Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1
1939-03-07 [200]
A miniszterelnök ezután javallatot tett • a párt formális megalakulásának s kimondására. A megjelentek a Magyar Élet Pártjának megalakulását egyhangú lelkesedéssel kimondották. Az elnöki tanács határozata értelmében a miniszterelnök indítványozta, hogy a párt elnökévé báró V a y Lászlót válasszák meg, A pártértekezlet báró Vay Lászlót egyöntetű lelkesedéssel, közfelkiáltással elnöknek választotta még. .Teleki Pál gróf miniszterelnök báró Vay Lászlóban a magyar politika régi, kipróbált harcosát üdvözölte, aki'közéleti működésének minden helyen kiválóan teljesítette kötelességét. ' ' Báró Vay Lászlótfa megjelentek lelkesen ünnepelték, A párt uj elnöke köszönetet mondott' a miniszterelnöknek a hozzája intézett kitüntető szavakért, valamint a személye iránt megnyilvánult osztatlan bizalomért, amellyel a Magyar Elet Pártja elnöki tisztségére megválasztották. -ügy gondolom - folytatta báró Vay László hogy amidőn ennek ammegtisztelő megbízatásnak eleget téve az elnöki széket elfoglalom, hozzá méltóztattok járulni ahhoz, hogy ne kövessem azokat, akik igénytelen személyemmel az utóbbi időben a kellettnél is többet foglalkoztak, mert hiszen ugy <vmagam személye, mint közéleti multam és az a politikai irányzat, amelyet követtem^ mint nyitott könyv tisztán és • jri*x világosan kell hogy álljon mindenki előtt. Én e magam személyéről annyit említek meg mindössze, hogy eddigi közéleti pályafutásom során sohasem a magam elbirálása -lapján töfekedtem valamely pozíciónak a betöltésére, ellenben mindenkor a számomra kijelölt helyen igyekeztem helytállni, és igyekeztem kötelességemet kifogástalanul és maradéktalanul teljesíteni. - Ezt kívánom tenni ezen a helyen is és ezt annál könnyebben tehetem meg, mert az a inunké, anely itt reám vár, ugyanazoknak a céloknak szolgálatát jelenti, amelyeket eddig is követtem és pedig mindenkor igaz meggyőződésből és nemzetem és fajom iránt érzett hazafias kötelességérzésből, - A Magyar Elet Pártjának életrehivása hatalmas összefogását jelenti azokn&k a magyar erőknek, amelyeket a szegedi ellenforradalmi gondolatból sarjadtak ki és amelyek két évtized hosszú, kitartó, fáradságos és az akadályok egész sorát elhárító munkája után jutottak és juthattak csak el odáig, hogy ma már a keresztény., nftcionc^Lista Magyarország gondolatának a megvalósítását testesitik meg. r Ez s folyamat nem máról-holnapra, hanem lépésről-lépésre, lessan bontű^ozhatott csak ki és vált olyan átütő erejűvé, melyet feltartóztatni már nem leveti mert az $z ellenállás, amit a zsidó-liberális befolyás fejtett ki és annak a sok ellentétes érdeknek az érvényesülése, amelynek a leküzdésére céltudatos és kitartó munkára volt szükség, hosszú ideig csak s megalkuvásoknak és a kompromisszumoknak a sorozatát eredményezhette. - Bizonyos vagyok, hogy ez a Magyar Élet zászlója alatt létrejött összefogás ma már egyesíti a keresztény nemzeti gondolat régi kipróbált harcosainak hat&lmas táborát, akik ha eddig külön utakon jártak is, de mindenkor egy és ugyanazon közös cél felé meneteltek, /folyt., köv,/