Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-21 [205]

HÍREK .§ p- J A ROMAIFLRDŐI IFJÚSÁG INKEPSAGE ÜZ EDESANYAK RkSZERE, A Keve-utcai is­kolában lelkes ünnepség volt, amelyen az ifjúság szeretete nyilvánult meg a szülők iránt. Kuncze Ilona tanitonő előadást tertott "A magyar gyermek és nemzeti öntudat" cimmel, a tanulok Hosszú Józsefné vezetésével az édesanyáról szolo dalokat énekeltek, majd alkalmi jelenetekkel és meglepetésekkel kedveskedtek a szülőknek. Végül Réw Sándor igazgató és Urbanyi C József felügyelő igazgató intéztek beszéüet a diakokhoz./MÜT/B. • • A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TARSULAT SZAKOSZTÁLYI ÜLÉSE, Május 25-én, csü­törtökön délután hat órakor ülést tart a Királyi Magyar Természettudomá­nyi Társulat mezőgazdasági szakosztálya. Az ülésen Horn Artúr és Tangl Harald tartanak előadást. /MOT/B. A TELIVJÍRTENYÉSZTŐE LONGRESSZUSAHAK BEFEJEZÉSE, A Telivértenyésztés és Versenyzés Nemzetközi Kongresszusának résztvevői vasgrnap délben meg­tekintették a királyi palota fedett lovardájában a Spanyol Lovarda bemu­tatóját és utána a zenés őrségváltást. Délután a Magyar Lovaregylet ver­senypályáján a Milléniumi Dijon vettek részt. Este a kultuszminiszter vendégeiként a m.kir,Opera díszelőadására mentek, s utálna a földmivelés­ügyi miniszter adott fogadást tiszteletükre. Hétfő;! a Hortobágyra, a Balatonra és Mezőhegyesre rándulnak ki a külföldi vendégek egyes csoportjai. Kedden már visszautaznak hazájuk­ba a külföldi vendégek. /Mór/J. MEZŐ G A Z D A S A G AZ ORSZÁGOS MAGYAP GAZDASÁGI EGYESÜLET üzemi és számtartási szakosztá­lya május 25-én, csütörtökön délután öt órakor az OMGE tanácstermében ülést tart, amelyen dr.Nagy Loránd a felsőiregi uradalom intézője tort előadást "A tej termelési költsége a Dunántúlon" cimmel, /MOT/B, RENDŐRSÉG • VESZEDELMES BOLTI TOLVAJOKAT FOGOTT EL A PENDőRSkG. Paczek Matild férj.Kucsera Jánosné 36 éves asszony és Bus Jánosné sz.Sebő Adél 37 éves magántisztviselő neje, ismert zsebtolvajok és áruházi tolvajok, szomba­ton különböző áruhazakban két aktatáskát megtöltő holmit loptak el,s azt a Berlini-téren átadtak Kiss Jánosné sz.Paczek Margit 37 éves asszonynak, azzal, hogy vigye haza. A Berlini-téren egy detektiv szemtanuja volt az esetnek, mind a három nőt előállította a főkapitányságra, ahol letartoz­tatták őket. /MOT/A. EGY ALVÓ E&BEF ZSEBÉBŐL PÉNZT LOPOTT'. Labancz István 35 éves napszá­mos a Kálvária-téren egy ittasan alvo férfi zsebéből ellopta annak pénz­tárcaját. Az ó'rszemes rendőr elfogta, előállította a f őkapitAnyságra, I ahol elmondta,hogy két tarsavai határozta el a lopást, de csak erre az l egy altalomra szövetkeztek, A főkapitányságon letartóztatták,s két tár­\ gát keresik. /MOT/A.

Next

/
Thumbnails
Contents