Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1
1939-03-07 [200]
l é törvényszéki kiadás, Budapest, 1939, március 7„ —-"ZSÍRT CSAK ÍNNAK ABOK EL, AKI HUST IS VÁSÁROL!"^ Katona Dezső miskolci hentes és mészáros ellen árdrágit 0 visszaélés vétsége elmén eljárás indult, mert üzletében egy vevő két kiló zsirt akart vásárolni, de K a tona a következő kijelentéssel utasitotte el ezt a vevőjét: "érdekes, hogy mindenki csak zsirt vásárol, hust meg senki, Csak akkor adok fél kiló zsirt minden vevőnek, ha hust is vásárol!" Egy másik vevő husz kiló zsirt akart vásárolni, ezt is elutasította Katona azzal, hogy a kért z sir menny is ége t csak akkor szolgáltatja ki, ha legalább husz kiló hust is vásárol, A miskolci törvényszék, mint uzsorabiróság Katona Dezső vádlottat az árdrágítás vádja alól felmentette. Az indokolás hangsúlyozza: köztudomású, hogy tavaly szeptember végén a külpolitikai eseményektől felzaklatva mindenki élelmiszereket, főként''nem romlandó zsirt kezdte vásé«* rolni. Nem követett el bűncselekményt a vádlott azzal, hogy 9 zsirvásárlást kapcsolatba hozta a hus vételével, A vádlott azzal, hogy csak kjs ebb tételekben szolgáltatta ki a zsirt, a közellátás érdekeit szolgálta ős megakadályozta, hogy a vagyonosabbak n' zsirt nagy tömegben összevásárolják a szegényebb néposztály elől, akik a napi keresetükből élneko Az ügyészség semmiségi pan-sza folytán a kúria Bolla-tanács a elé került ez a zsirdrágitási ügy, ahol dr, Kéler Béla koronaügyészhelyett es felszólalása után az lsóbiróság Ítéletét megsemmisítették és a vádlottat 5o pengő pénzbüntetésre Ítélték el. Az Ítélet indokolása szerint árdrágító visszaélést követett el a vádlott, mert egyik esetben kát kiló zsirt csak az esetben akart kiszolgáltatni, ha a vevő ezenfelül öt kiló hust is vásárol. Ez a magatartása olyan nyerészkedési célzatot mutat,, amely alkalmas az árdrágítás megállapítására. /MOT/G. —BŰNÖZÉS VAGY TRÉFÁLKOZÁS? Csuta István péksegéd és Mészáros János motorszerelő még 1937 újév napján Dunakeszin a kocsmában borozgattak és a spanyolországi eseményeket tárgyalgatták. Ez alkalommal Mészáros János olyan kijelentést tett, hogy jön a vörösTTilág, nálunk is kommunizmus lesz ós lángtengerré változik itt minden, kő- kövön nem marad. Csuta István hozzáfűzte: jó is lesz, ha jönnek a vörösök, okkor egy-két embert én is megfojtok. Te is ezek között leszek, - mutatott egy kocsmabeli vendégre Csuta István 0 Eljárás indult ellenük az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatás ár-"- irányuló izgatás miatt. Mészáros János tagadta a cselekmény elkövetését, azzal védekezett, hogy ő nem szólt semmit c Ellenben Csuta István beismerte, hogy résztvett a vitában, meg is tette azt a kijelentést, amely miattjvádolják, de egyáltalán nem komoly formában, az egész nem volt egyéb mint borozgatás között elkövetett tréfa. A biróság azonban ezt a védekezést sem fogadta el és mindkét vádlottat tizenötnapi fogházra Ítélte. A tábla ezt az Ítéletet helybenhagyta és a kurln semmiségi panfcszhk elutasításával az alsóbiróságok Ítéletét jogerőre emelte. /MOT/G. CS EHBARÁT MAGÁNT! S Z TVIS ELÖ. Glasz ^'erenc magánhivatalnok tisztviselőtárs -ival vitatkozott az aktuális politikai kérdésekről. Ez alkalommal a cseheket dicsőitette a magyarok rovására, sőt azt is mondta, ha háború lenre , az első huszonnégy órában átszökne az ellenséghez, A büntető törvényszék ötös taeácsa a rendtörvány be ütköző magyar nemzet megbecsülése elleni vétség cimén vonta felelősségreés fi ® elemmel a vádlott büntetett előéletére öthavi fogházra Ítélte el, A kúria Kvassay-tanács a az Ítélet ellen bejelentett semmiségi panaszokat elutasította. /MOT/G.