Magyar Országos Tudósító, 1939. május/1
1939-05-06 [204]
FŐVÁR OS /Szigorúan megrendszabályozta a polgármester az ügyiratok kezelését és iktatását. Elejét lásd: 4. kiadásunkban/ A polgármester elrendelte, hogy az iktatőhivataloktói távbeszélő, u.^ján még a-sürgős és bizalmas vonatkozású ügyekkel kapcsolatban sen szabad Iktatószámot kérni, vagy adni. Tilos szóbeli utón az iktatóftizetekbe bejegyzéseket foganatosítani, megtörténj iktatást, vagy bejegyzést megsemmisíteni, az iktatott ügyirat tárgyszövegét törölni, vagy azt más ügyirat tárgyi szövegével p°tolnl• Az ügyiratok iktatása - ideértve a sürgős ós bizalmas ügyiratokat is - tehát csakis az iktatandó eredeti ügyirat alapján történhetik. A bizalmas természetű ügyiratok beiktatását a jövőben a segédhivatalok /kezelőirodák/ vezetői személyesen tartoznak foganatosítani és pedig olymódon, hogy' az ilyen ügyiratok bizalmas jellege sérelmet ne szenvedjen. Rendeletében Szendy Karoly polgármester hangsúlyozottan felhívja a fővárosi hatóságok, hivatalok, üv ézetek és intézmények vezetőit, hogy rendelkezéseihez szigorúan alkalmazkodjanak, azok betartására a személyzetet, tehát az előadókat, a segédhivatalok és kezelőirodák vezetőit, valamint a segédhivatali személyzetet nyomatékosan utasítsák. Közli a polgármester végül,hogy aki rendelkezéseit nem tartja be, azt a legszigorúbban megbüntetik. /MOT/Lá. Vr. HÍREK ELJEGYZÉS. Zander Mártit eljegyezte dr .nemes Borsos Béla. /ündon külön értesítés helyett./ /MOT/vr. Pro domo: Az eljegyzési hlr szíves kölesét kéri a lapok T,Szerkesztőségeitől a városházi sajtóiroda. HALÁLOZÁS. Bónis Sándor, néhai Bónis Sámuel szeptemvir unokája; és Korányi Sándor báró titkos tanácsos, ny.egyetemi orvos tanár'unokafivére Tiszafüreden meghalt. Vasárnap délután temetik Tiszafüreden. /MOT/B. POLITIKA §§ Illetékes helyről felkérték a Magyar Orsz'gos rj-'udósitót az alábbiak közlésére: n Görgey István v. országgyűlési képviselő a Magyar klet Pártjának orczégos el .öksógóhez levelet intézett, amelyben bejelentette, hogy Makón a IJBP programjával kivan fellépni. A Magyar Élet Pártjának orsz'gos elnöksége tévedések elkerülése céljából megállapítja, hogy a párt makói hivatalos jelöltje Tamás sy András dr. ügyvéd. A/. HÍREK -—FILLÉRES TÁR3ASHAJÓ-IJTÁZÁS0K BÉCSBE. Az Idei hajózási évben a MFTR. igen olcsó t ár s a s ut a z ás oka t rendez a menetrendszerű Budapest-3 cs-i jáy rátával Bécsbe, kb. kéthetenként, legalább 30 résztvevő jelentkezése esetén. Az első utazás pünkösdkor lesz. A korábban jelentkezők ut a levél \ n nélkül utazhatnak; Felvilágosítást ad és jelentkezést elfogad az IBUSz K A* ga<3óu. 1 ./kOT/b.