Magyar Országos Tudósító, 1939. április/2
1939-04-21 [203]
MEZŐGAZDASÁG AZ ORSZÁG SZEMESKUKORICA SZÜKSÉGLETE. A gazdasági életet erősen foglalkoztatja az a kérdés, hogyhekkoreta hazai állatállomány kukorica-szükséglete s igy ezzel kap csolat oan milyen termés fedezi a hazai szükségletet, mikor lehet számitani esetleges kiviteli fölöslegre. Sajnos, ebben a fontos gazdasági kérdésben eddig nem rendelkeztünk megbízható támponttal s igy a Mezőgazdasági Közlöny nagy szolgálatot tett azzal, hogy Zajtay Arthur dr. ny. kisérletügyi főigazgatót felkérte az ország szemeskukorica -szükséglet ének szakszerű megállapítására. E megállapítások eredményét foglalja össze az a részletes, kimerítő tanulmány, amely a Mezőgazdasági Közlöny legutóbbi számában megjelent. Az adatok szerint 23 millió métermázsára tehető az a kukorica-mennyiség, amely a hazai állatállomány takarmányozásához egy év alatt szükséges. A piackutatás mezőgazdasági vonatkozásaival foglalkozik Siposs Sándor dr. tanulmánya, aszal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Statisztikai Hivatal a közelmúltban kiadta az eddigi piackutatási munkálatokat tartalmazó nagyobb összefoglal - munkáját. Már az eddigi piackutatási munkálat okból is igen fontos megállapítások tehetők a mezőgazdaság.-, szempontjából. Igy például a husfögyasztási viszonyok évről-évre kedvezőtlenebbek. De különösen érdekes megállapítása az eddigi piackutatásnak az , hogy a budapesti piacokon előnyös hatása volt a legkisebb termelői árak megállapításának, mert például a burgonyánál teljesen megszűntek^azok az idényszerű árkilengések, amelyek ugyanazon az idényen belül is néha 4oo-5oo percentes árkülönbségeket idéztek elő. Siposs dr. tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy a piackutatás rendkívül alkalmas a termelők és a fogyasztók érdekeinek összhangba hozására. További dolgosatok Magyarország szántóföldi termelésének alakulásával, a modern termés-értékesitéssel, főleg a földreform szempontjából, valamint az állattenyésztés és a bortermelés világhelyzetével foglalkoznak. Végül könyvismertetés és a világgazdaság legutolsó időszakának eseményeit mplgába-foglaló Krónika érdekes anyaga zárja le a Mezőgazdasági Közlönyuegujabb számát. Mutatványszámot készséggel küld a Mezőgazdasági Közlöny kiadóhivatala, /Budapest, V. Szabadság-tér 10.//M0T/B. HÍREK A " VIIPÜRIN LAU1UVEIK0T" ÉMEKKáRI DÍSZHANGVERSENYE. A Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetsége, továbbá a Budapesti Egyetemi Énekkar és a Magyar-Finn Társaság április 22-én, szombaton este 1/4 9 órai kezdettel a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, Omni Tálas, Finnország budapesti követének fővédnöksége alatt, énekkari díszhangversenyt rendez, amelyen a világhírű "Viipurin Lauluveikot" / á viipurii férfikar/ elnevezésű finn énekegyüttes lép fel a "Magyar a magyarért" • mozgalom jsvára. A hangverseny iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg./MOT/B, KÉT BICIKLISTA ÖSSZEÜTKÖZÖTT. Pénteken délután Kispesten^z Üllői uton Nász János 56 éves tetőfedő-segéd, budapesti /Vörösmart y utca 42./ ? lakos biciklijével nekiszaladt egy másik biciklisa&tának. A kihívott mentők agyrázkódással és zuzódásokkal a kispesti Magánhj gyógyintézetbe szállít ott ák,/MOT/M.