Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-15 [205]
/Zu. Akadémia ünnepélyes kzülése,/ Az akadémia ünnepi közülése után a tagok a Dunapalotában közös ebéden vettek részt, amelyen Ravasz Laszlo ár. titkos tanácsos, az Akadémia másodelnöke mondott felköszöntőt a kormányzóra, A magyarságban az alkotmányt is ztelet és a nemzeti érzés néha összeütközik - úgymond de most oly szerencsés nemzedék lehetünk, hogy megint egy személyben egyesülhet alkotmány iránti tiszteletünk és nemzeti érzésünk, E''re a legkiválóbb magyarra, a kormányzó Ur őfőméltóságára emelem pohamarum, Hekler Antal rendes tag az akadémia uj tagjait köszöntötte föl és azokat, akiket az Akadémia jutalmaival tüntettek ki, valamint a kültagok közül megjelent Hans Preyer lipcsei egyetemi tanárt, aki a közeli napokban előadást tart a tudományegyetemen. A felköszöntőt Freyer professzor hálás szavakkal köszönte meg, majd Hegedűs Lóránt kedélyes fölköszöntőjében az Akadémiát és az ünnepi ülés szónokait üdvözölte, Lreky István rendes tag, az Akadémia nagy jutalmánai. nyertese a meg juta Ima zot tok nevében beszélt, végül kizsalovszky Endre levelezőtag mondott köszönetet II társa nevében, hogy az idei nagygyűlés az akadémia tagjaivá választott: ői.et./küO'/j, —_ A VOLT HAF1' I aCk ET T EGEK EJ'ki' kk-EP^LYE. Vásárnap dal előtt tartotta a volt budapesti háziezred a 32-es gyalogezred emlékűin cpélyét a 32-esek terén felállított emlékszobornál. Az ünnepséget megelőzően az ezred volt lelkésze vitéz ükrös plébános szentmisét mutatott be, nagy papi segédlettel a Belvárosi plébániátemplomóan, Innen zárt sorokban vonultak a résztvevők a 32-esek terére, j-. menet élén két századnyi diszheöltözött volt l-es honvéd haladt, őket egy század frontharcos követte zenekarral, majd a leventék következtek s a menet végén a volt 32-esek nyolc századnyi legénysége sorakozott fel a régi ezreuzászlo mögött, a 32-esek terén többezerfőnyi közönség helyezkedett el, akik előtt vitéz Tinódi Varga Sándor tábornok mondott ünnepi beszédet, amelyben a nap jelentőségét méltatta. Dr. Vándor k-ihály kormány főtanácsos ismertette az alapitvány idei megjutalmazott jainak családi körülményeit, utalt arra, hogy éppen Anyák-napjáén osztják ki a jutalmat s különösen hangsúlyozta, nogy az ezred volt katonáig . a megjutalmazott négy rokkant közül az egyimne.. 16, a másiknak 11, a harmadiknak 9, s a negyediknek 8 gyermeke van. Az ünnepség a Himnusz és a SSózat eléneklésével ért véget- s utána a kivonult csapatok diszmenetben lépte-, el az előkelőségek előtt. Az ezred tisztikara és legénysége koszorút helyezett el a 32-ese*. szobrán s ugyancsak megkoszorúzta a Lária Terézia laktanya falában elhelyezett emlaktablat is, AZ ünnepség utan a Micheller vendéglőben legény sogi eoéd, este a Pannóniában tiszti vacsora volt./kűT/J. R E 1-í D ÖRS n G. &ÜFE.OCSI cnr.zr;;.'TKŐZ.v c !EK, A Hungária körút és Erzsébet királyné ut sarkán Zambo Dezső 34- eves tisztviselő az AK, 317, rencl szamu gépkocsijával összeütközött a BI. 195 rends zamu szk'rkotaxival, amelyet Győri Balázs 37 éves gépkocsivezető vezetett, A szürke tnáciban helyet foglaló Jeneda József 26 éves magántisztviselő súlyos, életvesz'élyes sérüléseket szenvedett- A mentők a Rókus korházba szállították, A Gellért-rakparton Gschwindt György az AL.588, rendszámú gépkocsijavai .Ögsze^'tközött AB. 989 rendszámú autóval, amelyet Forian '3é|a 36 eves öudatétenyi lakos vezetett, AZ utóbbi kocsiban ült Guttaann kor ne 62 rjéves kertgazdasagtulaj donos, akit a mentők súlyos sérülésekkel a János- n L , * szanatóriumba c zallitottak, AíOT/s ,