Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2
1939-06-27 [207]
GAZDATISZTEK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK IGAZGATÓVALASZTMÁNYI ÜLÉSE. A Magyar Gazdatisztek Országos Egyesülete most tartotta, igazgató választmány: ülését Bayer János gazdasági főtanácsos elnöklésével, Fáber György, az egyesület ügyvezető igazgatója megemlékezett a mini szterelnök programmjának arról a részéről, amely a mezőgazdaság fejlesztésével foglalkozik, s külön kiemelte a mezőgazdasági tudományok megbecsülésére vonatkozó kijelentéseit. A gazdatiszti kar ebből azt a következtetést vonja le, hogy a miniszterelnök tervbe vette a gazdálkodás képesítéshez kötését. Az egyesület a nyolc osztályú elemi iskola helyett a gazdasági oktatás bevezetését tartaná szükségesnek. Ugyancsak ülést tartott az Országos Gazdatiszti Intézőbizottság is, s az ülésen a felszólalók elkeseredett hangon tárgyalták azt a körülményt, hogy csaknem minden társadalmi rétegből bekerült valaki a parlamentbe, egyedül az agrárintelligencia magvát képező gazdatiszti kar maradt képviselet nélkül. Az ülésen L e gány Ödön gazdasági főtanácsos, Kisfaludy Árpád és Elekes Gyula jószágigazgató, Éberwein Károly főszámvevő, Szőts Sándor GYOE titkár szólaltak fel. /MOT/J, SÚLYOS ÍTÉLETEK A ZSIDÓTÖRVÉNY KIJÁTSZÁSA MIATT. Az É r telmiségi Munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosa feljelentésére a budapesti V,kerületi rendőrkapitányság dr.Wettstein Miklóst, a Fanté Egyesült Magyar Á s ványolajgyárak r.t. vezérigazgatóját 4,000 pengőre, F e kete Pál igazgatót 3.000 pengőre büntette, a zsidótörvényben előirt bejelentési kötelezettség elmulasztása, illetve a valóságnak meg nem felelő teljesítése miatt. A Budapest IV,kerületi rendőrkapitányság Gottesmann Lipót posztókereskedőt és Gelb Malvin élővirág kereskedőt az alkalmazottak bej elöntésének elmulasztása miatt 1.000-1,000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Az újpesti rendőrkapitányság dr,Sándor Lászlót, a Baeder Illatszergyár igazgatóját és Kemény Eiemér cégvezetőt 1.000-1,000 pengőd re Ítélte, mert egy zsidó alkalmazottat kereszténynek, egy nem értelmiségi alkalmazottat értelmiséginek, az', alkalmazottak javadalmazását pedig 21,672 pengővel kisebb összeggel jelentették be, A szegedi rendőrkapitányság Guttmann Gézát, a Back B e rnát Fiai szegedi gőzmalom és vízvezeték rt,vezérigazgatóját 10 napi elzárásra átváltoztatható 300 P, pénzbüntetésre Ítélte, a bejelentési kötelezettség körül elkövetett mulasztások és hibák miatt. /MOT/B, A SZEPESI SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE. A Szepesi Szövetség június 29-én, j csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését a VIII., I Vas-utca 11,sz.alatti felsőkereskedelmi iskola tanári szobájában, \ /MOT/B. PH— \ ! N