Magyar Országos Tudósító, 1939. április/2

1939-04-27 [203]

AZ IRÓ HELYE TÁr^SADALMUNKBATT. Bisáray Gyula dr. miniszteri titkár, a Magyar Szemle Társaság főtitkára csütörtökön este a Magyar Társadalomtudományi Társaság idei ciklusának záróülésén érdekes előadást tartott, ezzel a cimmel; "Az iró helye társadalmunkban". Az előadó bevezetőül az iró fogalmát körvonalazta, érintette a tudományos irodalom és a napisajtó kapcsolatait. Ezek a kapcsolatok - hangoztatta előadásában - az ujabb időben egyre szűkebb területre szorítkoznak. A szépirodalom kirekeszt a saját területéről minden dilettantizmust, akár kapa-kasaakerülő "őstehetségek", akár ugjn evezett "előkelőségek" képviselnék. Iró - az előadó szerint - a szó modern értelmében az, akit tehetsége és szellemének teremtő tevékenysége iróvá avat, akinek Írásaiban ember és világ kölcsönös viszonya művészi formában nyer kifejezést. Történeti relációbon azonban irónak tekintünk mindenkit, akinek, irásai révén, a nemzeti műveltség kialakításában része volt. Az előadó ezután vázolta az irodalomszociológia legfőbb elvi kérdéseit s rámutatott arra, hogy az iró társadalmi jelentőségét osak a legújabb irodalomszemlélet méltatta figyelemre. Ezt követően a magyar irodalmi fejlődés egyes korszakaiban elemate az iró hivatását és szerepét. Megvilágította, hogj/a kiváltságos, megbecsült helyzet, amelyet iróink időnként kivívnak, csak egy-egy nemzedék sajátja. Mint " fentartott hely" nem öröklődik tovább; visszaszerzéséért az Íróknak időről-időre kemény, oljkor súlyos áldozatokkal járó küzdelmet kell folytatniuk. Az iró a közösség élő lelkiismerete, pompejii katona az őrhelyén. Kifejezi korát és nemzetét, de kifejezi^egyszersmind a humánumnak korokon és nemzeteken felül álló eszményét is. És kifejezi akkor is, ha süket a kor és béna a nemzet, amelynek ő legérzőbb idege. Végeredményben tehát a nemzetszolgálat sjaz ezért hozott áldozat mértéke jelöli ki minden időben az iró rangsorát, a'z emberi közösségben. Akinek tollát nem az örök rtékek szolgálata, hanem kicsinyes érdekek irányitják} az nem ikre, hanem fizetett szolga, megvesztegetett pennebetyár, akinek nincs helye az irói közösségben. Az emberiség egyetlen tagja sem él annyira benne a társadalomban, mint éppen az iró. Azonban nem a társadalom egyes rétegeiben él ő, hárem osztatlan, teljes egészében. Bis^ray Gyula ezután a világirodalom jelesinek és a hazai irók-*nak a közéletben betöltött sokoldalú gyakorlati tevékenységét ismertette. Majd az iró hivatalos és spontán elismeréséről szólt. Az irók szociális problémáinál; rendezése egyáltalán nem az irók magánüg3

r

e, hanem a nemzeti műveltségnek elsőrendű érdeke. Az iró ugyanis csak aükor fejtheti ki hivatását és nemzetnevelő szerepét, ha kora módot nyújt arra, hogy megnyilatkozásának szabad tere és visszhangja legyen. A mai időkben különösen fontos kérdés, hogylaz irónak van-e alkalma minden rezdületében élni a kort, vagy a modern élet gazdag lehetőségei csak a korszellem szemfüles ügynökeinek fentartott kiváltságok? Az előadó utalt arra a paradoxonra is, hogy a társadalom* amely egyfelől meglehetősen k zönyös az elit problémái iránt, másfelől rendkivül kényes az iró magatartását illetőleg. Mintegy elvárja tőle, hogyhelyette is mentse a kor becsületét. Bisáray Gynla végső megállapítása az,volt, hogy nem az irókat kell beszervezni a társadalomba, hanem a társadalmat kell ránevelni a szellemi értékek tiszteletére. Minek az iró az érzéketlen tömegnek, a műveletlen nyájnak ? Szépre, jóra, igazra fogékony, megértő lelkeket nevelni, uj embertipust kialddtani, uj humánumot teremteni, az emberméltóságnak ismét érvényt szerezni : ezen kell munkálkodnia annak, ak i ma is ugy vélekedik, hogy az irónak helye és hivatása van a társadalomban. £ Az illusztris és nagyszámú hallgatóközönség az előadást lelkes •tapssal honorálta./MOT/ M.