Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2
1939-02-25 [199]
PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK EL EGY KERESKEDŐSEGÉDNEK MEGVESZTEGETÉSSEL VÁDOLT FELESÉGET. Dr. Szőke Benedek törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék Venozel Andorné született Dafcz Anna, egy kereskedősegéd feleségének bűnügyében, aki ellen azért emelt vádat a királyi ügyészség, mert mult év februárjában ezer pengő jutalmat Ígért Sátorhelyi József székesfővárosi közélelmezési főfelügyelőnek, ha hozzásegíti édesapját ahhoz, hogy a vásárcsarnokban a 45-ös számú elárusítóhelyet megkaphassa. Sátorhelyi természetesen visszautasította ezt az ajánlatot és azonnal jelentést tett, a történtekről felettes hatóságának. Ilyen előzmények után indult még azután az eljárás Venczelné ellen, A vádlott asszony a törvényszék előtt tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy édesapjának kezdetben "jó standja" volt a vásárcsarnokban, onnan azonban egy másik, úgyszólván teljesen forgalommentes helyre helyezték át, ugy hogy valósággal tönkrement. Amikor a 45-ös számú hely megürült, apja is pályázott erre, 0 aztán fölkereste Sátorhelyit és panaas kodott neki, hogy apjának jelenlegi helye milyen rossz és beszélgetés közben ezeket mondotta Sátorhelyinek*"Ha Isten megengedi és módunkban fog állni, ezer pengőt adunk a szegényeknek!" A vádlott tagadta azt, hogy ő Sátorhelyinek a részére ajánlotta volna fel az ezer pengőt, A törvényszék kihallgatta Sátorhelyi Józsefet, aki elmondotta, hogy Venczelné majdnem szó szerint ezt az ajánlatot tette neki: "Ha hozzásegíti apámat, hogy megkapja a 45-ös számú standot, akkor ezer pengőt fogok adni önnek," Kihallgatta a törvényszék Ivánfy Andort, a vásárcsarnok igazgatóját, Tóth Ábris székesfővárosi közélelmezési főtanácsost és több más tanút, akik elmondották, hogy amikor az eset után egy-két órával Venczelnét beidézték az igazgató szobájába és jegyzőkönyvileg kihallgatták,rögtön bevallotta, hogy Sátorhelyit meg akarta vesztegetni és hozzátette: nagyon sajnálja a történteket, mert csak r meggondolatlanságból cselekedett, A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a törvényszók a vádirat értelmében megállapította Venczel Andorné bűnösségét és ezért ötven pengő pénzbüntetésre Ítélte el, /MOT/ Ma, A SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉSSEL VÁDOLT SCHWARTZ ZOLTÁN DR.-NAK ÉS TÁRSAINAK BŰNÜGYE A BÜNTETŐTÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. Emlékezetes, hogy ámult év februárjában feltűnést keltett az a rendőri nyomozás, amelynek középpontjában dr, Schwartz Zoltán zsidókórházi orvos és Giczi Mária celldömölki varrónő állt. A büntetőtörvényszék Krayzell Miklós dr. tanácselnök vezetésével ma tárgyalta a bűnügyet, A tárgyalótermet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, Dr, Schwartz Zoltánt, a bünper fő vádlott ját fogházőr állította a biróság elé, a többi ?áűlott szabadlábon védekezett. A tárgyalás megnyitása után, a személyi adatok felvétele során dr. Schwartz z oltán elmondta, hogy harmincnégy éves, nem nosztrifikélt orvosi oklevéllel bir, tanulmányalt a bécsi egyetemen végezte s a zsidókórházban volt bejáró szigorlóorvos. Sorban egymásután jelentkeztek a vádlottak az elnök előtt; Giczi Mária harminckétéves celldömölki varrénő, Baricza Pálné született Mihók Amália negyven* kétéves ápolón^, dr. Török Gyula celldömölki orvos, dr, Krausz József orvos, ifj. Lukacs Júlia tanítónő, Winternitz Mórné született Müller Magdolna kereskedő, Spitz Lászlónó született Goldberger Kiára elárusítónő, Jánenné' satttet^ifet. jjÉMjÉÉWaH&6m*ye#!k&&^^ Kallós Lajosné született Dózs a Mar git^ MÁV- nyugdíj as felesége és Nagy Sándorríé született Bán Róza,cipészsegéd felesége. Az elnök dr, Schwartz Zoltánt, a bünper fővádlottjárt szólította maga elé és ismertette előtte a kir, ügyészségnek reá vonatkozó vádját. Az ügyészség dr, öohwortz Zoltán ellen szándékos emberölés büntette miatt, továbbá magzatelhajtás büntette, bűnpártolás vétsége és családi állás elleni bűntett miatt emelt vád-t, Dr, STchwarza Zoltán az elnöknek -rro a kérdésére, hogy bűnösnek'érzi-e magát, igy válaszolt: - Részben bűnös vagyok, - Figyelmeztetem, - szólt-az elnök - nagyon súlyos vád-Jent emelt" ön ellen a királyi ügyészség. Igyekezzen bűnbánó magatartást tanúsítani, tegyen beismerő vallomást, ne fossza meg magát ettől az enyhítő /Folyt,köv,/ P.