Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1
1939-03-08 [200]
Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat elnöksége most tette közzé jelentését az 1938. évi működéséről, A jelentés bevezető része kiemeli, hogy az elmúlt év sorsdöntő eseményei, amelyek alvilágot megrázó politikai alakulásokban, a trianoni Igazságtalanság általános felismerésében ós némi jóvátételben nyilvánultak meg, nem maradtak hatástalanul az Iparművészeti Társulatra sem. Az "inter arma silent musae" latin közmun&ás ugylátszik elvesztette jelentőségét, mert a magyar iparművész és müiparos társadalom igen sokoldalú és intenzív munkát fejtett ki az elmúlt évben- A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Felvidék egy részének felszabadulása koronázta meg az 1938-as évet és ez lendületet adott a magyar élniakarásnak, Ez az élniakarás inspirálta a művészeket és müiparosokat lelkes munkájukban, A jelentés azután részletesen foglalkozik az egy^es munkaterületekkel és megemlíti azokat a nagy eredményeket, amelyeket az utolsó negyedéiben az Első Magyar Dpszágos Irarmüvászeti Társulat, Illetve az első önálló Iparművészeti Kongresszus jelentett.' a magyar iparművészet és műipar számára 0 A részletes beszámoló végén a jelentés felsorolja azokat az iparművészeket és müiparosokat, akiket a kultuszminiszter, az Iparügyi miniszter, a székesfőváros, valamint az Iparművészeti Társulat és a Magyar Iparművészek Országos Egyesülete kitüntetett, Kmön fejezetet szentel a jelentés a Székesfehérváron tartott kiállításnak. Ezután részletesen sorolja fel a jelentés,hogy milyen munkásságot fejtett ki a társulat az elmúlt esztendőben, A háziipari ós népművészeti osztály munkásságának ismertetésénél részletesen kitér a jelentés arra a munkásságra, amelyet a társulat mint érdekképviselet fejtett ki. Az iparművészeti és háziipari exportra vonatkozólag közli a jelentés, hogy az évi export 1938-ban 6.021,000 pengőt tett ki. Ez vlszszaesést mutat, aminek oka a feszült külpolitikai helyzet, A visszaesés átlag 20^-os, de ez alatta marad a hasonló•clkkek átlagos vlsszáesésének* Erősén csökként az export Angliában; ezzel szemben emelkedést mutat a svéd, norvég, német ós belga export. Igen erős fejlődést mutat a cikkek között a gyapgukötöttáru, a hímzett női fehérnemű és zsebkendő és a többi konfekcionált áru. Örömmel állapítja meg a jelentés, hogy a háziipari munkabérek napi 80-150 fillért értek el, holott öt évvel ezelőtt sok helyen 30-40 fillér munkabért fizettek a munkásoknak. Végül rámutat a jelentés arra, hogy az eredményes munkában nagy szerepet' játszőtt az a támogatás, amelyet az illetékes hatóságok, az iparügyi, a kultusz, a kereskedelemügyi és pénzügyminisztériumok, a székesfőváros, a Külkereskedelmi Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és egyéb intézmények tanúsítottak a társulattal szemben, ti ásrészt az a lelkesedós, amelyet a társulatban '"ömörült művészek, müiparosok és mübarátok fejtettek ki az 1938-as óvtón« / 7 J0T/Vr. A VÍZMÜVEK DUNAALATTI ALAGUTJÁNAK ÉFITÉSE. A M agyar Mérnök- és Építész-Egylet vízépítési, val mint ut-, vasút- és hídépítési szakosztályai március 28-án, kedden ülést tartanak, amelyen d'Ouvenou Roland,a Székesfőváros Vízmüveinek aligazgatója tart előadást Budapest Vízmüvei Duna alatti alagútjának építéséről, Ápr ilis 4—én P kedden, a Mérnök— és Építész—Egylet öszszes szakosztályai tartanak együttes ülést és ezen Vojcsik Lipót műszaki főtanácsos, Budapest vizrüveinek csőhálózatáról, Pap F e renc, a Vízmüvek vezérigazgatója pedie a budapesti Vízmüvek jövő fejlődésének irányáról tartanak előadást e /MOT/3,