Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-24 [205]

—-Zü HÁZASSÁGSZÉDELGÖ* PINCÉR.../l. folytatás;/ * Ettől kezdje már nem láttom többé* Gyanút fogtam ós érdeklőd­t em D postaigazgatóságnál, ahol azt o felvilágosítást adták, hogy ilyen n evü postotisztviselő nem ls lótezik. Erre tettem meg azután a feljelen­tésemet* A törvényszók kihallgatta a többi sértettet, okik körülbelül hasonló vallomást tettek. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a törvényszók a vádtól eltérőleg nógyrendbeli csalás bűntettében mon­dotta ki bűnösnek Győri Emilt és többszörösen büntetett előéletére voló tekintettel kétévi és négyhónapi fegyházra Ítélte el. Az Ítélet jogerős, /MOT/Mo. .---INGATLANVÁS/RLÁS PÉNZ NÉLKÜL, Lohmann László gyógyszeriktttLök egy kisebb ingatlant vásárolt dr. CzuStráoz' Zoltúnné tanítónőtől. A vételárnak osak egy kisebb részét ogyenlitette ki, a a hátralékot havi részletekben tartozott volna kifizetni. Ezekot a rész­leteket azonban nem tartotta be, ugy, hogy az eladó a hátralékos vételár bohajtása érdekében végrehajtást kert az ingatlanra. A végrehajtási zálog­jogot azonban nem lehetett bekebelezni, mert időközben Lehmann László eladta a telket ós a kezeihez kifizetett teljes összegű vételárat a saját céljaira fordította. Ilyen előzmények után hitelsértés büntette cimén feljelentést tettek Lehmann ellen, akit azonban a büntetőtörvényszék fel­mentett a vád alól olyan indokolással, hogy a hitelező* a vádlott ingó­ságaira nem'kért és nem is foganatosított végrehajtást^ tehát nincs be­igazolva az, hogy a követelés ezen az uton sem volt behajtható. Fellebbe­zés folytán a budapesti királyi tábla Kring-tanácsa dr, Messik Lajos táb­labíró előadása után bűnösnek mondotta ki Lehmann Lászlót hitelsértés vét­ségében és ezért négyhónapi fogházra Ítélte. Az ítélet ellen a vádlott semmlsógi panaszt jelentett be. /KK)T/G. FÉRJGYILKOS SÁG HAMIS VÁDJA EGY SZEGEDI ÚRIASSZONY ELLEN, . 'lég 1936 március havában történt, hogy dr, Zombori Jenő szegedi királyi főügyész névtelen levelet kapott.- amely rendkívül súlyos vádat tartalma­zott özv, Holczer Gyuláné szegedi úriasszony ellen. Azt állította a név­telen levélíró,'hogy a dúsgazdag dr, Holczer Gyula gyanús körülmények között halt meg, majd kifejezetten megvádolta az "özvegyet azzal, hogy ő tette el láb alól a férjét azon aljas szándékból, hogy urának nagy vagyo­nához hazzájuthdöson, Ugyanez a névtelen levél meg egy soreg kvalifikál­hatatlanul durva, becsiaerlő kifejezéseket ls használt az özvegy uriasz­szony ellen, A főügyész kötelességéhez híven áttette a névtelen leveloL a kir, ügyészséghez a nyomozás lefolytatása végett, A királyi ügyészség azonban özv. dr. Holczer Gyuláné ellen a nyomozást megszüntette, mert semmiféle adat nem merült fel arra, hogy az özvegy gyilkosságot, vagy bármilyen egyéb más bűncselekményt elkövetett volna. A líicghurcolt úrinő amikor jogerőssé vált az eljárást megszüntető határozat, ismeretlen tet­tesek ollón hamis vád büntette cimén följelentést adott be. Hosszú nyo­mozás után a gyanú Lővei István harmincnyolcéves budapesti magánhivatal­nok és Feketo Tibor huszonötéves szakácsra terelődött. Az ügyészség vá­dat is emelt ellenük hamisvád ós ezenfelül rágalmazás vétsége címén. A szegedi törvényszék azonban mindkét vádlottat fölmentette olyan indoko­lással, hogy az ellenük fölmerült nagyszámú gyanuokok nem oly súlyosak, amelyeket bizonyítékul lehetne elfogadni. A szegedi tábla megváltoztatta a törvényszék Ítéletét, bűnösnek mondotta ki Lövei Istvánt hamisvád és rágalmazás vétségében es ezért hathónapi fogházra Ítélte el. /Folyt.köv./ G,

Next

/
Thumbnails
Contents