Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2

1939-03-27 [201]

—HAJTÓ :.;íTAL ÉS REKENYE IMRE RENDÖR FÖ T ÖR Z 30 RMESTEREK KAPTÁK A LYKA DÖ­ME AlAPITVÁirZ EZLVI KAMATAIT. Néhai Lyka Döme pázmándl nagybirtokos ala­pítványt te";:, amelynek kamatait minden évben az államrendőrség egy elyan legénységi állományú tagja kapja, aki a kommunista szervezkedések és mozgalmak leleplezésében tüntette ki magát. Miután az 1928, évben ilyen oólzatu esomények nem történtek az államrendőrség budapesti főkapitánya dr, Eliássy Sándor a rendőrfőparancsnokkal dr. Török Jánossal együttesen azt a javaslatot tette az alapítványt 'tevő özvegyének született báró podraanlczky Elmának, hogy az alapítvány'kamatait Hajtó Antal ós Rekenye Imre rendőrfőtörzsőrmestereknek juttassa. Hajtó Antal az elmúlt év janu­árjában Kispesten betörőket ért tetten, akik közül az egyik hárem lövést adott le rá és ezek közül egyik a bal kezének középső ujját érte, a másik pedig átfúrva a hasfalat, a májat roncsolta szét. Hajtó Antalt bátor ma­gatartásának elismeréséül a kormányzó a Magyar Ezüst Érdemér mmel tün­tette ki. Szolgálatképességét nem is nyerte vissza és az elmúlt év vé­gén nyugdíjazni kellett, Rekenye Imre rendőrf©törzsőrmester a mult óv júliusában ugyancsak betörőket ért tetten és' közülük az eg-^ik közvetlen közelről háromszor rálőtt, A golyók Rekenye nyakán ás hátén fúródtak keresztül. Az egyik lövés Rekenye hangszalagját ls súlyosan megsértette ós még ma is orvosi kezelés alatt áll, A kormányzó Őt is a Magyar Ezüst Érdeméremmel tüntette ki, Ö*zv, Lyka Döméné, báró Podmaniczky Elma a főkapitány javaslatát elfogadta és a kamat összegét 309 pengőt 91 pengővel 400 pen­gőre kerekítette ki, hogy a megjutalmazottak mindegyike" 200-200 pengőt kapjon. A főkapitány a kikerekített kamatösszeget 400 pengőt a két ki­tüntetett rendőrfőtörzsórmesternek már ki ls adta./í.íOT/H. MEZŐGAZDASÁG «*~»A DOHANY'itERMELÖK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSE. A Dohánytermelök frsz-Hjj os Egyesülete hétfőn délelőtt tartotta a Köztelek tanácstermében igazgatóváiasztmányl ülését, utána pedig a rendes évi közgyűlést, A két ülésen gróf Bethlen Pál felsőházi tag elnökölt és résztvett azon Fattin­ger^Sándor, a Dohányjövedék igazgatója. Gróf Bethlen Pál üdvözölte a Fel­vidék visszacsatolásával az egyesületbe visszakerült uj tagokat és el­nöki megnyitójában többek között a következőket mondotta: Az 1938. évben a hldég tavaszi időjárás következtében a melegágy! palánták rosszul fejlődtek, A féregrágás és később a száraz­ság, - szintén nagy károkat okozott, az augusztusi'esőzés azonban és az őszi meleg időjárás megjavította a dohánytermést, csak az volt'a baj, hogy a dohány barnára színesedett és kevés volt a világos dohány, A termények árában" beálott emelkedésre és a mun , v-\ek emelkedésére való tekintettel a pénzügyminiszter honorálta az egy>«i 3 £f az 0MGE kívánságét ós a kerti dohányok árát 10^-kal a nagyiéi '•.? qtyok árát pedig 5>-kal felemelte, A dohány beváltás ál­talában t.. •'... anyvaan történt; Beváltottak 195,000 mázsa dohányt, amelyért közel 9 milliót fizettek ki. -r­A Felvidék egyjrjás zenek az anyaországhoz való vissza­csatolása .dohánytermelésünk szempontjából azt jelentette, hogy a felvi­déki 13.500 holddal együtt a dohányföldek nagysága 38.000 holdra emel­kedett. A Felvidéken több mint 100.000 mázsa dohányt váltottak be. A dohánytermő területeknek nagymértékű megnövekedése a jövedéket súlyos helyzet elé állította, mert amig az ország lakosa ága 12^-kal emelkedett, addig a dohánytermő területünk 57^-kal lett nagyobb- A felvidéki dohány­ig termelési engedélyek kiadása folyamatban van és már ennek a hónapnak a g végére teljes befejezést nyer. Irt t A dohány jövedék akciót indított; az elmúlt évben a jobb •ip-mlnőségü dohányok termelésére, nevezetesen a Virginia dohány termelés e

Next

/
Thumbnails
Contents