Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2
1939-02-22 [199]
VALUTA ÜZÉRKEDÉS ÉRT ELITÉLTEK EGY BANKBIZOMÁNYOST. Aczél Pál fcankb Izományos ellen a kir, ügyészség fizetési eszközzel elkövetett visszaélés büntette miatt vádat emelt és ma tárgyalta gügyét a büntetőt örvény szék, mint valutabír óság, Lengyel Ernő dr, elnöklése mellett. Az emlékezetes tőzsderazzia v alkaImával a detektívek Aczél Pálnál ötven dolláros bankjegyet és 3o márkát találtak, amit önként bocsájtott rendelkezésre. A kir. ügyészség vádja szerint a külföldi pénzeket zugforgalomban vásárolta és zugforgalomban is akarta továbbítani ós ezzel bűncselekményt követett el. t • Aczél Pál a mai főtárgyaláson tagadta bűnösségét. Védekezésében elmondta, hogy az 5o dollárt 3-4 évvel ezelőtt vásárolta és r '>lion őrizte. , A 3o márkára nézve pedig azt adta elő, hogy annakidején gyakran járt Grácban menyasszonyánál, akitől különböző Iratok te szerzésére, költségek megtérítése fejében kapta a 3o márkát, amit az 5o dolláros mellé tett és el lő felejtkezett róla. Néhány nappal a razzia előtt megtalálta a valutákat, magához vette azzal; hogy majd a n etízeti Banknál beváltja, így került a zsebébe. Hangoztatta, hogy nem akart üzérkedni és amikor megkérdezték, hogy Idnél van valuta, önként átadta a d tektivnek. A törvényszék lefolytatta a bizonyitó eljárást, kihallgatta ta~" nuképpen Ródé Endre detektívet, majd a perbeszédekre került a sor, Schiller Dezső dr, kir, ügyész fenntartotta a vádat, Halász Lajos dr, védő azonban felmentő ítéletet kért, . A törvényszék ítéletében a vádtól eltérően fizetési eszközzel elkövetett visszaélés vétségében mondotta kl bűnösnek Aczél Pált és ezért háromhónapi fogházbüntetésre és 3oo pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az indokolás szerint a márkákat nem is lehetett másutt osak zugforgalomban értékesíteni. Az itélet jogerős, /MOT/Sy. A VIZSGÁLÓBÍRÓ HATÁROZATA A , / BOMBÁSOK''POGVATARTÁSA ÜGYÉBEN. Megírtuk, hogy a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Kenyeres Jenő áoffőrt, Szebényi Győző műszerésztanoncot, Gombai Horvát János kifutót, Madaras László műszerészt és egy fiatalkorút, akik alaposán gyanúsíthatok azzal, hogy tettesei vagy részesei annak a merényletnek, amel; a Dohány-utcai zsinagógából távozó közönség ellen irányult és amely alkalommal husz ember megsebesült, A rendőrségről mind/az öt letartóztatottat átkísérték a törvényszék fogházába és a kir. ügyészség Indítványozta a ' vizsgálóbíró előtt valamennyiök előzetes letartóztatásának fenntartását, Antalfy Manó vizsgálóbíró ma délelőtt sorban maga elé vezettette gyanúsítottakat,, kihallgatta őket, majd kihirdette előttük végzését. Eszerint a vizsgálóbíró Kenyeres Jenő és Szebényi Győző mint tettestársak ellen, Gombai Horvát János és a fiatalkorú ellen pedig, mint bűnsegéd! bűnre- ~ * szesek ellen gyilkosság bűntettének kísérlete miatt az előzetes letartóztatást fenntartotta ? illetve a fiatalkorúval szemben a fogházőrizetet elrendelte. Madaras Lászlónak ellenben elrendelte szabadlábra helyezését. Az ^ ind okolás "szerint nincsen nyomatékos gyanú "atekintet ben, hogy M-darás akár tettese, akár részese a bűncselekménynek, arra sincsen megnyugtató adat, hogy a bűncselekményit megelőző megbeszéléseken résztvett volna. Szebényi György a vizsgálóbíró végzésében megnyugodott, a többi letartóztatott ellenben f el; olyamodást jelentett be a vádtanácshoz. A kir. ügyés2ség^rövidesen dönt atekintetben, hogy Madaras László szabadlábra helyezését tudomásul veszi-e vagy sem. /MOT/Ma. Pro D o m o: Közlési engedély van! II