Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-30 [205]

—-ÉRD PARKVÁROS ÖNÁLLÓ KÖZSÉG AKAR LENNI. Népes nagygyűlést tartottak kedden délután a Batthyány-téri frontharcos helyiségben az Érd-parkvárosi telektulajdonosok. Juhász István dr., az Érd-parkvárosi telektulajdonosok egyesületének elnöke nyi'btta meg a nagygyűlést és ismertette Károlyi Imre gréf nyilatkozatát a megalakítandó uj községnek Százezer pengő értékű területet - mintegy 27 kat. holdat, - középületeket ajánlott fel>azonki­vül az utak rendbehozatalának céljaira 150.000 pengőt és homok- és kőbá­nyájának átengedését Ígérte, A bejelentést nagy tapssal fogadták, majd Pürébl Győző dr. és Csergő Kércly ny. csongrádmegyei alispán felszólalása után határozati javaslatot fogadtak el, amelyben a belügyminisztériumtól Érd-parkváros önálló községgé való alakítását kérik. /MOT/B. A DÉRYNÉ JÁTÉKSZÍN MŰSOROS DÉLUTÁNJA. A Déryné Játékszint felépítő moz­galom hölgybizottsága fővédnökének, Anna királyi hercegasszonynak megjele­nésével szerdán délután félőt órakor az alsómargitszigeti kaszinó nagyter­mében Zsindelyné Tüdős .Klára magyaros bemutatójával műsoros délutánt ren­dez. A műsor keretében közreműködnek Ákos Magda, Cserfalvy Erzsébet és dr, Herz Ot tó ,/MOT/B. POLITIKA —-TASNÁDI NAGY ADNRÁS IGAZSÁGÜGYMINISZTER ÁTVETTE HAJDÚSZOBOSZLÓI MM DÁ­TUMÁT. Hajdúszoboszló: Kedden délután ünnepélyes keretek között nyújtották át dr. Tasnádi Nagy András igazságügyminiszternek a hajdúszoboszlói egyé­ni kerület egyhangúan megszerzett mandátumát. Dr. Csiha István választási elnök, városi ügyész lelkes beszédben -fésLzolta a miniszter érdemeit, ame­lyeket a-kerület másodízben is egyhangú mandátummal kívánt elismerni. Dr, Marton gábor polgármester a város közönsége nevében üdvözölte a minis ztert, majd Tasnái 1 Nagy András igazságügyminiszter köszönte meg a kerület vá­lasztépolgárságának bizalmát. Az ünnepségen hosszasan ünnepelték az i­t gaz ságügyminisztert és elhalmozták virágokkal. A mandátumátadó ünnepségen S megjelent L CS sonczy István főispán, Rásó István alispán és a kerület köz­1 segélnek küldöttségei,/MOT/x.

Next

/
Thumbnails
Contents