Magyar Országos Tudósító, 1939. július/1
1939-07-07 [208]
—ZU GARAY imi RABLÓK,., /I, folytatás./ - Volt tiz pengőjük? - kérdezte közbevetőleg az elnök. - Nem, de így akartuk megtudni, hogy hol tartja az öregasszony a pénzét. Nyomban belenyúlt a zsebébe s kivette a pénztarcáj át,.,En hátul álltam, ebben a pillanatban befogtam Pécs iné száját, Tajti pedig kiragadta az asszony kezéből a pénztárcát, amiben két pengő hatvan fillér volt. A:; asszony elesett, erre törülközőkkel összekötöztük kezét és lábát, majd az ágyra fektettük* Ott két párnát tettünk a fejére, hogy ne kiabáljon.,. - Es ha megfulladt volna? Erre nem gondoltak? - hangzott c^z elnök ujabb kérdése. A fiatal vádlott hango3 zokogásba kezdett, alig tudta folytatni a rablás történetének elmondását,, Vallomásából kiderült, hőgy'ezután összeszedték a lakásban talált tuhaféleket és egy táskában clTlíit6k t Ő De előbb udvariasan elköszönteko.. - Igen, Tajti beszólt az ajtón: Kezét csókoloml Ezt azért tello, hogy távozáskor ne keltsen gyanút. Mielőtt azonban elmentünk, a párnákat levettük az öregasszony arcáról 5 Elmondta a továbbiakban Nagy Ferenc még azt is, hogy a Thököly uton egy újságárusnál is terveztek rablást, tudták, hogy mintegy 5oo pengő értékű dttllár van a háznál, amit Amerikából hoztak. Itt azonban az' asszony nem volt egyedül és azért kellett elállni a keresztülviteltől 0 " Tajti riasztópisztolyt is vásárolt, ezzel akart ráijeszteni az asszonyra. A vallomás végén Nagy Ferenc ' ismételten hangoztatta, hogy nagyon megbánta, amit tett, * nem tud$a, hogy ide;r?og kerülni, Tajti Istvánt állította ezután a fogházőr az itélőtanács elé, Ö is töredelmesen beismerte bűnösségét Elmondta, hogy karácsony óta nem kapott munkát, éhezett és a nyomor vitte a bűnre, - Százhatvannyolcezer nyomrogó szegény ember'él Budapesten, Be egyik sem megy rabolni. Mi lenne ebből-az országból, ha az akinek sanyarú sorsa van, rablással segítene magán! - jegyezte'meg az elnök. Tajti ugyanúgy adta elő a rablás törtenetét, mint Nagy Ferenc ; de tagadta, hogy az ő eszméje lett volna a rablás. Beismerte azt is, hogy Keszthelyre is készültek, itt lopást vagy betörést akartak elkövetni , A vádlottak kihallgatása után a 76 éves Pécsi Józsefné, aki egy bán. atisztviselő'özvegye tett tanúvallomást„ Az öregasszonyt fia támogatta be a terembe. Elmondta, hogy az eset óta beteg, mert bántalmazták is. /Folyt. köv./Sy, KÉNYSZEREGYEZSÉGEK. ; A budapesti törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást: _ Everyt lakk és festékipari kft,•/Balzsam u. 23./ bej cég ellen. Vagyonfelügyelő dr. Hójtás Ödön ügyvéd, Követelések bejelentése július 25-ig az OHE.-nél; valamint: - Spitz Ernőné szül, Schwartz Margit /Bethlen Gábor tér 3./ ' be nem jegyzett oipőgyáros ellen. Vagyonfelügyelő dr. Révy Albin ügyvél Követelések bejelentése július 27-ig az OHE.-nél. - L'aigle francia életbiztosító társaság magyarországi képváiselősége"bej. cég kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az eljárást megszüntette A pestvidéki kir. törvényszék megindította a kényszeregyezeégj eljárást: - Prepeliczay Árpád fonalfestő, fonalfényező és fehérítő közkereseti társaság, óinkotai bej , cég és tagjai: ösv= Prepeliczay Árpádné szül. Ehmann Margit, Prepeliczay " . <v és Imre cinkotai lakósok ellen. Vagyonfelügyelő dr. Gerenday Zoltán gödöllői ügyvéd. Követelések bejelen tése július 2o-ig az OHE ( budapesti központjánál„ Alkotmány u 0 8.//M^,