Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2

1939-02-27 [199]

NEMZETGYiiLAZASÉRT ELÍTÉLT MAGÁNZÓ. Guth Sándor hatvanéves sárvári magánzó tavaly szeptember 12»én két ipa­rossal a zsidókérdésről beszélgetett. Csakhamar elfajult a vita, mert Guth dühösen réripakodott az iparosokra: - Szégyelhétik magákat a németek és a magyarok - mondta Guth ­hogy félnek a kisszámú zsidóságtól. Majd hozzáfűzte aztis, hogy s zsi­dónak több esze van a kisujjában, mint az egész magyarságnak a fejében* E kijelentések miatt Guth Sándort az ügyészség a győri törvény­szék ötöstanácsa elé állította, ahol a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség cimén vonták felelősségre. A főtárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy nem a magyarokét, honem a nyilasokat emiitette az iparosokkal folytatitt eszmecsere elkolmávol, A kihallgatott tanuk ezt a védekezést megcáfolták és a biróság bűnösnek mondotta ki a vádlottat az ügyészi vád értelmében ós nemzetrégalmázásért kéthónapi fogházra itélte el. A bejelentett semmisségi panaszok folytán a kir. kúria Kvassay­tanácsa dr. Balogh István kir. koronoügyészhelyettes felszólalása után az ötöstanács Ítéletét megsemmisítette és a vádlott büntetését négyhóno­pi fogházra emelte föl. /MOT/ G. HITFELEKEZET ELLENI IZGATÁS. Ifj. Rácz Albert huszonhétéves felsőlskolai tanuló a makói nyilasok cso­portjának vezetője egy röpiratot adott ki, amelyben A zsidóság mint faj" cimmel irt cikket. Azt fejtegette ebben, hogy Magyarország erkölcsi és anyagi romlását a zsidóság idézte elő. Egy másik közleményben pedig azt hangoztatta, hogy Magyarország zsidóság gyarmata lett s ezt nem szabad tűrni. A röpir-tot tizfilléres áron terjesztette a nyilas párt tagjai között. A szegedi törvényszék sajtó utján elkövetett hitfelekezet elleni izgatás vétsége cimén vonta felelősségre ifj. Rácz Albertet s ezért ti­zennégynapi fogházra itélte el. A sajtórendészeti kihágás vádja alól föl­mentette a törvényszék. A szegedi tábla a kihágásban is bűnösnek mondotta ki ás ezért a tizennégy napon felül tiz pengő pénzbüntetésre is elitélte. A kir. kúria Töreky-tanácsa a bejelentett semmisségi panaszokot elutasította, azonban a büntetőnovella 1. szakasza alapján a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. /MoT/ G. — RÁGALMAZÁSÉRT-ELI TELTEK EGY ÜGYVÉDET. Dr. Kemény D. Dezső bud -pesti ügyvéd egy becsületsértósi perben a való­ság bizonyítása iránt előterjesztett kérelmében többek között azt hangoz­tatta, hogy egy járásbirósági elnök az ügy alapját képező végrehajtási eljárás során az árverést a legfondorlatosobb módon kívánta meghiúsítani. E kijelentés miatt az igaz ságügyminiszter felhatalmazására hivatalból ül­dözendő rágalmazás vétsége cimén eljárás indult dr. Kemény D. Dezső el­len, aki közérdekből és jogos magánérdekből kérte ebben az ügyben is a v ..lóság bizonyításának elrendelését. Ezt el is rendelték és lefolytatták a bizonyítást, ;>mely azonban a vádlott ügyvéd tényállításait nem igazol­ta, Igy a büntetőtörvényszék bűnösnek mondotta ki az ügyvédet kétrendbe­li hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében és ezért 15oo pengő pénz»» büntetésre itélte el. A tábla Harmath-tanács a ezt a büntetést mai napon tartott fellebbviteli főtárgyaláson 800 pengőre mérsékelte. /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents