Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2

1939-02-18 [199]

j FŐVÁROS .-PÁLYÁZATIKÉN FERENC FÉLE ALAPÍTVÁNYRA« A főváros pályázatot hirdet a ?aját kezelésében lévő Kép F e renc-féle alapítványnál rendelkezésre álló 4750 P, kamatjövedelemre. A pályázat feltételei a következők: az alapítványi tökének kamatából olyan budapesti illetőségi lakosok része­sülhetnek egyenként legfeljebb 500 P 0 segélyben, akik a főváros pesti részében támadt tüz, a Duna ki árad ás a, vagyonuk elrablása, vagy más elemi csapás, esetleg bűntény következtében teljesen elszegényedtek és a segélyezésre érdemesek. Egy őaemély több éven keresztül is részesül­het a segélybon, pályázatát azonban minden évben meg kell ismételnie* Az egyenlő minősítésű pályázók közül a hadirokkantak, ; hadiözvegyek,ha­diárvák , vitézek ós hadviseltek előnyben részesülnek. Amennyiben az alapitény évi kamatainak összege, vagy annak egy része pályázók hiányá­ban nem osztható ki, ugy ezt az Összeget a budapesti illetőségű szegé­nyek között osztják szét. A pályázati kérvényhez csatolni kell egy bu­dapesti illetőségi bizonyítványt, s az illetékes kerületi elöljáró által kiállított'bizonyítványt arról, hogy a pályázó a főváros pesti részében támadt tüz, a Duna kláradása, vagyonának elrablása, vagy más elemi csa­pás, vagy bűntény következtében teljesen elszegényedett. A pályázat határideje 1939 .március 14. A kérvényeket a Központi Városháza föld­szint 6.sz.helyiségé ben kell benyújtani, /ívl0T/Lá o Vr. —PÁLYÁZAT A KERESKEDELMI AKADÉMIA TIZENNÉGY TANDÍJMENTES HELYÉREt A főváros pályázatot hirdet a Budapesti Kereskedelmi Akadémia felső­kereskedelmi iskolájában betöltendő tizenkét székesfővárosi, egy Ferenc József király és Erzsébet királyné és egy Deák Ferenc nevét viselő, összesen tehát 14 tandíjmentes helyre 0 &zekre a tandíjmentes helyekre csak olyan budapesti illetőségű, vagy születésű szegónysorsu tanulók pályázhatnak, akik a Kereskedelmi Akadémia felsőkereskedelmi Iskolá­jának első évfolyamára való felvételre az iskola szabályai értelmében képesítve vannak, vagyis akik valamely középiskola alsó négy osztályát legalább'általános jó előmenetellel végezték és jó magaviseletet tanú­sítottak, A nem budapesti illetőségű, vagy születésű pályázók kórel­meit csak akkor veszik figyelembe, ha budapesti Illetőségű,vagy szü­letésű tanuló nem gelentkezik kellő számban 0 A pályázati határidő 1939 e április 5,, a pályazatot a Központi Városházán kell benyújtani./MŰT/L',Vr HIVATALOS HIRDETMÉNYBEN KERESNEK EGY POLGÁRI ISKOLAI TANÁRT, Érde­kes hirdetmény jelent meg szombaton: Schuler Dezső dr. alpolgármester felhívja az ismeretlen helyen tartózkodó dr„Zalay Lászlóné szül, Rucsinszky Henriette székesfővárosi polgári iskolai tanárt, hogy szol­gálatának megkezdése céljából a főváros közoktatási ügyosztályában haladéktalanul jelentkezzék, vagy tartózkodási helyét ós megjelenésé­nek akadályát közölje, mert ellenkező esetben a fennálló fegyelmi szabályzat rendelkezése értelmében állását veszti* /MOT/Lá.Vr. A FŐPOLGÁRMESTER PÁLYÁZATOT HIRDET KÉT TISZTIORVOSI ÁLL&íA. Kara­fiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester pályázatot hirdet két tisz­tiorvosi állásra, A pályázat határideje február 27c.déli 12 óra. /MOT/Lá.Vr. NAGYOBB INGATLAN ELADÁSOK A FŐVÁROSBAN• Február 6-ától 12-óig a . következő nagyobb Ingatlanok cseréltek w :gazdát Budapesten: Pátkay Bálint és'birtoktársairól Wm Antalra Ip>Torbágyl-ut 9/a.sz.13 .050 jK-^P-ért, dr.Hertelendy Dénes és nejéről része drdvády Sándorra I,,C?.akó­R utca 7.sz,129.683 P-ért, Goldcchein Nándorról Sinclc Károlynó és 1 birtoktársára III.,Lajos-utca 159 „sz ©17 »500 P-ért, /folyt-/ kev ./

Next

/
Thumbnails
Contents