Magyar Országos Tudósító, 1939. július/2

1939-07-26 [209]

1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1939. július 26* MEGLOPTA SÓGORNŐJÉT - TIZEN'NEGYNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK. Nagy Ferenc rovottmultu kocsis ellen a királyi ügyészség lopás és orgaz­daság büntette miatt emelt vádat s ma vonta öt felelősségre Török Zoltán dr. büntetőtörvényszéki egyesbiró, A vád szerint sógornője: Horváth Ist­vánnétól ellopott husz"pengőt, majd öt mázsa cementet vett át egy ismerő­sétől s azt el is adta, bár tudta, hogy lopásból származik. § akartam A letartóztatásban lévő vádlott csak a lopást ismerte be. - Csak kölcsön vettem a p énzt s nem§Örökre megtartani - mondótV ta - öcsémmel nagyon sok jót tettem, ő nem is jelentett volna fel. Só­gornőm azonban nem szeret és hiába kínáltam vissza a péhz"t a következő napon, nem fogadta el : visszadobta. Ennyire haragszik rán^ pedig nem bán­tottam soha» A cementtel kapcsolatban azt a védekezést terjesztette elő, hogy jóhiszeműen vette át és adta el az öt mázsa aementet, nemtudtu, hogy ismerőse lopás utján jutott hozzá. A törvényszék kihallgatta a tanukat, majd Hauer Nándor dr. kir. ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondotta ki Nagy Ferencet lopás vétségé­ben és tulajdon elleni kihágás miatt s ezekért a bűncselekményekért ti­zenötnapi fogházbüntetésre ítélte, amit az elszenvedett vizsgálati fog­sággal teljesen kitöltöttnek vett. - Köszönöm szépen a jóságos Ítéletet - mondta az Ítélet kihir­detése után Nagy Ferenc, akinek ítélete jogerős. /toT/Sy. SIKKASZTOTT ÉS ÖNKÉNT JELENTKEZETT A RENDŐRSÉGEN, Török Zoltán dr. büntetőtörvónysz6ki egyesbiró ma tárgyalta Dura László 19 éves kifutó sikkasztási bűnügyét .A fiatal, jó megjelenésű vádlott egv bpryv álla latnak volt az allcalaazottja és 273 pengőt bíztak rá jogyvásár;' lásreu A boy'ezt az összeget nem fordítottá rendeltetési céljára, ha­nem elköltötte. Feljelentés alapján keresték, de mielőtt detektívek fog­ták volna el, önként jelentkezett a rendőrségen. A mai főtárgyaláson töredelmesen beismerő vallomást tett. '-'Miért csinál ilyeneket - kérdezte Török bíró/-Maga még fia­tal ember• » iu..«/Aix.jHjt3t i ' ' - Megtévedtem kórem^ nagyon megbántam, de nem tudtam ellent­állni... - Mit csinált a pénzzel? - Ruhát vettem és éltem belőle. Száztíz pengőt el is vosztet­tem... De nem akarták a rendőrségen elhinni... - a zokogástól elfu. ló hangon mondta ezeket a fiatal vádlott. - Mennyi fizetése volt magának? - Heti öt pengő. - De kapott lakást és ruhát,,, - Igen, azonban csak boy ruhám volt és ebben nem Járhattam mindig. Tessék megbocsájtani most az egyszer, többet nem fogok ilyeneket csinálni, A törvényszék kihallgatta tanúképpen a boyvállalat tulajdono­sát, aki elmondta, hogy sok borravalót kapnak a hasonló alkalmaztatásu fiuk ós azért kevés a fizetésük, A bizonyító eljárás lefolytatása és Hauer Nándor dr, királyi ügyész vádbeszéd.; után a törvényszék bűnösnek mondotta ki ©ura Lászlót sikkasztás vétségében és ezért - tekintettel arra, hogy egyszer már volt ' büntetve - háromhónapi fogházbüntetésre Ítélte, Az Itelöt jogorős ,/MOT/Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents