcából a Kakuk-utba torkoló 4 méter szóles lépcsős utcát Kakuklépcsőnek, a III., Háwizi-ut és Hunor­utca találkozásától északnak kiinduló, a Gunigunda-utjávai^párhuzamosan haladó és az aranyhegyi árokig terjedő 8 öl széles utcát Góbé-utcának, a III., Radl-ároktól az aranyhegyi árokba torkoló 8 öl széles utcát, ne:., a Boglya-utcával párhuzamosan halad, a felszabadult városról Huszti-ut­nak, a III 0 , Római-parttól kiinduló és a Szentondrei-utba betorkoló 8 öl széles utcát az Árpádhizi hercegről Andrásherceg-utcának^ A Rügy—ut­ca elnevezését az Endrődy Sándor-utcán tul a Balogh Ádán-utcáig, a III,, Veder-utca elnevezését a Vihar-utcán tul a Héviz-utig és végül a XI., Mi­'/ kes Kelemen-utca' elnvezését a Balatoni-uton tul a Budaörsi-utig terjosz­v tette ki./MOT/Lá, — /nevezte el»

Next

/
Thumbnails
Contents