Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2

1939-02-17 [199]

HAMIS VÁDASKODÁSÉRT EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY ORVOST, Dr.'Böhm Oszkár fővárosi gyakorlóorvos és a felesége között'elkeseredett válóper folyik. Az orvos felesége külön pert is indított dr« Böhm Oszkár ellen s keresetében arra kérte a bíróságot, hogy az alperest kötelezzék a közös lakásban elhelyezett különböző bútordarabok és egyéb ingóságok kiadásárai Ebben a perben elsőfokon a bíróság marasztaló Ítéletet hozott; A perbenbeosatoltak egy házassági szerződést, amely döntő bizonyítékul szolgált, Dr. Böhm Oszkár orvos azonban kijelentette* hogy e szerződésen lévő aláírása hamis* épp ezért okirathamÍ3Ítás büntette cimén följelen­tést tett a felesége* az apósa és ezeknek ügyvédjei ellen, Á bűnügyi el- • járás során azonban kiderült, mert hét tanú egybehangzóan vallotta, de az í; iráiaaakértők is ugy nyilatkoztak, hogy a szerződésen látható aláírás dr. Böhm Oszkár kezétől származik. Ezután indult meg a bűnvádi eljárás az or­Vos ellen hatrendbeli hamis vád büntette miatt,, A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtárgyaláson a lefolytatott bizonyítás adatai alapján bűnösnek mofid^tti k ki Böhm Oszkárt a vádbeli cselekmény elkövetésében és ezért egyévi böT-bönbühtíetésre Ítélték; Fellebbezés folytán a budapesti kir, Ítélőtábla dr. Majoroes Mihály tanácselnök vezetése mellett tartott tárgyalás és dr. Villányi Fereno kir, főügyész helyettes felszólalása után az Ítéletet helybenhagyta. Az elitélt orvos semmisségi panaszokat jelen­tett be, /MOT/ G. —GYÜJ10GÁTASÉRT ÖTÉVI FEGYHÁZ, Tavaly nyáron Martd-nkovijcs József földműves zsupfedeles háza Rózsaszent­mártonban leégett. Nyilvánvaló volt, hogy a házat valaki felgyújtotta. A gyanú Benus József huszonhétéves napszámosra irányult,' aki a szomszédság­ban aratómunkát véczett. Kihallgatása során beismerő vallomást tett. Azt vallotta, hogy a hazat Martinkovios József tulajdonos kérésére gyújtotta föl, mert az'ingatlan 600 pengőre volt tüz ellen biztositva. Az egri tör­vényszék előtt megtartott főtárgyaláson az ügyészség nemcsak Benus József,, de vallomása alapján Martlnkovica ellen is vádat enelt, A tárgyalás ada­tai alapján a bíróság Martinkovios Kózsefet jogerősen fölmentette, mert kiderült, hogy a ház jóval többet ért mint a biztosítási összeg és Benus olyankor gyújtotta föl a házat éjszaka, amikor Martinkovios és négy tag­ból álló csaladja ott aludt, A család csak az utolsó percekben menekült meg a nagy lánggal égő házból, Benus Józsefet viszont az-egri törvény­szék gyújtogatás büntette miatt ötévi fegyházra Ítélte el. Ezt az Ítéle­tet a budapesti kir. tábla dr, Moróczo Dénes elnöklete mellett tartott fellebbviteli főtárgyaláson helybenhagyta. /MOT/ G. — NEMZETGYALÁZÁS. Kovács István huszonhotéves galvánfai földműves Nagylakon a korcsmában borozgatás közben olyan kijelentéseket tett,amelyek miatt• nemzetgyalázás v^te-gjójrt; eljárás . .idult^ A szegedi törvényszék ezért az állam­védelmi tőrvényöe ütköző nemzetgyalázás vétsége elmén vonta felelőssóg­re^és bűnösségének megállapítása mellett négyhónapi fogházbüntetésre Ítélte el. A szegedi tábla és ma a kúria dr, Kvassay-tanácsa ezt az Íté­letet jogerőre emelte.' /MOT/ G,'

Next

/
Thumbnails
Contents