Magyar Országos Tudósító, 1939. április/2
1939-04-27 [203]
•'feBSSS Qfi&SP IDEGEN FORGALMI ELŐADÁSA A BAROSS SZÖVETSÉGBEN, A Baross Szövetség országos idegenforgalmi és fürdőügyi főcsoportja szerdán este tartotta évadzáró előadó ülését a Baross Szövetség Múzeum utcai pótolásában. Az előadóülést, amelyen nagyszámú és előkelő közönség jelent meg vitéz ózsef Ferenc királyi herceg nyitotta meg.A Kárpátalja visszatérésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy. össze kell kap csolni a Kárpátalja népét az anyaország belső vándorforgalmával és összhangba kell hozni ezt ajkét testvérnépet, amely ezer esztendőn keresztül testvéri-;égben élt egymással. Ki .kell küszöbölni az egymást esetleg elválasztó akadályokat, hogy megteremtsük az együttműködési fejlődés lehetőségét, A lengyel-magyar határ ne gteremtésével óriási lehetőségek nyilnak gazdasági téren, amelyeket kellőképpen ki kell használnunk. Végül azzal fejezte be nagy tetszéssel éá tapssal fogadott ne gnyitóbeszédét, hogy reméli, hogy a közeljövőben a többi testvérnépek is visszatérnek Szent István birodalmába. Veress Gáb or, az IBUSZ alelnök-vez ér igazgat ója tartotta meg ezután előadását a magyar idegenforgalom időszerű kérdéseiről. Hangoztatta, hogy az idegenforgalom eredménye az élőkészités munkáján alapszik. Magyarország idegenforgalma 42 állam viszonylatában kedvezően alakult. Husz államban az idegenforgalom kedvezően alakult, nyolc államban emelkedést mutat. Magyarországon vitéz József Ferenc királyi herceg előadókörutja következtében különösen az északi országok viszonylatában volt elénk érdeklődés. A magyar idegenforgalmi szervek között magvalósult a régen várt és kivánt kooperáció, az idegenforgalom lebonyolítása ilyenformán tervszerűen és az együttmi.ködés jegyében történt meg.Kössönetet mondott az előadó Hal lóssy István : dr-nak,a Magyar Idegenforgalma Hivatal vezetőjének, aki személyes munkálkodásával szerzett elévülhetetlen érdemeket. Az IBUSZ munkájával kapcsolatban visszautasította azokat a vádakat, mintha csak a tömegforgalomra rendezkedett volna be, vagy csupán a minőségi utasokkal törődött volnaja közelmúltban.Statisztikai adatokat olvasott fel az IBU'Z működéséből. Áz IBUSZ 188 reklémcikket közölt a magyar lapokban, amelyekben a magyarországi utazásokat propagálta, azonkívül propaganda iratokat készíttetett öt idegen nyelven is és három nyelven szorgalmazta a Kassa és környékének látogatását. Nagyjelentőségű kezdeményezést jelentett be ezután Veress Gábor „Az IBUSZ most irt alá %J-»QQQ olcsó balatoni éjszakázást biztosító" szerződést. Négyhónapon keresztül §00 ágyat bocsájt olcsó úron rendelkezésre a balatonmenti nyaralóknak. Az elő- és utószezonbai 22.4oo, a főszezonban pedig 24»6oo éjszakára© A bérleti összeg ellátással az elő- és utószezonban egy hétra 29oPengő, aliós zezonban pedig 35. Pengő személyenként. Balatonlellére az utazással együtt tehát 35-5o pengő; Hévizre 38-? Pengő az előszezonban, a főszezonban pedig Balatonlellére 41tr5o,fill. HévizrjS, pedig 44.Pc 10, fillér a vasúti utazással együtt „ Ez a nyaralás családi nyaralásokra vonatkozik 2-4 ágyas szobákban ^ és az árban benne foglaltatik a^reggeli, ebéd és vacsora is. A balatoni filléres nyaralás megvalósítását nagy tapssal fogadta az előadóest közönsége. Beszámolt a vezérigazgató arról, hogy az IBUSZ mintegy 800 utazgsi irodával van összeköttetésben világszerte és turisztikai megállapodásokat kötött, mintegy loo utazási irodával. A Magyarországra irányuló idegenforgalomra vonatkozó statisztika kapcsán beje1 entette, hogy Dániából lo csoport /mintegy 3~5oo személy/ jön Magyarország ra, Finnországból 3 csoportban 2o-62 utas, Franciaországból 7 csoport, Jugoszláviából l.ooo személyes csoport, s Lengyelországban 3 népes társaság, Lettországból mintegy loo vendég, Németországból 21 csoportban 5o-4oo lát ogató, Norvégiából 4 csoport, amelyek közül az egyik 4oo cserkész, Olaszországgal állandó csereutazást bonyolítunk le, Romániából lo vonat jön, mintegy 3,6oo utassal 0 Svájból 6, Svédországból 15 vonatot várunk, az USA-ból 2o utas jelentette be látogatását és Ausztráliából ugyancsak 2o személyes csoport jön Magyarországra* Veress Gábor tartalmas előadását nagy tapssal fogadták, majd Ilovszky János mondott köszönetet az illusztris előadónak, végül Fenczik -^István volt ruszin miniszter mondott lelkes szavakat Kárpártalja népének ' hi'ségéről és leikan ha?;af iságárol, és javas. -O.ia, hogy a Baross Szőve t**ség alakítsa meg kárpataijai csoport j át ./MOT/B. A«C|_L