Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2

1939-03-22 [201]

NYOLC HÓNAPI BQRTQNRE ÍTÉLTEK A DEBRECENI ÁRUFORGALMI R.T. VOLT IGAZGA­TÓJÁT. Fogházőr vezette ma a büntetőtörvényszéken Rád Illés dr. egyesbiró elé Rosenfeld Endrét, a debreoeni Ariforgalmi R.T. volt igazgatóját, A kir. ügyészség Rosenfeldet csalás és sikkasztás bűntettével vádolta meg, A vad szerint a részvénytársasági igazgató vitéz Imre Lajos földbirtokos­t ól 2?,ooo pengőt vett át g abonavasárlás céljára, de csupán lo.ooo pengő értékű gabonát széllitott és a felvett összegből lY.ooo pengőt a saját céljaira fordított, Rosenfeld Endre tagadta bűnösségét. Azt hangoztatta, hogy a pénzt átvette ugyan, de nem gabona-vásárlás céljára, hanem határ­idő üzletek fedezésére. Tagadta azt is . hogy a földbirtokos pénzét a sa­ját céljaira forditotta volna. A bíróság számos tanút hallgatott ki, a tanuk igazolták, h ogy a részvénytársasági igazgató a földbirtokos pénzét elsikkasztotta. Számos tanúvallomás hangzott el arról is, hogy Rosenfeld Endre a bűnös uton szerzett pénzt elkártyázta, ellóversenyezte és éjjeli mulatóhelyeken költötte el, A perbeszédek elhangzása után a törvény szék Rosenfeld Endrét nyolohónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet jog­erős, /MOT/P. —KENYS ZEREGYEZS ÉG EK. A budapesti kir, törvényszók megindította a kényszeregyezségi eljárást: - Jéver Jakab. Ruhem /Király utca 32./ be nem jegyzett férfisza­bómester, - Kovács Sándor /József körút 78./ be nem jegyzett diszmü és Játékáru kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő mindkét ügyben'Arnold Ferenc dr# ügyvéd. Követelések bejelentése április lo-ig az OHE.-nél, - Horváth Mártonné szül. Relsz Sarolta /Zsigmond utca 3./ te nem jegyzett diszmü, Játék, üveg és porcellánkereskedo ellen. Vagyonfelü­gyelő Stüts Andor dr, ügyvéd. Követelések bejelentése április 11-lg az OHE.-nól. • Rónai Miksa /Izabella utca 7o./ be nem jegyzett textilkeres­kedő kónyszeregyezségi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó vég­EÓat Jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 32 pengő 66 fillérben állapította meg. /MOT/. -SOFFÖRIGAZOLVÁNYT HAMISÍTOTT, HOGY ÁLLÁSHOZ JUSSON. Másfél esztendővel ezelőtt Katona István motorszerelő jelentkezett dr. Ertl János egyetemi tanár feleségénél és soffőrl alkalmazást kért, A pro­fesszor felesége felfogadta Katona Istvánt, aki bemutatta gépkocsi veze­tői Igazoltinyat. Az első ut alkalmával Ertl Jánosné gyanút fogott, mert az uj "goffőr nagyon bizonytalanul vezette az autót, .Ilyen előzmények után feljelentést tettek Katona István ellen és kiderült, hogy a kocsi­vezető soff őri igazolvány a hamis. Katona István egy Strosz József névre kiállított igazolványt hanisitott meg, még pedig ugy, hogy az igazolvány­ba a saját fényképét erősítette, s a saját nevét irta be. Annakidején meg­indult az eljárás Katona István ellen, a motorszerelő azonban eltűnt. A hatóságok nyomozólevelet adtak ki a fiatalember ellen, de hosszú ideig nem került kézre, Jiothéttel ezelőtt a dunai mentőőrsóg tfagjoi észrevet­ték, hogy egy fiatalember a Dunába ugrott. Az öngyilkosjelöltet sikerült kimenteni s ekkor derült ki, hogy a halálraszánt fiatalember neve Katona István s a hstóségok közokirathamisitás miatt körözik. Ilyen előzmények után tárgyalta ma a bünte tő tör vény szék Kovác3 ^iklós dr,l tanácselnök ve­zetésével a soffőr ügyét, Katona István beismerte bűnösségét s azt han­goztatta, hogy azért hamisított gépkocsivezetői Igazolványt, mert külön­váltan éíő feleségének magatartása miatt állásaiból mindig elbocsátják, s azt remélte, hogy el tud tűnni a felesége elől* Az öngyilkosságot is azért ak&rta elkövetni, mert feleségének kitartó és bántó magatartása /Folyt.köv,/ P.

Next

/
Thumbnails
Contents