Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1

1939-03-08 [200]

HÍREK /szóvátetta ---A BUDAFESTI SZÁLLODÁSOK ÉS VENDÉGLŐSÖK IPARTESTÜLETÉNEK TISZJUJITó KÖZGYŰLÉSE, A Budapesti Szállodások ós Vendéglősök Ipartestülete szórd 'u délután tartotta Marenclch Ottó alelnök elnöklete alatt évi rendes köz. gyűlését a Britannia-szállóban. Marenclch Ottó megnyitójában^ r Szendy polgármesternek azt a napilapokban megjelent nyilatkozatát, auc 1;? szerint a főváros nem mondott le a tabáni gyógyszálló megépítéséről, le­fejtette, hogy a mult tapasztalatai alapján arra lehet számítani, hogy i gyógyszállóból turistaszálló lesz és a magánkézben lévő szállóüzeraeknek lesz versenytársa-« Ballal Károly főjegyző előterjesztette a mult évről szóló jelenteste A jelentés megállapítja, hogy az Idegenforgalom erősen csökkent, az 1937-es évnél általában 10,19 százalékkal volt kisebb, A bel­ső vendégforgalom emelkedett 16,86 százalékkal, de az elszakított terüle­tekről eredő idegenforgalom 19,6 százalékkal, a külföldi Idegenforgalom pedig 25.36 százalékkal esett. Ugyancsak csökkent a főváros negyven veze­tőszállodájának mult évi forgalma mégpedig 15,2 százalékkal az előző évvel szemben. A jelentés szerint az adójellegű közszolgáltatást összhang­ba kellene hozni a vendéglátó iparra rótt állami és városi ?íözterhekkel. Szükséges továbbá a vendéglátó ipar iparjogi rendezése. Meg kell szüntet­ni a kocsma- és kifözőipart, hogy a vendéglők száma,rányban legyen a köz­szükséglettel ás egészséges verseng fejlődhessék ki. Végül javasolja a jelentés, hogy az iskolákban a jövőben tartsanak "idegenforgalmi napot". Moór Jenő kanarai titkár elismeréssel nyilatkozott az ipartestület munká­járól és kijelentette, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara is ellenzi a ha­tósági üzemek szaporítását, mert a szállódáslpar bőségesen el tudja látnj a szükségleteket « Dr, Tahy István az IPOK nevében üdvözölte a közgyűlést, Kállay Albert dr* székesfővárosi főjegyző bonyolította le a választást, amelyen közfelkiáltással Malosik Perencet választották meg elnökké. Az ipartestület székelnöke Bandi József lett. Az alelnököket titkos szavazás utján választottaké Alelnök lett Marenclch Ottó, Klein János és Németh Aladár. /M0T/Zw o ELŐAD*SOK^ A BÜNTETŐJOGI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMON. Az Angyal Pál dr. egyetemi tanár vezetése alatt áTJó büntetőjogi továbbképző' tanfolyam ke­retében szerdán este vitéz Kudar Lajos csendorőrnagy és dr, Altorjay Sán­dor jogtanán?, ügyvéd tartottak előadást, nagyszámú hallgatóközönség el6tt. Vitéz Kudar Lajos: "A bűntettesek üldözésének módszer i cimü előadásában a büntevők kézrekeritósónek módozatait ismertette, A csen­dőrség egyrészt állandó jellegű módszereket alkalmaz, mint a nyilvántartás, rádi^körozés, igazoltatások stb, Ezzel kapcsolatba.: a bűntettesek egyéni sajátságait, módszereit külön alosztály vizsgálja., -'.ásrészt az ismert és ismeretlen irááyba menekülő tettes elleni rendszabályokat mutatta be. Az elsővél szemben folszerü akadályt szerveznek, a masikat körazerüen meg­szervezett üldöző intézkedésekkel igyekeznek elfogni,, Dr„ Altorjay Sándor: "A furtum possessiónis és a sikkasztás büntetó'biro s agi gyakorlatunkban " címmel tartott előadást. Az előadó elvi megállapításait bőséges biroi gyakorlattal igazolta és - megállapította e tekintetben birói gyakorlatunk irányát és fejlődései., valamint a kivánatos fejlődési irányt a jövőre vonatkozólag* Az elő:-, lésekért az elnöklő Angyal pál egyetemi tanár mond o-t i az előadóknak köszönc tet 0 /MOT/B. KÖZLEKEDÉSI BALESETEL 0 Szerdán este a Sobieski János utcában a B.H, 952-es rend szám jelzésű gépkocsi alütötte Kancsó István 27 éves küldöncöt, akit a mentők - csipé'fIcámmal .- a, Szent István közk°rházba vittekr A Nagymező és a Dessiewffy utca keresztezésénél egy arraho.o.oo I autó elütötte a C.H, 023 számjelsésü motorkerékpárt, amelynek oldalkocsi­* J ab jl Takács Jánosné 49 éves lapboizományosnő magas ivben az úttestre ",u­hanté A szerencsétlenül járt asszo*nvt a mentők agyrázkódással és zúzott ,/ sebekkel a Rókus kórházba vitték. /MOT/M.,

Next

/
Thumbnails
Contents