Magyar Országos Tudósító, 1939. június/1
1939-06-13 [206]
— ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNYT HAMISÍTOTTAK. Block Lajos megbízást adott ügyvédjének arra, hogy az átnyújtott személyi okmányai alapján szerezzen számára két darab erkölcsi bizonyítványt, az egyik italmérés! engedély, a másik pedig iparengedély kieszközléséhez lenne szükséges. Az ügyvéd Lantos Lajos ügyvédi irodai alkalmazottat bízta meg a szükséges eljárások végzésével s evégből átadta neki a BlockT féle személyi okmányokat. Lantos viszont Kelecsényi Miklós magánhivatalnok segitségét vette igénybe, mert csakhamar kiderült, hogy az erkölcsi bizonyítványok kiállításának súlyos akadályai vannak, mert a kérvényező korábban büntetve volt. Kelecsényi Miklós szerzett erkölcsi bizonyítván* b 1 ankét tékát ,• arra ráhami sitotta a szokásos szöveget, de nem tüntette fel hogy a kérvényezőt korábban megbüntették. A hamis erkölcsi bizonyítványokat azu;án Kelecsényi és Lantos elvitték az ügyvédhez, aki jóhiszeműen fáradozásukért harminc pengőt adott nekik. Az ügyvéd benyujtotta ezután a szükséges kérvényeket, de az illetékes hatóságoknál megállapították, hogy a két erkölcsi bizonyítvány hamis. Kelecsényi és Lantos ellen okirat hamisítás büntette miatt eljárás indult és a büntetőtörvényszék mindkét vádlottat fejenkint nyolchónapi börtönre itélte el. Fellebbezés folytán i királyi Ítélőtábla Kring-tanács a tárgyalta ezt az ügyet és dr. Auer György kir. főügyészhelyettes felszólalás' után Kelecsényi böintetését egyévi, Lantos büntetését pedig kilenchónapi börtönre sulvosbitotta./MOT/ G, GYÚJTOGATÁSÉRT ÖTÉVI FEGYHÁZ. Négy évvel ezelőtt Merseváton özvegy Czuppon Kálmánná lakóháza a melléképületekkel együtt leégett. Gyanú támadt arra, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, de a nyomozás holtpontra jutott, nem sikerült kiderJiteni, ki volt a gyújtogató. Két esztendővel később történt, hogy egy Takács József nevű molnár levelet irt özv, Czupponnénak, amelyben felszólította az aszszonyt, hogy amit annakidején igért, most már haladéktalanul küldje el, mert különben kinyomatja az újságban az igazságot a két év előtti tűzesetből kifolyólag. Az asszony beszolgáltatta ezt a levelet a nyomozó hatóságnak, ahol uj eljárást indítottak s megállapították, hogy a régebbi gyújtogatás tettese Takács József molnár. Ez kihallgatása alkalmával beismerő v llomást tett, de egyúttal özv, Czupppn Kálmánnét is terhelte, mert azt adta jegyzőkönyvre, hogy a gyujtogstást az asszony kívánságára azért követte el, hogy Czupponné a tüzbiztositási összeget megkapja. Az ügyészség ez alapon vádat emelt Takács ellen biztositási csalás és gyújtogatás büntette miatt, de megvádolta az özvegyasszonyt is e cselekmények felbújtásával. A szombathelyi törvényszék Takács Józsefet tizhónap'. börtönre itélte, de Czupponnét a felbujtás vádja alól bizonyítékok hijj-'n jogerősen fölmentette. A győri táblo megváltoztatta a törvényszék Ítéletét és Takácsot csalás és gyújtogatás büntette miatt hatévi fegyházra itélte el, A kúria Bolla-tanácsa dr. Kéler Béla kir. koronaügyészhelyettés felszólalása után a csalás vádja alól fölmentette Takácsot és a fennmaradó gyujtogatás büntette miatt ötévi fegyházbüntetést szabott ki ellene. /MOT/ G. AUTÓGÁZOLÁSÉRT ELITÉLTEK EGY KERESKEDŐT. Grpnwald Mihály vaskereskedő személyautóját Kőbánya felé vezette és elütötte Szíjártó Károlyt, aki egy kézikocsit húzott. Szijártó 0 z elszenvedett sárüléseibe belehalt. Grünwald Mihályt a büntetőtörvényszék gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt 600 pengő pénzbüntetésre Ítélt te. A tábla azt a büntetést looo pengőre emelte föl. A kúria a semmisségi panaszok elutasításával a tábla Ítéletét jogerőre emelte •, /MOT/ G t