Magyar Országos Tudósító, 1939. április/1

1939-04-17 [202]

/Kereskedőnap volt Győrött, Folytatás 1,/ Délben a Royal-szállóban társasebéd volt^ amelynek során Vértes Emil, Fejes László, majd Marsohall Béla ipartestületi elnök, Su­lyok Dezső és Malasits Géza országgyűlési képviselők, továbbá Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója és Reiner Mihály felsőházi tag szólaltak fel, /MOT/B. —MEG: RKEZETT BUDAPESTRE A LONDON-BUDAPESTI REPÜLO'JÁRAT ELSŐ UTASSZÁLLÍ­TÓ GÉPE* Hétfőn délután öt óra husz perckor érkezett meg a budaőrsi re­pülőtérre a London-Budapest és Budapest-London közvetlen repülőgépjárat első utaszállitó gépe, amely Londonból Budapestig 5 óra 45 perc alatt tette meg az u/tat s közben csak egyszer szállt le Frankfurtban, A közvetlen re­pülőjárat első gépének megérkezésére előkelő közönség gyűlt egybe a buda­örsi repülőtérre, a kereskedelmi minisztériumot vitéz Héjjas Iván dr* min. taháosos képviselte, ott volt a budapesti angol követség képviseletében CyHl Ogden Wakefield-Harreyt kereskedelmi attasé, P.Barcley katonai atta­séi Vitéz Bánfalvy István ezredes, a Légügyi Hjvatal helyettes főnöke, dr. vitéz nemes Grosschmid István miniszteri tanácsos, a Maiért elnöklgaz­gatója* Istvánffy László légiforgalmi igazgató, Markos Béla, a Székes­fővárosi Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, Kertész Elemér póstaigazgató, Magyar Sándor, a neves oceánrepülő és sokan mások, a magyar légiközleke­dés és idegenforgalom képviselői közül. A hatalmas angol gép megérkezé­se előtt G» Ilenderson, a British Airways igazgatója, a fogadásra egybe­gyűltek előtt ismertette, hogy már régebben ls volt Budapestnek Londonnal közvetlen légi összeköttetése, most azonban ujabb időszakát éljük az európai légiforgalomnak, mert ma már a réglekhez képest, kétszeres gyor­sasággal szállítják az utasokat az európai kontinens egyik nagyvárosából a másikba, A repülőgép má már legyőzte a vonatot és az automobilt, de a hajót is, A légi járatok mindig sűrűbbek lesznek* A budapest-londoni repü­lőgéppel az utasok 30 percnyi frankfurti pihenővel 5 óra 45 perc alatt jut­nak Budaörsről London-Hestonba* A jegy éra oda-vissza 720 pengő, A hatalmas utasszállító gép menetrendszerűen érkezett meg a budaőrsi repülőtérre és az első utat azzal géppel tették meg,'amely Chamberlain angol miniszterelnököt vitte a hires öerchtesgadoni, godesber­gi és müncheni történelmi találkozóra, ^z a gép a london-stockholmi 1448 kilométeres uton 336 kilométeres rekordsebességet ért elp A gépet hár-cm egyenkint 900 lóerős motor hajtja s benne tlz utas fér kényelmesen el. Az első járat utasai újságírók voltak, három angol ujságiro érkezett a géppel és egy térképező nő, akik elmondták, hogy átlag ói-ánkónti 305 kilo­méteres sebességgel érkeztek s megszakítás nélkül tették meg a 3000 kilo­méteres távolságot. A gép csak Budapest és London között közlekedik, min­den nap, kivéve a vasárnapokat. A hivatalos fogadtatás után a megjelentek mogtek int ették a nagy kényelemmel berendezett repülőgépet ós a látottak felett teljes elismerésüket nyilvánították. A rendes járatok - mint ahogy a Maiért vezető­sége közölte - feiinden nap délelőtt 10 óra 15 perckor Indulnak és délután 5 óra 20 perckor érkeznek Londonból. A budaőrsi repülőtéren egyébként már életbelépett a légi­forgalom nyári menetrendje s hetenkint 242 külföldi és belföldi utasgép érkezik és indul a repülőtérről./MOT/J.

Next

/
Thumbnails
Contents