Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-27 [205]
/KIRÁLY KÁLMÁN a Eansz tisztviselő osztályának elnöke.. Folytat ás»/ Tudomásul vette a választmány, hogy a Székesfővárosi Alkalmazottak Segitő Alapja Kőrösmezőn magaslati üdülő és turista szállót épit, Rahon pedig turistaszállót bérel* Foglalkozott az ülés a Segitő Alap székházában az oktató- és üzemi osztállyal együttesen bérelt egyesületi és kaszinó helyiség berendezésével és az azzal kapcsolatos költségekkel. Végül elhatározta, hogy a Mária-utcai helyiségeiben június hó 1-én, csütörtökön ünnepélyes társasvacsorát rendez, abból az a lkalombol,hogy közel husz év után uj helyiségbe költözik,/MOT/Lá. Vr, MEGNYÍLIK K MILLENÁRIS USZODA. Pünkösd első napján nyilik meg a Millenáris uszoda, A megnagyobbított homok-terület, úszómedence, a a nagynyomású zuhanyozók ünnepnapokon reggel 7-től este 7-ig, hétköznapokon pedig délelőtt 11 órától este 7 óráig állanak a nagyközönség rendelkezésére, /MOT/Lá 0 Vr,. HÍREK A BELVÁROSI SZÍNHÁZ ÉS A KOD 0 LÁNY I - DARA B NAGY SIKERE DEBRECENBEN , Kodolányl János "Földindulás" cimü drámája - mint ismeretes - átütő erejű sikert aratott Budapesten<> A sorozatos fővárosi előadások után a Belvárosi Színház együttese a kiváló darabbal vidéki turnéra indult. A Belvárosi Színház Igen nagy sikerrel mutatta be a Földindulás-t a nagyobb alföldi városokban, legutóbb Debrecenben 3 A debreceni napokról Patkós György, a Belvárosi Színház igazgatója a Magyar Országos Tudósító munkatársa előtt a következőket mondotta: - A vidéki utunk egyenesen csodálatos hatású. Soha életemben ilyen rajongó szeretetet, mint pl. Debrecenben nem tapasztaltam, nem láttam* nem sejtettem. Előadás után valósággal "^zótszodnok" bennünket« Óriási a magyar közönség szinházszeretete, erre uj világot lehetne építeni . c o A színház együttese Debrecenből Nylrqgházára, majd onnan Ungvárra utazottp a pünkösdi ünnepek alatt pedig Kassán játsziké Kedden, vagy szerdán a turné Kecskemétre utazik néhánynapos vendégszereplésre. /MOT/Ky o ORVOSI TOVÁBBKÉPZÉS. A Magyar Orvosok Röntgen^Egyesülete és az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága együttes meghívására május'31-ón, szerdán délután 6 órakor az egyetemi szemklinika /Budapest,VIIIMó.ria-u.59./ tantermében két kiváló külföldi orvostanár tart előadást, Y/erner Böhme rostocki egyetemi m, tanár "Physlológlsch-tlerexprimenteller Teli mit Röntgen-kfnematographlschen Demons fcratlonen" cimrel és Hans von Braunbehrens freiburgl egyetemi ra. tanár "Die 9" tumpfsche Fláchenkymographle Herz " címmel értekezik. Az Orvosi Tov'bbképzés Központi Bizottsága az előadásra ezúton is meghívja az érdeklődő orvosokat és orvosnőket „/MOT/B* — -A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ÉS A MAGYAR TÖRTÉNELMI KÉPCSARNOK PÜNKÖSD VAf SÁRNAPJÁN ZBRVA MARAD. Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum és fiók *0 intézete: a Magyar Történelmi Képcsarnok Pünkösd vasárnapján zárva yan' nak»- Pünkösd hétfőjén mind a'két gyűjtemény a szokott látogatási időben a közönség számára nyitva állj Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumba fi) a belépés 9-11 óra között d ij talán ,/MOT/B .