Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2

1939-03-18 [201]

1, törvényszéki kiadás. Budapest, 193 9, március 18. -rEGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLT A KÚRIA EGY RÖPIRWE TERJESZTÖT-g Bengyel Imre 25 éves kereskedősegédet a budapesti kir. büntetőtörvényszék ötös-tanácsa izgatás ás nemzetrág almazáfcs vétsége miatt vonta f exelLŐsség'. re, mert tavaly március lS-án, a hajnali órákban, a B-ákóczi-uton röp­cédulákat szórt szét. Ezek a röplapok a rendőrsége . aióta nyugalomba vo­nult egyik vezetőjét és magát az államrendőrség intézményét is támadták és Szálasi Ferenc száméra szabadságot követeltek. Az Őrszemes rendőr el­fogta és megmotozta Lengyel Imrét, akinek a zsebében talált három darab ilyen röpcédulát. A főtárgyaláson a vádlott tagadta, hogy a cédulákat ter­jesztette vagy szétszórta volna és azt vallotta, hogy a sok röpcédula csak véletlenül esett ki az utcán a zsebéből. Az ötös-tanács felmentette Len­gyelt a vád alól olyan indokolással, hogy nem merült fel meggyőző bizonyí­ték arra, hogy valóban terjesztette a röplapokat. Az ügyészség semmiségi panasza folytén a kúria Kvass ay-tanács a tárgyalta ezt az ügyet, ahol dr. Balogh István koronaügyészhelyettes fel­szólalásában hangsúlyozta, h ogy a törvényszék különbirósága tévesen álla -• pitotta meg, hogy a terjesztís ténye a vádlottal szemben nem nyert beígo~ zoléstf A kurla az ötös-tanács Ítéletét megserrmisitettej bűnösnek mondót­t a ki Lengyel Imrét az izgatás és nemzetrágalmazás vétségében ós ezért egyhónapi fogházra itélte el, /MOT/G, DETEKTÍVET AKURT MEGVESZTEGETNI. Dávid Sándorné testápoló műhelyt tart fenn, amely felett a rendőrség fe­lügyeletet gyakorol, Kőtlzban is kifogást emeltek Dávidnó működése ellen s ezért először ötnapi, másodszor kilencnapi elzárásra itéltók. Dávid Sán­dorné egy budai bárban találkozott azzal a d tektivvel, aki ilyen ügyek­ben szokott eljárni. Asztalához ült és beszélgetést kezdett a d^tektiv­vel. Ennek során ki jelentette, h ogy ha ujabb ügye támadna, vigyázzon a detektív és tegyen olyan jelentést^ hogy Dáviinét baj ne érje. Ha pedig m'st küldenének ki az ügy kinyomozasa végett, akkor a detektív értesít­se Őt. E kijelentések után Dávidné egy darab 5o pengős bankjegyet csúsz­tatott a detektív kezébe, aki azonban rögtön feljelentést tett Dávidné ellen. A büntetőtörvényszék megvesztegetés vétsége miatt az asszonyt egy hónapi fogházra itélte el és ezt az Ítéletet a budapesti királyi tábla Leitner-tanácsa helybenhagyta. /MOT/G, —LAZÍTÁS ÉS NEMZETRAGALMAZAS . Herkay Ottó hírlapíró "indulunk!" cimen könyvet irt, amelynek tartalma miatt az ügyészség nemzetrágalmazás, lázítás ás az állam ós társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló i zgatás vétsége cimén eljárást indított ellene, A bünte tő törvényszék a könyv tartalma miatt csupán nem­z etrágalmazás vétségét állapított a meg ős ezért Herkayt kétheti fogház­ra itélte, de - büntetés végrehajtását felfüggesztette, Azü'gyészsóg fel­lebbezése folytán a tábla lazításban is bűnösnek mondotta ki a vádlottat é s a büntetését egyhónapi fogházra emelte fel és mellőzte a büntetés vég­rehajtásának a felfüggesztését. A tábla Ítéletének indokolása kiemeli, hogy a vádlott könyvének tartalma a parlamentet idő és pénzpocsékolo in­tézménynek nevezte,, ahol a képviselők nem • nemzet érdekeit védik és ic részt lekötelezettjei a bankokráciának. Azt is Írja a vádlott, hogy a törvény csak a nagy jövedelmet, a momutbirtokot védi, tehát a népi fel­emelkedés lehetetlen. Ezek e kitételek a tábla Ítélete szerint alkalma­sak a lázítás, bűncselekményének megállapítására, tehát ebben is bűnös­nek kellett kimondani a vádlottat és a büntetését a bűnösség súlyának megfelelően fel kellett emelni. /MOT/G.

Next

/
Thumbnails
Contents