Magyar Országos Tudósító, 1939. április/1
1939-04-17 [202]
•"••HALALT OKOZÓ GAZOLÁSÉRT lüSTHONA rnA IXoLiTclA EvI xAAJLbvJr r unx 0 A büntetőtörvéflyszék vitéz Ottrubay-tanácsa ma tartott tárgyalást Lavícs~ ka János taxieoffőr bűnügyében, akit a királyi ügyészség gondatlanság áltál okozott emberölés vétségével vádolt meg. A vad szerint ez év február 4-én Lavicska a Gellért-rakparton elgázolta autójával az uttestén keresztül haladó Pánya Jánost, oki koponyatörést és agyroncsolást szenvedett és súlyos sérüléseibe belehalt. A soffőr tagadta bűnösségét. Védekezésében elmondotca,"hogy amikor körülbelül tizenhat méter távolságból megpillantotta Pányát, az a baloldali gyalogjáró ézélén be8zélgetett egy nővel, háttal az úttestnek* Amikor megpillantotta, hogy Pánya egy lépést az úttestre hátrál, dudált, mire Pánya ismét fellépett a'járdára. A következő pillanatban elbúcsúzott a nőtől Ó8 hátrafelé lépve, t az úttest közepe felé haladt^ majd megfordult, hogy átmenjen az úttesten, Ö a váratlan mozdulatra fékezett és jobbra rántotta a volánt, a szerencsétlenséget azonban már nem tudta elkerülnie Szerinte Pányd János vigyázatlansága folytán következett be a szerencsétlenség, A törvényszék kihallgatta aZ ez ügyben eljárt baleset jár őrt f amelynek megállapítása szerint a vádlott, jóllehet az úttest teljesen szabad volt, mégia a villamoasíneken vezette az autót és ennek a szabálytalan vezetésnek következményeképpen nem tudta idejében kikerülni a szerencsétlonüljárt embert. Kihallgatták a taxiban ülő gróf Apponyi Terézt is tanúképpen, majd dr, VItray Antal törvényszéki orvosszakértő adta elő véleményét a boncolás eredményéről. Dr. Guta József ügyészségi alelnök vádbeszéde és a védőbeszéd után a..törvényszék bűnösnek mondotta ki Lavicska Jánost gon datlanság'által okozott emberölés vétségében és ezért kéthónapi fogházra itelte cl, a-foglalkozástól való eltiltást azonban mellőzte. Az ítélet ellen ugy a vad, mint a védelem képviselője és a vádlott Is fellebbezést jelentettok be. /MN/ Ma, ' ————_